Luxemburgban jogi státuszt kaptak az értékpapír tokenek

Luxemburg új törvénye jogi alapot biztosít a blokkláncokon kibocsátott értékpapír tokeneknek. Magyarán annyit jelent, hogy mostantól legálisan lehet STO (értékpapír token kibocsátásokat) lebonyolítani az országban, ami nem semmi, figyelembe véve, hogy Luxemburg az Európai Unió egyik pénzügyi központja.

A közlemény szerint a törvényt csütörtökön fogadták el az ország parlamentjében, 58 igen mellett ketten szavaztak nemmel.

7363. számú törvény jogi biztonságot nyújt azoknak a pénzpiaci szereplőknek, akik értékpapír token kibocsátását tervezik.

A törvény nagyobb biztonságot nyújt a befektetőknek és egyben hatékonyabbá teszi az értékpapír transzfereket a közvetítők kiiktatásával,áll a közleményben.

Luxemburg, már 2013 áprilisában elfogadott egy törvényt, mely jogi alapot biztosít az “immateriális értékpapírok” kibocsátására miután módosította a 2001-es értékpapír törvényét.

Emellett a törvény újabb módosításokat is eszközöl a 2001-es értékpapír törvényben, mely az években lezajlott technológiai fejlődést figyelembe véve biztonságos elektronikus nyilvántartás segítségével értékpapír regisztrációt és disztribúciót is lehetővé tesz, amely konkrétan a blokklánc technológia segítségével kibocsátott értékpapírokra vonatkozik.

A módosítás egy új cikkelyt is tartalmaz, mely kimondja:

A számlavezető rendelkezhet értékpapírszámlákkal és értékpapír nyilvántartásba vételét biztonságos elektronikus nyilvántartási eszközökön keresztül is lebonyolíthatja, beleértve az elosztott elektronikus nyilvántartásokat vagy adatbázisokat is. Az ilyen biztonságos elektronikus nyilvántartási eszközben rögzített egymást követő utalásokra úgy tekintünk, mint az értékpapírszámlák közötti átutalásokra. Az ilyen eszközökön lévő értékpapír-számlák biztonságos elektronikus nyilvántartásba vétele vagy értékpapír-nyilvántartásba vétele nem befolyásolja az érintett értékpapírok cserélhetőségét.

Luxemburgban tehát a blokklánc alapú értékpapírok (értékpapír tokenek) ugyanolyan jogi státuszt élveznek mostantól, mint a hagyományos értékpapírok.

Borítókép: Tűzijáték Luxemburg városa felett, Flickr

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük