Ezek a leginkább figyelmen kívül hagyott kriptovaluták

A Bitcoin BTC Price BTC Price felezési eseménye mindig izgalmat vált ki a piacból. Miközben egyes altcoinok igyekeznek a Bitcoinnal tartani a lépést, más altcoinok még csak most fognak elkezdeni igazán mozgolódni! A monetáris politika kedvező alakulása ugyan elengedhetetlen az élénk piaci működéshez, a rejtett gyöngyszemek bizonytalan körülmények között is képesek lehetnek nagyot alkotni. Nézzük meg, melyek ezek!

Choise.com (CHO): Túl a kis altcoinokon, eljött a növekedés új időszaka

A legutóbbi piaci zűrzavar során úgy tűnt, hogy a CHO token meglovagolja az ökoszisztémán belüli lehetséges emelkedés hullámát. Valójában nagy volt a feszültség, mivel a Choise.com mögött álló csapat utalt arra, hogy a projekt tokenomikájában már most forradalom zajlik. Egy rejtélyes oldalon egy CHO airdropot is bemutattak a korai befektetőknek, amely állítólag a cég történetének legnagyobbja lesz majd. Ezek az implicit bejelentések arra ösztönözték a CHO közösséget, hogy elkezdjék felhalmozni a tokent, aminek következtében a CHO két hónap alatt 400%-ot emelkedett. Figyelemre méltó az is, hogy egy hét alatt 90%-kal növelte értékét, pont akkor, amikor a Bitcoin egy ponton 10 000 dollárt veszített az értékéből. Ennek megfelelően a CHO-ba befektetők már több mint négyszeresére növelték induló tőkéjüket!

>>> Kapd el még a fellendülés előtt – részesedj a CHO növekedéséből már ma! <<<

Tekintettel arra, hogy a Choise.com áttörése a tokenomika terén a feltételezések szerint a CHO-t a kis kapitalizációjú altcoinok státuszán túlra emelheti, a projekt közössége most újabb nagy ugrásra számít. Ez pedig felülmúlhatja a legnagyobb kriptotitánokat is ebben a piaci ciklusban. Kevesebb, mint 5 nap van hátra, mielőtt a Choise.com többéves történetének új korszakába lépne. Ezért itt az ideális alkalom arra, hogy alacsony áron szerezz be néhány CHO tokent! Mivel a cég szilárdan áll már most is, a CHO-ra egy akciódús utazás vár. Ha pedig alig várod, hogy teljesen felkészült legyél a következő rallyra, ne habozz, csatlakozz a várólistához, és gyarapítsd a CHO készletedet az ingyenes airdrop tokenekkel, amelyekkel a frissítés után még lenyűgözőbb eredményeket érhetsz majd el.

>>> Airdrop a korai befektetők részére – használd ki a CHO nyújtotta potenciált! <<<

Ondo (ONDO): rövid távon mindenképp pozitív a trend

Mivel az ONDO árfolyama jelenleg 0,91 dolláron áll, jelentős biztonságban van a legközelebbi, 0,55 dolláros támasztól. A fényes rövid távú kilátásokat a MACD „vásárlási” javaslata is alátámasztja, az ONDO jelenlegi célja nem lehet más, mint a 10 napos egyszerű mozgóátlag tartása. Amennyiben visszafordulna a növekedési trend, a 0,66 dolláros és a 0,26 dolláros támaszok nyújthatnak menedéket vagy teremthetnek új beszállókat.

Hosszú távon az ONDO-val érdemes óvatosnak lenni, de az optimista trend megkérdőjelezhetetlen. A 100 napos egyszerű mozgóátlag hiánya megnehezíti a becsléseket, ennek ellenére a 0,08 dolláros támogatási szint földön túlinak tűnik. A vevőknek érdemes figyelemmel kísérniük a különböző indikátorokat, hogy következetesen tudjanak kereskedni, ugyanakkor az emelkedő trendhez szükséges piaci körülmények adottak.

Dymension (DYM): bikás trend a kulcsfontosságú támaszok körül

A Dymension (DYM) jelenlegi árfolyama 6 dollár, a 10 napos egyszerű mozgóátlag pedig 5,94 dollár. A pozitív trend továbbra is vonzza a befektetőket, akik folyamatosan vásárolják a DYM tokeneket. Ha az árfolyam továbbra is marad ezen a szinten, akkor hamarosan megcélozhatja a 9,53 dolláros ellenállást. A MACD szintén megerősíti a vásárlás gondolatát, ugyanakkor a 13,40 dolláros ellenállás egyelőre irreálisnak tűnik, de a bikás trend fennmaradásával akár még idén elérhető lehet ez is.

Az optimista rövid távú mutatók ellenére hosszú távon könnyedén összeomolhat az árfolyam, melyet a 0,993 dolláros támasz menthet meg a teljes kapitulációtól. Ha a jelenlegi hangulat megváltozik, és fölénybe kerülnek a medvék, akkor a visszavásárlásoknál óvatosnak kell lenni. A DYM 1 dollár körül remek lehetőség lehet mind diverzifikációra, mind profitmaximalizálásra. Fontos az éberség.

Következtetés

A Bitcoin-felezés gerjesztette izgalom miatt a befektetők különös figyelmet fordítanak a Choise com (CHO), az Ondo (ONDO) és a Dymension (DYM) tokenjeire, melyek rendkívül magas megtérülést tartogathatnak magukban. A CHO úttörő tokenomikája és közösség-orientált víziója jelentős előnyöket biztosít versenytársaival szemben, míg a másik két esetben a technikai indikátorok állnak leginkább a vásárlás mellett. Ezek az altcoinok kulcsfontosságú lehetőségeket rejtenek magukban, melyekkel a befektetők maximalizálhatják nyereségüket.

Tudj meg többet a Choise -ról a projekt hivatalos weboldalán!

***Figyelem! Fenti írásunk egy sajtóközlemény. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj, invesztálj és játssz felelősségteljesen.***