Így veszik át a vállalati érdekek a Bitcoin fejlesztések felett a kontrollt

Ahogy egyre nő a Bitcoin és más kriptovaluták elfogadottsága, úgy kezdenek egyre többen aggódni amiatt, hogy mennyire fogja megfojtani a decentralizált fejlesztői szabadságot a vállalati nyomás. A múlt héten megkongatták a vészharangokat egy olyan javaslat miatt, amely a Bitcoin működési kódján keresztül lazítana az adattárolási limitációkon. Alapvetően első ránézésre csak egy aprócska módosításnak tűnt a dolog a full node-ok szoftverének szabályozásában. De aztán gyorsan fény derült a Bitcoin technikai fejlődésére rátelepülő vállalati érdekekre is.

A Bitcoinhoz értő technikai szakemberek azonnal akcióba lendültek, és megpróbáltak rávilágítani a javaslattal kapcsolatos problémákra. A kritikusok feltárták az olyan cégek kereskedelmi érdekeit, mint a Citrea vagy más, zéró-tudás bizonyítással (ZK) és Bitcoin virtuális gépekkel (BitVM) foglalkozó vállalatok. Mert valójában ők hajtják előre az adattárolási képességek növelésének kezdeményezését. A világ legnépszerűbb full node szoftverének, a Bitcoin Core-nak a finomhangolására irányuló megtévesztő kérésben néhány fejlesztőnek feltűnt egy furcsaság. Az OP_RETURN kimeneti korlátjának 83-ról több százezer bájtra emelése gyors konszenzust biztosítana és szinte azonnali jóváhagyást kapna a Bitcoin Core futtatóitól.

Miről is szól a 32359-es javaslat?

A tapasztalt felhasználók mindig is képesek voltak a Libre Relay vagy a MARA Slipstream segítségével privát módon nagy OP_RETURN tranzakciókat továbbítani a bányászoknak. De a Bitcoin Core alapértelmezett mempoolján keresztül a tranzakciók sorba állítására vonatkozó szabályok nem engedték a 83 bájtot meghaladó OP_RETURN kimeneteket. Viszont az adathordozói korlát feloldása megváltoztatta volna a tranzakciókra vonatkozó szabályokat. Lehetővé tette volna, hogy nagy mennyiségű nem pénzügyi adat terjedjen a Bitcoin Core node-ok tízezreinek mempooljában, ahogy az üzemeltetők fokozatosan frissítenék a szoftverüket.

A rendszerint konzervatív fejlesztő Peter Todd a Chaincode Labs-nél dolgozó Antoine Poinsot kérésére nyitotta meg a 32359-es pull requestet (PR). Ami egy javasolt változást jelent a GitHubon.

Annyira felrobbant utána az oldal, hogy néhány óra múlva a moderátorok elkezdték elnémítani és cenzúrázni a részvételt, mivel egyre több agresszív hozzászólás a fejlesztőket és vállalati támogatóikat hibáztatta. A moderálás aztán tényleg olaj volt a tűzre, egyre nagyobb figyelmet kapott a fejlesztési javaslat. Sokan még Toddnak is nekiugrottak, hogy a PR 32359-et arra használja, hogy csendben újra bevezesse a PR 28130-at, amely 2023-ban nem ért el konszenzust.

A probléma fő forrása

A fő problémát egyébként leginkább az adja, hogy a 32359-es kérés kifejezetten tág fogalmakat használt. Mint például „alapértelmezés szerint szüntesse meg az OP_RETURN-ra vonatkozó önkényes korlátozásokat” és így tovább. De ami leginkább felháborított mindenkit, hogy a javaslat megpróbálta a nem pénzügyi adatok szűrését is eltávolítani. Elég sok fejlesztő ellenzi azt, hogy a korlátozott tárolási lehetőségeket nem pénzügyi információk, BTC-tranzakciókhoz egyáltalán nem kötődő médiaformátumok tárolására használják.

A kritikusok konkrétan azért vádolták meg Toddot, mert a 2023-as kódjának egy még bőkezűbb változatát vezette be újra a konfigurációs lehetőség visszatartásával. Ahelyett, hogy az OP_RETURN adathordozó-határértéket konfigurálható kódrészletként hagyta volna meg, egyszerűen kiszedte a konfigurációs kódrészt. Azaz kivette az egyéni beállítás lehetőségét a felhasználók kezéből. Sokak szerint ez egyszerűen tiszteletlenség volt a Bitcoin Core konszenzusos fejlesztésének etikájával szemben. Todd az OP_RETURN adathordozó határértékét 83 bájtról éppen csak a teljes, 1 MB-os, egyetlen blokkra vonatkozó határérték alá emelné. És megtiltaná a Bitcoin Code node-ok üzemeltetőinek, hogy ezt a határértéket kézzel módosítsák.

Itt kezdett bejönni a képbe a vállalati érdekek vádja is

A PR32359 melletti egyik fő kardoskodó, Jameson Lopp cége, a Citrea több millió dollárt gyűjtött össze kockázati tőkebefektetőktől már. Hasznot húzhatna abból, ha a Bitcoin OP_RETURN adathordozóján keresztül 83 bájtnál nagyobb adatmennyiségeket publikálna. Természetesen vannak más vállalatok is, amelyek érdekeltek abban, hogy a Bitcoin Core az érdekeiknek jobban megfeleljen. A Stacks Foundation például bejelentette, hogy 500000 dollárért Stacks munkacsoportot hoz létre, amelynek célja a BitVM biztonságának javítása. Ha a kezdeményezés beválik, a BitVM számítási támogatást nyújtana a Bitcoin második réteges alkalmazásokhoz, mint maga a Stacks (STX), az adat rollupok és így tovább. Egy kritikus hozzászóló szerint pont ez váltotta ki az OP_RETURN ügyet is. A BitVM project emberei egy olyan protokollt készülnek elindítani, amelynek nagyjából 100 bájtnyi adatot kell átadnia, és a jelenlegi OP_RETURN limit túlságosan korlátozott ehhez.

Néhány kritikus még a Taproot Wizardsot is hibáztatta az incidensért. Ők 30 millió dollárt gyűjtöttek össze egy OP_CAT nevű műveleti kód újraengedélyezésére és különböző típusú, nem pénzügyi adatok Bitcoin blokkokban való közzétételére. Az OP_CAT egy eredeti műveleti kód, amelyet Satoshi Nakamoto fejlesztett ki. De később a hibákkal kapcsolatos aggodalmak miatt kikapcsolta. A visszahozására tett erőfeszítések közé tartozik a BIP 347, amely a Tapscript mellett bevezeti az OP_CAT-ot is. A Taproot Wizards egy jól finanszírozott csoport, amely a Bitcoin Core gyorsabb, kísérleti változtatásai mellett érvel. Ők azt közölték, hogy egyik NFT-szerű bevésés gyűjteményük, a Taproot Wizards és a Quantum Cats sem használta az OP_RETURN-t a képadatok tárolására. Szóval a hosszú cikk végén elmondható, hogy a PR 32359 szinte biztosan nem fog konszenzust elérni, és a múlt homályába vész. De azért felhívta a figyelmet arra, hogy milyen érdekek húzódhatnak meg egyes Bitcoin Core fejlesztők tevékenysége mögött.