Feltörték a Tron X fiókját, az OKX már be is fagyasztotta a számlákat Justin Sun kérésére

Néhány hónappal azután, hogy a történelem legnagyobb hackertámadását követték el a Bybit ellen, újabb tőzsde függesztette fel átmenetileg a pénzeszközökre vonatkozó szolgáltatásokat. Bár nem konkrétan az OKX ellen követtek el támadást, a tőzsde mégis az eszközök befagyasztása mellett döntött.

Az eset hátterében a május 3-án feltört TRON DAO X-fiók áll, melynek következtében Justin Sun megkérte a tőzsdét, hogy a gyanús pénzeszközöket azonnal fagyasszák be. Habár a következő lépésekhez jogi koordináció szükséges, nem túl bíztató, hogy egy magánszemély ilyen befolyással rendelkezik. De mi történt pontosan?

Feltörték a Tron X-fiókját

Az egyik legsikeresebb és legmegosztóbb kínai üzletemberhez, Justin Sunhoz, köthető Tron-ökoszisztéma az egyik vezető első rétegű hálózat, mely első sorban a stabilcoin-tranzakciókról ismert. A projekt automatikus piacszabályozó mechanizmussal és DAO-val rendelkezik, az itt elvégzett műveletekről pedig a projekt X-fiókján lehet értesülni. Május 2-án azonban ezt a felületet feltörték, Justin Sun pedig aggodalmát fejezte ki a közösségi médiában potenciálisan elvégzett manipulációs támadások miatt.

A projekt első embere – követve a blokkláncon végzett tranzakciókat – azonnal felszólította az OKX kriptovaluta-tőzsdét, hogy a gyanús eredetű pénzeszközöket fagyasszák be, mivel azok az X-felület feltöréséhez kapcsolódhatnak.

„Bízunk benne, hogy az OKX gyorsan és felelősségteljesen fog eljárni, hogy platformjuk ne adjon lehetőséget a támadóknak tisztára mosni rosszindulatú bevételeiket, amiket a TRON DAO-ról szereztek meg.” – mondta Sun

Felfüggesztett eszközök

Május 3-án az OKX reagált is Sun kérésére. Azonnal felfüggesztették a gyanúsnak vélt pénzeszközöket, melyek potenciálisan a TRON DAO-hoz kapcsolódhatnak. A központosított kriptovaluta-tőzsde azonban kijelentette, ez csak átmeneti felfüggesztés és a további lépésekhez jogi koordináció szükséges, mivel egy ember nem hozhat meg ilyen döntéseket.

A tőzsde közleményben erősítette meg, hogy a jelenleg érvényben lévő fogyasztóvédelmi szabályok szerint fognak eljárni, vagyis nem járnak el közösségi médiában közzétett, vagy magánszemélyek által tett szóbeli kérések alapján.

Mivel a hackertámadást nem konkrétan a tőzsde ellen követték el, nem alkalmazható a tőzsde tágabb értelemben vett biztonsági gyakorlata. Justin Sun azonban ígéretet tett arra, hogy a visszaszerzett eszközöket elosztja az érintett felhasználók között. Azonban ehhez az OKX közreműködése is szükséges.

Kilátások a TRX árfolyamára

A Tron ökoszisztémájának a natív tokenje, a TRX, különösebben meg sem mozdult a hackertámadás ellenére.

A jelenleg 0,25 dollár körül kereskedő kriptovaluta bár követte a piac trendjét és minimális korrekciót elszenvedett, 24 órás grafikonon árfolyama nem változott semmit. A technikai elemzők szerint rövid távon a piac stabilizálódásával egy 0,28 – 0,30 dolláros TRX-árfolyam sem elképzelhetetlen. Ugyanakkor a történelmi csúcs (0,44 dollár) visszaszerzéséhez még több időre van szükség.

A piaci szereplők és a szabályozók szoros figyelemmel követik a következő lépéseket az incidens kapcsán. Az OKX megerősítette, amennyiben bármilyen visszaélést tapasztal, lépni fognak.

A kriptovaluta-piac fellendülésével várhatóan egyre gyakoribbak lesznek az ehhez hasonló visszaélések. Érdemes tehát saját tárcákon, és nem ökoszisztémákban tartani az eszközöket, hogy elkerüljük az ehhez hasonló incidenseket.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ