Elindult a blokklánc alapú COVID útlevél New York-ban

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

New York-ban már elindult a blokklánc alapú COVID útlevél, amely megmutatja az állampolgár PCR vagy antigén tesztjének eredményét, illetve digitális bizonyítékként szolgál arra, hogy oltást kapott az illető.

Sikeres volt a pilot program

New York kormányzója, Andrew Cuomo még március 2-án jelentette be, hogy elindul annak a blokklánc alapú egészségügyi applikációnak a pilot programja, amelyet az IBM közreműködésével fejlesztettek. Az app az “Excelsior Pass” nevet kapta. A kormányzó célja az alkalmazással az, hogy felgyorsítsák a színházak, a stadiumok és az üzletek újbóli kinyitását. New York-ban egyre több embert oltanak be, így hasznos lehet egy COVID útlevél, amely minden lényeges információt tartalmaz a tesztek eredményével és az oltásokkal kapcsolatban, beleértve a tesztek és az oltások érvényességi idejét is.

A pilot programnak azonban már vége is. A kormányzó március 26-án jelentette be, hogy a pilot program sikeresen lezajlott, így elindul élesben az alkalmazás.

Mire jogosít fel az útlevél?

A közlemény szerint az útlevél birtokában részt lehet venni különböző eseményeken, így belépésre jogosít a színházak, stadionok, arénák esetében. Továbbá egyéb rendezvényeken (pl. esküvők) is hasznos lehet. Azonban az útlevéllel rendelkezőknek ugyanúgy be kell tartaniuk az államban érvényes egészségügyi előírásokat (távolságtartás, maszkviselés, stb.).

Az útlevelet a lakosok felmutathatják egyrészt kinyomtatott formában, ehhez az Excelsior Pass oldaláról kell letölteni a dokumentumot. Másrészt okostelefonra lehet telepíteni az Excelsior Pass Wallet applikációt. Ez elérhető Android-os és iOS-es készülékekre is. Amikor valaki egy olyan helyre szeretne belépni, ahol előírás a COVID útlevél, egy arra kijelölt személy le fogja olvasni az útlevélben található QR-kódot. Ezzel ellenőrzik le, hogy érvényes teszt eredménnyel vagy oltással rendelkezik-e az adott személy. Emellett egy személyazonosításra alkalmas okmány felmutatását is kérik annak érdekében, hogy megállapítsák az útlevél valóban ahhoz a személyhez tartozik-e. A COVID útlevél használata egyébként önkéntes.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.