EU önámítás: nő a légszennyezés világszinten, hiába talál ki mindent az Unió
A Nemzetközi Energiaügynökség, az OECD által 1974-ben alapított nemzetközi kormányközi szervezet szerint a CO2-kibocsátás 2023-ban világszerte 1,1%-kal nőtt. A 37,4 milliárd tonnás rekordszintet elérve azonban 2022-hez képest kis mértékben visszaesett a tendencia: az előző évi 490 millió tonnához képest tavaly “csak” 410 millió tonnával nőtt.
Ezen túlmenően egy meglehetősen aggasztó tény derült ki ebből a jelentésből nyugati társadalmaink számára. Míg ugyanis Európában, az Egyesült Államokban és a többi fejlett gazdaságban – a Corriere della Sera beszámolója szerint – a kibocsátás szó szerint bezuhant, addig az óriások, Kína és India jelentős növekedést regisztráltak. Mindezt annak ellenére, hogy Kínában a Covid-járvány idején bevezetett őrült korlátozások után éles lassulás volt tapasztalható. A fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának óriási növekedése – élen a szénnel – azonban megtette a negatív hatását.
Mindezt az IEA szerint a nagy aszály okozta, hiszen visszavetette a nagy ázsiai államok vízenergia-termelését. Ezzel kapcsolatban a dubai Cop28-ban egy tudóscsoport által bemutatott jelentés szerint Kína és India kivételével a világ többi részének kibocsátása 419 millió tonnával csökkent, ami a globális CO2-kibocsátás csökkenéséhez vezetett. Olyannyira, hogy mindkét említett tanulmányban a fejlett gazdaságok az elmúlt évtizedekben a kibocsátások példátlan mértékű csökkenését mutatják, a fosszilis tüzelőanyagok iránti kereslet az 1900-as évek elejének szintjére esett vissza.
Nagyon szép és példaértékű, hogy az Európai Unió szeretne valamit tenni a károsanyag-kibocsátás ellen, csak sajnos keveset érnek a sokszor a gyakorlatban kivitelezhetetlen intézkedések, amikor a kicsike Európa mindössze 8%-ban felel a világ károsanyag-kibocsátásáért. Követheti a “zöld” vonalat, rákényszeríthet bármit az állampolgáraira és a vállalatokra, ha a világ túloldalán magasról tesznek a környezetvédelemre. Az EU egy rendkívül költséges irányvonalat követ, amelyet Kína, India és a fejlődő országok nem kívánnak átvenni.
Ergo, a Nyugat nagy problémával néz szembe, amely inkább gazdasági, mint környezeti: vagy folytatja a környezeti fundamentalizmust a végsőkig, vagy megpróbál szembenézni a valósággal, és olyan megállapodásokat kötni az EU-n kívüli országokkal, amelyek figyelembe veszik az ökoszisztémát, ugyanakkor nem ássák alá a fejlődést sem.
