Felháborította Kínát a Solana fényreklámja, nyomozás is indult

A Solana látványos fényshow-val hirdette magát Sanghaj pénzügyi negyedében, a kínai jegybank viszont nem díjazta az ötletet. A hatóságok leállították a cég kínai körútját, és nyomozást indítottak, mert Kínában tilos a kriptovaluták népszerűsítése.

Felhőkarcolóra vetített SOL-logók verték ki a biztosítékot Kínában

Október 14-én este a Solana hatalmas, színes SOL-logókat vetített a sanghaji Lujiazui negyed egyik felhőkarcolójának, a Citigroup-toronynak a falára, és bejelentette egy helyi iroda nyitását. A cég Solana Accelerate China 2026 néven négynapos körutat szervezett Sanghajtól Pekingig, amelyet inkább a mesterséges intelligencia és a fejlesztés köré épített, mintsem a kriptók köré.

A hatóságoknak azonban szemet szúrt a kampány, és élesen közbeszóltak. Október 16-án a rendőrség leállította a sanghaji rendezvényt, a résztvevőket pedig több mint egy órán át az utcán tartották. A szervezők eleinte a túljelentkezésre fogták a lefújást, de hamar kibukott a bili.

Illegális kriptoreklám

A kínai jegybank, a PBOC november 6-án már nyíltan fogalmazott, a fényreklámot és a körutat a virtuális valuták tiltott népszerűsítésének nevezte. Érvelésük szerint a SOL kriptovaluta, a Solana hálózata pedig olyan szolgáltatásokat támogat, mint a Kínában tiltott USDT stabilcoin utalása. Egy februári rendelet nyolc hatóság aláírásával kifejezetten tiltja a külföldi kriptoprojektek reklámozását, és egyénileg felelőssé teszi a kínai segítőket.

A jegybank most épp a helyi közreműködőket vizsgálja, és szélesebb fellépést helyezett kilátásba. Changpeng Zhao, a Binance alapítója csak annyit fűzött hozzá, szomorú ezt látni, és megkérdőjelezte, hogy a Solana értette-e a helyi szabályokat. Arra is emlékeztetett, hogy a Solana egy shenzheni rendezvénye alig egy éve szintén fennakadt.

Nehéz időszak a Solana számára

A botrány rossz pillanatban éri a Solanát, amely mostanában amúgy is sűrűn szerepel a hírekben, csak nem éppen kedvezően. A SkyAI nemrég öt hét alatt teljesen megszabadult a solanáitól, a Solflare pedig egy biztonsági incidens miatt átmenetileg leállította a staking jutalmak kifizetését.

A kínai eset ráadásul üzenet a többi kriptoprojektnek is, hisz Peking már a puszta reklámot is üldözi, nemcsak a kereskedést. Miközben az EU épp most építi a maga szabályozott keretrendszerét, Kína a másik végletet képviseli, és a kriptót szinte minden formájában kiszorítja. A kínai hatóságok fellépése sokak szerint félsiker, tekintve, hogy a kínai forgalom a tiltás óta is óriási.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo