Elkészült az első kerítésszakasz a finn-orosz határon

Határokon épített kerítések tekintetében nem Magyarország az egyetlen ország, amely így kíván védekezni általában az illegális bevándorlók ellen. A magyar határszakaszokon jelenleg 320 kilométer hosszabb magasodik 4 méter magas kerítés, határzár. Nemrégiben viszont egy finn rádió jelentette be, hogy a finn-orosz határon elkészült az első szakasz kerítés, amelyet a finn határőrség vigyáz már.

A finn kerítés 2 éven belül elkészülhet

Ez a most befejezett egy három kilométeres szakasz, amely három méter magas és szögesdrót is védi a tetejét. Imatra városa mellett található, közel a két ország közötti legtöbbet használt határátkelőhöz. Az építést már tavasszal elkezdték és a terv az volt, hogy június végére el is készül ez a most átadott szakasz. Viszont komoly nehézségek merültek fel az építkezés során, ráadásul az ellenőrző rendszer telepítése is jóval időigényesebb lett, mint tervezték. A 3 kilométeres szakaszból néhány száz méter a helyi laktanya mellett húzódik, ahol a megfigyelési technikákat és ellenőrzési lehetőségeket gyakorolják a finn katonák. Ezen gyakorlatok és a tesztszakasz tapasztalatai alapján fogják majd folytatni a kerítés építését.

A terv szerint csak ebben a régióban 70 kilométer hosszan építenek még kerítést. A finn-orosz határszakasz északi részén közben már hozzákezdtek a favágáshoz és a kerítés építéséhez Salla települése mellett. Ez már Lappföldön található, ahol nem fognak teljes kerítésszakaszokat építeni. Egyszerűen a mocsarak és sűrű erdők miatt itt is már alapból szinte lehetetlen az illegális bevándorlás. Ezen a részen csak ott építenek majd kerítést, ahol a fő út halad. A tervek szerint a finn hatóságok 200 kilométernyi kerítést húznak majd fel, ami a teljes finn-orosz határszakasz 15%-a. Ezt a kerítést 2026-ra tervezik majd befejezni.