Mit lehet tenni a hamis Rolexek és Picassok ellen? Egy blokklánc startupnak megvan a válasza

A 2016-os “Sour Grapes” című dokumentumfilm a borokba fektető Rudy Kurniawan sztoriját meséli el, aki borszakértők és ínyenc befektetők tucatjait verte át azzal, hogy ritka és drágának titulált olcsó borokat adott el. Könnyen átverhette őket, mivel nagyon nehéz meggyőződni egy borkülönlegesség eredetiségéről.

A magasan jegyzett gyűjthető tárgyak – beleértve a borokat is – hitelességének ellenőrzése felettébb nehéz, mivel általában számtalanszor gazdát cserél és az összes tulajdonos azonosságát le kell ellenőrizni értékesítéskor. Lévén szó nagy értékű tárgyakról van szó, az eladók és a vevők gyakran névtelenek szeretnének maradni, ami tovább nehezíti a tárgyak hitelességének megerősítését.

A Codex protokoll megalkotói szerint a blokklánc technológia ideális megoldás lehet a műtárgypiac és ínyenc borpiac problémáira. Három héttel ezelőtt az Egyesült Államokban megrendezett Hack.Summit rendezvényen a Codex volt az egyetlen cég, ami valós üzleti igényekre próbált választ adni és nem egy újabb platformot vagy eszközt fejleszteni a fejlesztőknek.

“Ha úgy tekintesz ránk mint mérnökök mikor kijön egy új csili-villi technológia, akkor az első ösztönös reakciónk az, hogy olyan dolgokat építünk, ami megoldja a saját problémáinkat,” magyarázta Ed Roman, a Hack.Summit moderátora. “Amit ezek a srácok csinálnak [Codex] nem más, mint együttérzéssel viseltetnek egy másik iparág iránt és megoldják a problémáikat.”

A Codex nem akarja kiváltani a nagy aukciósházakat, mint a Sotheby’s and Christie’s, hogy hitelesítse a festményeket, amit 10 millió dolláros kikiáltási áron árulnak, fejtette ki bővebben John Forrest, a Codex CTO-ja.

“Akkora a hírnevük, hogy képesek piacot teremteni azoknak, akik hajlandóak milliókat adni egy drága műtárgyért,” magyarázta a CTO. “Ha egyedül akarsz eladni egy 10 millió dolláros műtárgyat, nincs meg ugyanaz az átütő erőd, mint a Sotheby’s aukciósháznak és nagy eséllyel el se fogod tudod adni.”

“Ez az a piac, ahol mindenki szeretne egy nyilvántartási rendszert, de senki se akarja feladni a privát adatait,” összegezte a Codex CEO-ja, Mark Lurie.

Ehelyett a Codex azt szeretné elérni, hogy ezek a vállalatok korszerűsítsék saját hitelesítési folyamataikat egy olyan megosztott adatbázis létrehozásával, amelyben az összes magas értékű műtárgy és gyűjtemény tranzakciója rögzítve van.

A privát adat problémája

Miért nincs még egy rendszer kifejlesztve a 2 trillió dolláros műtárgy és gyűjtemény piacra?

“A magányszemélyek nem akarják kiadni a személyes adataikat, a köztes szereplők nem akarják kiadni az ügyfeleik listáját egy központi hatóságnak. A blokklánc segítségével olyan alkalmazásokat készíthetünk, ami védi a tulajdonosok személyazonosságát miközben megőrzi az értékesített műtárgyak és gyűjthető tárgyak azonosságát.”

Vásárlók és vállalkozások meggyőzése érdekében a Codex protokoll a CryptoKitties által kitaposott utat követi és erősen a felhasználói élményre fókuszál. “Hogyan tudunk elvonatkoztatni az absztrakt komplexitásoktól és tudjuk azt nyújtani, ami az embereknek, mint a nagyszüleink is, látni akarnak, akik általánosságban közelebb állnak a művészközösséghez és talán még saját kollekcióval is rendelkeznek?” teszi fel a kérdést Forrest. “Számukra kell vonzónak lennünk ha sikeresek akarunk lenni mint vállalkozás.”

Decentralizálj amennyire szükséges

Habár a legtöbb blokklánc nagyra értékeli a magas szintű decentralizációt, a Codex szerint központosítani kell, legalábbis egy időre, a felhasználói élmény érdekében.

A CryptoKitties “központosított néhány alapvető aspektust és ennek köszönhetően több tonna felhasználójuk van,” magyarázza Forrest. “A Codexnél úgy gondoljuk, a tulajdonjogi rész egy fontos részét képezi a decentralizációnak és idővel egy olyan ökoszisztémát hozunk létre, amelyek egyre több része lesz decentralizált. De ahhoz, hogy még több felhasználónk legyen az elején, központosítanunk kell bizonyos könnyen használható elemeket.”

Ma a Codex még API-kat használ a releváns események indexálására ahelyett hogy közvetlenül a blokkláncon futtatná.

“A legfontosabb kérdés, miért is decentralizálsz?” mondta Lurie. “Mit kell decentralizálnod? … Azt decentralizáld. A többinél csináld azt, amire már van kitaposott út.”

A Codex partnerségi viszonyban áll egy 6 milliárd dolláros piacot képviselő, 10 millió műtárgyat és gyűjteményt listázó konzorciummal, akik együttesen 5 000 aukciósházat képviselnek.

Laurie elképzelése, hogy a fejlesztők olyan applikációkat hoznak létre az ökoszisztémán belül, melyekkel hitelezni lehet, biztosítást kötni vagy épp a tárgyakat digitális nyilvántartásokkal lehet összekapcsolni. Hozzátette, a Codex partnerként segíthet ezen appok kifejlesztésében, de jelenleg a cég a licitálási folyamatokra fókuszál ahol mindent, “mindent, a Rolexektől a Picassokig” egy digitális nyilvántartásban rögzítve biztonságosan lehet adni és venni.

A Codex ICO 2018.07.24-e óta fut és a fehérlistázás után bárki részt vehet benne:

Tokennév: CODX
Token típusa: ERC-20
Tokenár: US$ 0.055
Minimális vásárlás: 0.05 ETH
Zárolás: nincs zárolva token a token értékesítésre
Értékesítési cél: 3 000 000$
Felső limit: 15 000 000$
Teljes tokenmennyiség: 1 000 000 000
Eladatlan tokenek: megtartásra kerülnek későbbi értékesítés céljából
A Codex fehér könyve itt érhető el: https://codexprotocol.com/#whitepaper
Hivatalos honlap: https://codexprotocol.com/

Codex

***Figyelem! Fenti írásunk egy sajtóközlemény. A Bitcoin Bázis nem vállal felelősséget a cikk tartalmáért, megbízhatóságáért, minőségért és a hirdetés természetéért. Olvasóinknak fokozottan ajánljuk az egyéni kutatást és a cikkben közölt állítások alapos ellenőrzését. A Bitcoin Bázis semmilyen formában nem vállal felelősséget a közleményben leírt termék vagy szolgáltatás használata következtében bekövetkező esetleges kárért és veszteségért.***

Kövess minket a Facebookon és Instagrammon.

Van egy sztorid? Oszd meg velünk és megírjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.