Az eCash Bitcoin hard fork hozzányúl Satoshi legendás BTC‑kincséhez

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

Nem meglepő módon az eCash néven futó, 2026 augusztusára tervezett új Bitcoin hard fork komoly vitákat generál még mindig a Bitcoin közösségben. Az amerikai Bitcoin-fejlesztő közgazdász, Paul Sztorc által bejelentett hard fork egy új láncot hozna létre, amely megfelelően tükrözné a Bitcoin történetét, de ugyanakkor az általa már régóta erőltetett funkciókat is elérhetővé tenné. Amire a legtöbben felfigyeltek a terv kapcsán az az, hogy Sztorc a meglévő Bitcoin-tulajdonosoknak egyenértékű számú eCash coint adna és szétosztaná azt az 1,1 millió BTC-t is, amelyről úgy vélik, hogy Satoshi Nakamoto bányászta a hálózat korai napjaiban.

Az eCash hard fork részletei

Ez az „eCash fork” hasonló a korábbi Bitcoin hard forkokhoz, beleértve a 2017-es forkot is, amely létrehozta a Bitcoin Cash-t, amikor a hálózat skálázásával kapcsolatos nézeteltérések a szétváláshoz és a BCH létrejöttéhez vezettek. De míg az az elágazás elsősorban a blokklánc blokkméretének változásait érintette, Sztorc eCash-re vonatkozó elképzelései olyan ötletekre épülnek, amelyeket évek óta szorgalmaz a Bitcoin hálózattal kapcsolatban. Tudni kell róla, hogy az ő szerelemprojektje a BIP300/301-es Bitcoin fejlesztési javaslat, azaz a Drivechains. Ez egy olyan rendszer, amely lehetővé tenné, hogy a Bitcoinhoz biztonságos oldalláncok kapcsolódjanak, új funkciókkal anélkül, hogy a Bitcoin alapszabályait módosítani kellene. A Bitcoin Core fejlesztői a javaslatot annak 2017-es beterjesztése óta nem fogadták el és nem is szerzett komoly támogatást. Sztorc nem adta fel, a mostani eCash forkja a Drivechains tervének egyfajta tesztkörnyezete lenne. A Drivechains-javaslatról itt beszélt hosszabban egy konferencián:

Az eCash lényege, hogy 7 darab Drivechain‑alapú oldalláncot indítana a Bitcoin mellé. Ezek mind külön funkciókat adnának hozzá a rendszerhez, így lenne DeFi a Bitcoinon, egy anonimitást előtérbe helyező oldallánc is létrejönne, lenne külön oldalláncon NFT-rendszer, de decentralizált fogadási piacokat is hozna. Viszont ahogy fentebb már említettük, az eCash terv nem is a hard fork miatt kapott nagy hírverést, hanem azért mert a projektben a Satoshi Nakamotóhoz köthető 1,1 millió BTC-ből eCash formájában 500 ezer coint az új ökoszisztéma beindítására használna a fejlesztő, hogy így oldja meg az általa csak zombiprojektnek nevezett problémát. A zombiprojekt olyan projekt Sztorc szerint, ami nem vonz sok közreműködőt és nem nagyon van aktivitás sem.

Több megkeresésre is csak annyit mondott a fejlesztő, hogy a kritikus hangok csak eltúlozzák a tulajdonjogra vonatkozó aggályaikat, hiszen ezek a coinok szinte biztosan gazdátlanok már. Természetesen nem lesz csak úgy hard fork, mert ugyan Sztorc a vízióját és a kódot adja, de ha a közösség nem kelti életre, semmi sem lesz az eCash-ből. Kellenek bányászok, kellenek node-futtatók, tőzsdei listázások és infrastruktúra is. A Drivechains javaslat korábbi hívei és néhány bányász támogatja ugyan, de a többség kritikus és ellenálló. Amíg nagy szereplők (tőzsdék, bányászok) nem jelzik támogatásukat vagy Sztorc nem módosít elképzelésein a Satoshi-coinok szétosztásáról, akkor 20-30%-os esélye lehet az indulásnak augusztusban maximum.

 

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ