A Galaxy Digital alapítója szerint több aranyad legyen, mint bitcoinod

  • 4
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Galaxy Digital alapítója, Mike Novogratz szerint több pénzt kell aranyban tartani, mint bitcoinban, legalábbis egyelőre. 

Mike Novogratz, a Galaxy Digital vezérigazgatója azt nyilatkozta a nemrégiben vele készült interjúban, hogy a bitcoin felülmúlhatja az aranyat, de a befektetőknek nagyobb aranytartalékkal kellene rendelkeznük, mivel a nemesfém nem olyan volatilis, mint a bitcoin.

“A bitcoin az én alapvető befeketéseim közé tartozik, és azt hiszem, hogy még csak egy korai ciklusban vagyunk”, mondta Novogratz a CNBC Fast Money programjában. Majd hozzátette: “Az a véleményem, hogy a bitcoin felül fogja múlni az aranyat, de azt javasolnám az embereknek, hogy sokkal kevesebbet tartsanak benne, mint aranyban. Csakis a volatilitása miatt.”
A Novogratz, aki 2018-ban megalapította a Galaxy Digital-t, a Reuters-nek akkor még azon panaszkodott, hogy nem vásárolt elegendő bitcoint vagy ethereumot. Mostani interjújában viszont már az aranyról és annak előnyeiről beszélt. A korábbi bitcoin bika szerint tökéletes az időzítés arra, hogy aranyba fektessünk. A központi bankok ész nélkül nyomtatják a pénzt, így az arany megütheti az 1950 dolláros csúcsot és még azt is átszakíthatja.

Abban igaza van az üzletembernek, hogy az arany a gazdasági bizonytalanságban sokszor került már előtérbe, mint biztonságos menedékeszköz. Sok bitcoin támogató viszont úgy véli, hogy a vezető kriptovaluta olyan, mint az arany, csak ez digitális formában létezik. Egyetlen hátránya viszont a magas volatilitás.

Novogratz arra is rámutatott, hogy a vállalkozások erőfeszítései azért, hogy a bitcoinnal való vásárlások egyszerűbbek legyenek, az alapok és a befektetési kezelők számára pozitív jelzések lehetnek.

Kapcsolódó cikkeink:

Az elmúlt évek legnagyobb aranyhamisítójára bukkant egy hírportál

Bank of America: 15 érdekes tény az aranyról

Ennyit érne ma 1$, ha 2009-ben bitcoinba és aranyba fektettél volna

 

Árnyék-gyülekezőhely Facebook csoport alternatív pénzügyekben gondolkodóknak.😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.