Több milliárd forintot nyelt el a D.AI.SY, így estek pofára a magyarok is

Egyre több részlet derül ki a D.AI.SY névre keresztelt kriptovaluta-befektetésnek álcázott piramisjáték botrányáról, amely világszerte több ezer embert csapott be – köztük számos magyart is. A ScamHunter nevű nyomozócsoport szerint a projekt mögött álló szervezők több százmillió dollárt gyűjtöttek össze, miközben egy mesterséges intelligenciával felvértezett, irreális hozamot ígérő kriptós projektet hirdettek. A hatósági nyomozás már javában tart, a feljelentést tevő áldozatok abban reménykednek, hogy hamarosan a pénzükhöz juthatnak.
Valószínűleg még sokan emlékeznek egy több mint 4 évvel ezelőtti cikkünkre, mely a D.AI.SY – Bájos női névvel terjed egy kriptoátverés címen igencsak megmozgatta a magyar kriptoközösséget. A cikk megjelenése után kaptunk ám hideget-meleget egyaránt. Voltak megrögzött Daisy hívők, akik megfenyegettek minket, mások a vállunkat veregették, hogy végre valaki lemerte írni az igazságot, az akkor még sokak számára „hihetetlen befeketésnek” tűnő projektről. Néhány szemellenzőt viselőnek hiába bizonygattuk, hogy ha nem elég óvatos, irgalmatlanul megbánja, több ezer magyar mindenféle nemzetközi figyelmeztetés ellenére megállás nélkül öntötte a pénzét a D.AI.SY-be. A szemfényvesztésnek azonban vége. Az amerikai és több nemzeti hatóság is nyomoz már a projekt, vagy nevén nevezve piramisjáték után, miközben özönlenek a feljelentések a különféle bűnüldöző szervekhez. No, de hogyan is jutott el idáig a D.AI.SY?
Forradalmi technológia, amely mögött a nagy semmi volt
A D.AI.SY hivatalosan egy mesterséges intelligencia által működtetett kriptokereskedési platformként hirdette magát, ahol „forradalmi technológiával” ígértek kiemelkedő hozamokat. A belépéshez azonban előbb be kellett fizetni különböző összegeket, amelyért cserébe az új tagok nemcsak „befektetési lehetőséget”, de mások toborzásáért jutalékot is kaptak. Ez a klasszikus piramisjáték-modellre utal, mégsem tűnt fel vészjelzésként világszinten több százezer embernek.
A D.AI.SY projekt a kriptovilág egyik legvitatottabb közösségi finanszírozási modelljeként indult 2020 végén, és az azt követő néhány évben félmilliárd dollárt gyűjtött össze globálisan, főként kisbefektetőktől. Azonban a projekt mögötti ígéretek, a rendszer technikai felépítése és a pénzkezelés átláthatatlansága alapján minden volt, csak nem valódi innováció.
Fejétől bűzlött a hal
A D.AI.SY-t három tapasztalt MLM-szakember, Jeremy Roma, Eduard Khemchan és Ilya Manin indította, akik mesterei a közösségi toborzásnak és pszichológiai nyomásgyakorlásnak. Hivatalosan a cél az volt, hogy az izraeli EndoTech cég AI-alapú kripto- és Forex-kereskedési algoritmusát fejlesszék közösségi tőkefinanszírozás útján. A projektet decentralizáltnak és transzparensnek hirdették, de a gyakorlatban az átláthatóság messze elmaradt az ígéretektől, mint azt a ScamHunter hosszasan taglalja weboldalán.
A D.AI.SY tíz egymásra épülő Tier-szintet alkalmazott, amelyek belépési díjai 100-tól 51 200 USDT-ig nőttek. A vásárlásokból 30–50%-os levonás történt, amelyek jelentős részét az MLM-hálózatban osztották vissza. Ez a mechanizmus arra kényszerítette a tagokat, hogy jutalékaikat újabb Tier-ek vásárlására fordítsák. A rendszer folyamatosan változó szabályai és újra és újra bevezetett „akciós lehetőségei” fenntartották a pénzáramlást, de még ekkor sem tűnt fel a befektetőknek, hogy mekkora kamu az egész.
A felsőbb szinteken a tagok ún. „részesedési pontokat” kaptak az EndoTech cégből, amit később részvényekké konvertáltak volna, legalábbis az ígéretek szerint. Ezeket azonban pénzügyi engedély nélkül, jogsértő módon ajánlották fel, mivel az ilyen típusú megoldás a legtöbb országban értékpapírnak minősülnek, amire szigorú szabályok vonatkoznak.
550 millió dollárt zsebeltek be, alig 1% került valódi fejlesztésre
A hivatalosan összegyűlt több mint 550 millió USDT-ből mindössze körülbelül 4,6 millió USDT került ténylegesen az EndoTech fejlesztésére, bár ezt is csak a háttériroda kimutatásaiból látni, feltételezhető, hogy még ennyit sem forgattak vissza a projektbe. A többit az MLM rendszer, az alapítók jutalékai és a privát tárcák nyeltek el. Semmilyen pénzügyi engedély nem támasztotta alá a működést, és a kereskedésre való hivatkozások sem voltak alátámasztva hiteles adatokkal.
Kereskedési modulok, amiket a kutya sem ért
A Kripto AI rövid életű volt, 2020-tól 2021-ig működött, majd veszteségre hivatkozva leállították. A tőkét az alapítók állítása szerint „biztonságba helyezték”, de bizonyíték erre nem volt. A Forex AI 2022-ben indult irreális, 20%-os havi hozammal, legalábbis ezt mutogatták éjjel-nappal a befektetőknek. A Combo Tier 1-be lépéssel arra kényszerítették a tagokat, hogy a tiszavirág életű kriptomodul után ezt is támogassák.
2023 nyarára a Forex hozam hirtelen 3% alá csökkent. Az alapítók pedig össze-vissza magyarázkodtak. Leginkább a volatilitás hiányát hozták fel érvként, de ellentmondtak a piaci valóságnak. Közben kiderült, hogy az EndoTech izraeli cég soha nem dolgozott Forex AI fejlesztésén, a hivatalos oldalukon sem szerepelt ilyesféle projekt, amit a vállalat ügyfélszolgálata is megerősített. Ugyanezen év őszére oda jutottak az alapítók, hogy a Kripto befektetéseit a tagok beleegyezése nélkül önkényesen a Forex modulba irányították át.
Miután már a Forex is halálra volt ítélve, jött az újabb nagy dobás – az alapítók szerint legalábbis. 2023 év végén egy titkos vezetői találkozón bemutatták a a Limitless projektet, amely a BlockChain Sport finanszírozását célozta meg. A februári indulás előtt a D.AI.SY-be új befizetéseket csábítottak irreális ajánlatokkal (pl. 40%-os visszaosztás, „visszafizetési garancia”). 500 millió dollárt akartak összegyűjteni, de addigra már nem volt annyi balek, hogy ennyi pénz összegyűljön két halálra ítélt projekt után. Mindössze 30 millió dollárt sikerült összelopkodniuk. A Limitless „Grace Period” során ígért teljes visszatérítések matematikailag lehetetlen konstrukción alapultak (a teljes összeg csak 35%-a lett volna ténylegesen fejlesztésre használva).
Kifizetések befagyasztása és a kilépési lehetőségek totális ellehetetlenítése
A Limitless kudarcát követően a D.AI.SY felfüggesztette a kifizetéseket, jogi okokra hivatkozva. A hivatalos álláspont szerint „lezárták a közösségi finanszírozást”, ezért nem fizethetnek jutalékokat – noha korábban sem volt érvényes engedély erre a tevékenységre.
Ígéretet tettek rá, hogy aki szeretné, az végleg kiveheti a teljes tőkéjét az addigi nyereségekkel együtt és távozhat a rendszerből. Pontos határidőt nem közöltek az akkora már idegroncs kisbefektetőkkel, de megígérték, hogy gyorsan pontot tesznek az ügy végére. 2024 szeptemberét jelölték meg utolsó határidőnek, de ugye ennek már lassan egy éve, és a pénznek híre hamva nincs.
Az alapítók össze vissza beszéltek, hónapokig húzták az időt és ezzel együtt a befektetők idegeit. Hol azt állították, hogy a projekt kriptotárcáit feltörték, hol az okosszerződési rendszer hibáira hivatkoztak. Máskor a bankok voltak a hibások.
Megfenyegetett elégedetlenkedők, kamu dokumentumok
Feltehetően hamis banki dokumentumokat mutogattak online vezetői hívásokon, amiket szakértők, a videók megtekintése után hamisítványként azonosítottak.
A jogi nyomásgyakorlás és tekintélyre építő kommunikáció (pl. FBI ex-igazgató Louis Freeh nevének emlegetése, valamint fenyegetések azok ellen, akik bármilyen jogi lépést mernek az alapítók ellen kezdeményezni) a közösség pszichológiai manipulációját szolgálta. A nyomásgyakorlást egyébként a szerkesztőségünk is érezte, hiszen az első, már fentebb említett D.AI.SY cikk után, jöttek a panaszkodó, fenyegető e-mailek a projekt egyik legismertebb hazai kurúzslójától.
Visszatérve 2024-re, ugyanezen év december elején elvileg fedezeti alapkezelői engedélyt kaptak, amit viszont senki sem látott. Később valami csoda folytán ez az engedély brókerengedéllyé transzformálódott, amiből mostanra alapítványi ügyintézésére feljogosító papírról van szó.
Nem kell jogi végzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy az ember felfogja, hogy a világon nincs olyan, hogy egy hedge fund engedélyből alapítványi lesz, amit senkinek nem mutattak meg, holott a transzparenciáról szónokoltak. Valószínűleg semmilyen engedélyük nem volt egyetlen országban sem, ezért nem plakátoltak velük ki mindent a befektetők megnyugtatására.
Közben a D.AI.SY áldozatainak manipulálása tovább folytatódott. Idén, március 6-én egy videóban Jeremy Roma, Eduard Khemchan és Ilya Marin úgy tettek még mindig, mintha a D.AI.SY nem lett volna befektetési csalás. A trió bőszen tagadta, hogy ellopták volna a befektetők pénzét. Jeremy Roma állította, hogy minden vád ami felmerült a projekttel kapcsolatban csak aljas hazugság, ami árt az egész D.AI.SY közösségre nézve. Elismerte, hogy a D.AI.SY nem volt sem fedezeti alap, sem befektetési platform, csak egy közösségi finanszírozási projekt. Ez viszont nem változtat azon a tényen, hogy évekig komoly passzív hozammal áltatták a jónépet és kicsalták a fogyasztók pénzét. Idén tavasszal aztán újabb URL keringett a közösségi médiában, amire kattintva az áldozatok végre visszaigényelhetik a pénzüket, de természetesen ez is kamu. Újabb csodás számokat mutogatnak a képernyőn, de pénzt még senki nem látott.
A történet folytatódik…
Borítókép: CryptoNews Ivicagrozni YouTube