Az emberből egy élő akkumulátor lesz – megvalósulni látszik a Mátrix

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

“Az emberi test több bioáramot termel, mint egy 120 voltos akkumulátor és több mint 25 ezer egységnyi hőenergiát… A mátrix egy számítógéppel generált álomvilág, feladata ellenőrzés alatt tartani minket, hogy az emberből végül majd ez legyen… [Duracell elem]”

Emlékeztek még a Mátrix című filmben Morpheus és Neo párbeszédére? A film érdekes képet mutatott be a késői 21. századról, amikoris a gépek átveszik az emberek felett hatalmat és az ember nem lesz más, mint egy bioáramot termelő akkumulátor. Úgy tűnik a film lassan megelevenedik.

A Colorado Boulder Egyetem kutatói egy lépéssel közelebb kerültek ugyanis ahhoz, hogy az emberi test által létrehozott energiát olcsó, hordozható eszközök töltéséhez hasznosítsák. Az egyetem gépészmérnöki tanszékének docense, Jianliang Xiao azt mondta: “A jövőben azt szeretnénk, hogy az emberek hordozható eszközeihez ne kelljen többé akkumulátort használni.” 

Az ötlet egyenesen a Mátrix-ból származik, ahol a gépek energiaellátását emberi energiával biztosították. Xiao szerint a bőr minden négyzetcentimétere nagyjából 1 voltos elemnek megfelelő feszültséget biztosít, ami azt jelenti, hogy egy okosórát könnyen lehetne az ember karján tölteni. Az egyetem egy tájékoztató videót is közzétett, melyben elmagyarázza, hogy hogyan is működik az új megoldás.

“Amikor valamilyen hordozható eszközt használsz, annak az akkumulátora viszonylag gyorsan lemerül, ezért le kell azt venned, hogy feltöltsd. A termoelektromos készülékekben viszont az a szép, hogy nem kell levenned, hiszen te magad biztosítod hozzá az állandó energiát”– jelentette ki a professzor.

Bár a technológia még gyerekcipőben jár, és további kutatásokra van szükség, nem kizárt, hogy néhány év múlva a boltok polcain is elérhető lesz egy olyan eszköz, amihez már nem kell töltő, hiszen mi töltjük fel azokat. A tudomány elképesztő ütemben fejlődik és ez csodálatos, viszont valamilyen szinte hátborzongató is, elég csak a híres mozira gondolni. Xiao egyébként azzal viccelődött, hogy ne mondjuk meg a robotoknak a találmányát, mert még a végén ötletet kapnak… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.