Fát ültetnek a BrandFestival vendégei

A BrandFestival kiáll a fenntartható növekedés és az ökológiai lábnyomának csökkentése mellett, így idén egy különleges akcióval készül. 2019. november 20-21-én a Budapest Music Center-ben megrendezésre kerülő konferencia meghirdeti az 1 jegy, 1 fa elvet.

Fontosnak tartja, hogy minden eladott jegy után elültessen egy fát a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködésben, mert ez nemcsak a jövő építésének állandó szimbóluma, de fontos ökológiai jelentőséggel is bír. Ezzel a BrandFestival egy egyedülálló kezdeményezést hozott létre a hazai rendezvények piacán.

A BrandFestival a zero waste koncepció erősítésével törekszik arra, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után, ezért kap kitüntetett figyelmet a tartalomban és a rendezvény arculatában egyaránt.

“Ma az egyik legdominánsabb trendet a márkák felelős gondolkodása jelenti. Mi is fontosnak gondoljuk a fenntarthatóság kérdéskörét. Erről szól a márkafesztivál zero waste filozófia melletti elköteleződése. A CarbonFootprint és a ClimeNews Karbonlábnyom Kalkulátoraival meghatározásra került a rendezvény CO2 lábnyoma, s hogy mindezt semlegesítsük, idén meghirdetjük az 1 jegy, 1 fa elvet. Minden eladott jegy után elültetünk egy fát a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködésben.”Barna Tamás, a Republic Group ügyvezetője és a BrandFestival elnöke.

Mindezek fényében az idei rendezvény az alábbi környezettudatos elveket érvényesíti:

  • 1 jegy 1 fa elv – minden eladott jegy után elültetésre kerül egy fa,
  • a menüsor a zero waste jegyében kerül összeállításra,
  • a szelektív hulladékgyűjtés,
  • a felszolgálás porcelántányérokban történik,
  • újrahasznosított papír alkalmazása (100 kg/40 csomag újrahasznosított papírral 410
    kW elektromos energia megtakarítása, 2650 liter vizet; 2,7 m3-rel kevesebb szemét,
    1,7 fa megmentése);
  • szívószál és műanyagpoharaktól mentes,
  • újrahasznosítható konferenciaeszközök létrehozása,
  • fenntartható takarítás, melyről a Zöldövezet takarítócsapata gondoskodik.

Az emberiség ökológiai lábnyoma jóval nagyobb, mint a Föld biológiai kapacitása. Előrejelzések szerint a 2030-as évek közepére már két egész földnyi területre lesz szükség a fennmaradáshoz. Azaz a Földnek dupla annyi idő kell majd, hogy regenerálódjon, mint ameddig mi használtuk az erőforrásait.

Sokaknak nehéz befogadni a klímakatasztrófa tényét, amikor Észak-Amerikában antarktiszi hideg tombol, az Alpokban 5 méteres hófalak fogságába esnek turisták, Chicagóban pedig mínusz 46 fok volt télen. A napokban pedig világméretű felháborodás alakult ki az Amazonas-medence őserdejét pusztító erdőtüzek láttán. Az egyre intenzívebbé váló erdőtüzek katasztrofális hatással bírnak az esőerdő ökoszisztémájára, biodiverzitására. Az emberek kb. 30-40 milliárd tonna szén-dioxidot (CO2) bocsátanak ki évente. Ha így folytatjuk, a Föld tovább melegszik, és végül ellehetetleníti életmódunkat.

A jelenlegi tudományos adatok szerint egy 10 éves fa egy év alatt kb. 25 kg CO2 -t semlegesít. Egy átlag magyar személy egy éves CO 2 kibocsátása 4200 – 5000 kg/év (fejlettebb országokban ez az adat 2-szeres is lehet!), szóval kb. 200 fával semlegesíthető egy magyar ember 1 éves szén-dioxid kibocsátása.

“A Pilisi Parkerdő Zrt. szinte alapítása óta úttörő szerepet játszik a hazai erdőgazdálkodásban. A folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő-gazdálkodás és természetvédelem terén csakúgy progresszív szakmai gyakorlatot folytatunk, mint a jelenleg kiemelt fontosságú városi erdők kezelésében. Ezért örömmel fogunk össze más úttörő kezdeményezésekkel, mert meggyőződésünk, hogy hosszabb távú jövőnk érdekében a kezdeményezőkészséggel rendelkező emberek és szervezetek szövetségére van szükség.” – foglalta össze a Pilisi Parkerdő Zrt. és a BrandFestival együttműködésének értékeit Rittling István, a Pilisi Parkerdő Budapesti Erdészetének vezetője.

BrandFestival – 2019. november 20-21.
Helyszín: Budapest Music Center, 1093 Budapest, Mátyás utca 8.
Hivatalos weboldal: http://brandfestival.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük