Ezért nem használ a katonaság lábakon járó harci gépeket
A sétáló harci jármű koncepciója mindig is megragadta az emberek képzeletét. Elég csak a Star Wars AT-AT-jeire vagy épp a War Robots nevű népszerű játék robotjaira gondolni, a filmekben és játékokban gyakran ábrázolják őket hatalmas és szinte legyőzhetetlen ellenfelekként. Ennek ellenére a valóságban a lábakon járó tankok soha nem jutottak el a katonai alkalmazásig. Ebben a cikkben megnézzük, hogy miért uralják még mindig a harcteret a lánctalpas harckocsik, és miért maradnak a sétáló robotok a fikció birodalmában.
Az első világháborúban a britek építették meg az első harckocsit, amely hamarosan mindent megváltoztatott a harctéren. A lánctalpas tankok kiváló lehetőséget kínáltak a lövészárkok között kialakult patthelyzetek megtörésére, mivel nagy kaliberű ágyúkkal és géppuskákkal rendelkeztek, amelyek képesek voltak porig rombolni az ellenséges csapatok állásait, közben pedig védelmet nyújtottak a bennük tartózkodó legénységnek. Emellett a lánctalpas járművek képesek voltak a legsárosabb területeken is gond nélkül áthaladni.
Azonban a tankoknak is megvannak a maguk hátrányai. Nem mindig tudnak jól megbirkózni az akadályokkal, elég csak a sárkányfogra gondolni, amely a második világháború egyik leggyakrabban használt tankcsapdája volt. A lánctalpasokkal ellentétben egy lábakon járó gépnek ez nem jelentene akadályt. Olyan akadályokkal teli területeken, ahol a hagyományos tankokat nem lehet használni – például erdőkben vagy hegyi ösvényeken – logikusnak tűnhet a sétáló tankok bevetése, a dolog azonban nem ilyen egyszerű.
Sokkal sebezhetőbb lenne a sétáló koncepció a hagyományos tankoknál
Annak ellenére, hogy lennének olyan terepviszonyok, ahol a hagyományos tankokkal szemben egy lábakon járó gép könnyebben bevethető lenne, ha reálisan nézzük, egy sétáló tank sokkal sebezhetőbb lenne a mostani lánctalpas harckocsiknál. A bonyolult lábmechanizmusok rendkívül érzékenyek lennének az ellenség által okozott károkra, ráadásul a lábat ért találatok miatt a gép akár fel is borulhatna. Akárcsak a MechWarrior nevű játékban, elég lenne ellőni az egyik lábat, és a robot gyakorlatilag harcképtelenné válna. Ehhez képest, ha megsérül egy tank lánctalpa, a jármű továbbra is stabil és harcképes marad, ráadásul a legtöbb esetben viszonylag könnyen meg is javítható.
A sétáló koncepció azonban más problémákat is felvet. A mechanikai bonyolultságon és a magas karbantartási költségeken kívül nehéz elképzelni egy olyan lábakon járó gépet, ami majdnem olyan közel lenne a talajhoz, mint egy modern harckocsi. A lánctalpas konstrukciók célja, hogy a lehető legalacsonyabban legyenek, így sokkal kisebb támadási felületet nyújtva az ellenségnek. Egy magas, sétáló járművet nagy távolságból is könnyen észrevennének, de a jóval magasabban lévő súlypont is problémát jelentene, mivel így a tank sokkal könnyebben fel tudna borulni.
A gépesített harcban a sebesség értéke a második világháború óta nyilvánvaló. Egy lábakon járó harci robotnak nem csak az ellenség támadására való gyors manőverezés lenne nehézkes, hanem az is, hogy például lépést tartson egy hagyományos harckocsikból és teherautókból álló századdal. A jelenlegi technológiával legjobb esetben is maximum 10-20 km/h-s “kocogást” érne el. Ez még a régebbi, nagy tömegű harckocsikhoz képest is rossz, arról nem beszélve, hogy a modern konstrukciók könnyen elérik a 70 km/h-s sebességet.
Már az 1960-as években megépült egy lábakon járó prototípus
A sétáló tank hibái ellenére a koncepciót a katonaság nem hagyta teljesen figyelmen kívül. A hidegháború alatt a General Electric már az 1960-as években felvetette a lábakon járó katonai jármű ötletét. Ennek eredménye a Ralph Mosher által tervezett GE Walking Truck, az 1400 kilogramm súlyú járművet pedig arra szánták, hogy segítsen a gyalogság felszerelésének szállításában rossz terepviszonyok között. A prototípus teljesen páncélozatlan és fegyvertelen volt, csupán azt akarták vele bizonyítani, hogy működik a koncepció.
És bár a lábak speciális mechanizmusa lehetővé tette, hogy a Walking Truck rosszabb terepen is képes legyen nehéz teher cipelésére, a jármű túl lassú volt, maximum 8 km/h elérésére volt képes. Emellett hatalmas volt az energiafogyasztása, ráadásul a tesztelők szerint a kezelője számára mentálisan megterhelő volt a vezetése. A General Electric gépét még a két világháború közötti időszakból származó régi tankok is legyőzték volna gyorsaságban, nem meglepő tehát, hogy a prototípuson kívül nem készült több a Walking Truck-ból.
A robotkutyáiról elhíresült Boston Dynamics egyébként a későbbiekben kifejlesztett egy katonák segítésére szolgáló prototípust, a Legged Squad Support System-et. A robot képes volt rosszabb terepen is követni a katonákat, de végül a koncepciót nem tartották megvalósíthatónak, a karbantartással és irányíthatósággal kapcsolatos aggályok pedig a program 2015-ös befejezéséhez vezettek.
A lábakon járó harci gépek korlátai miatt tehát nem meglepő, hogy soha nem építettek és nem vetettek be ilyen járműveket, annak ellenére, hogy a filmekben és játékokban különösen pusztítónak vannak ábrázolva.
A valóságban a hagyományos lánctalpas tankok hatékonysága, robusztussága és egyszerűsége az uralkodó. Bármennyire is legyőzhetetlennek tűnnek a sétáló tankok a fikcióban, a való életben soha nem jelentenének komoly fenyegetést egy igazi harci helyzetben.
