Oroszország havi 500 milliárd forintnyi tokent bocsát ki a szankciók közepette
2025 szeptemberében az orosz digitális pénzügyi eszközök, vagyis a DFA-k kibocsátása elérte a 119 milliárd rubelt, ami nagyjából 500 milliárd forintnak felel meg egyetlen hónap alatt. Ez a szám első pillantásra a tokenizáció látványos sikerének tűnhet, valójában azonban sokkal inkább egy kényszer szülte pénzügyi átalakulás eredménye. A DFA-k olyan digitális formába öntött pénzügyi eszközök, amelyeket orosz tokenizációs platformok bocsátanak ki a jegybank felügyelete alatt, többnyire hagyományos kötvények, követelések vagy más pénzügyi konstrukciók tokenizált változataként.
Állami bankok a volánnál
A szeptemberi kibocsátások döntő részét nem fiatal technológiai cégek, hanem az orosz államhoz szorosan kötődő nagybankok adták. Az ország legnagyobb pénzintézete, a Sberbank önmagában 77 milliárd rubel értékben bocsátott ki DFA-kat, míg a fejlesztési bankként működő VBRR és az állami tulajdonú PSB további tízmilliárdos nagyságrendben jelent meg a piacon. Ez egyértelművé teszi, hogy az orosz tokenizáció nem alulról építkező piaci innováció, hanem tudatosan szervezett, intézményi projekt, amely mögött állami stratégia áll.
A nagy számok torzító hatása
A látványos kibocsátási adatok mögött azonban komoly szerkezeti problémák húzódnak meg. Oroszországban egyszerre túl sok, egymástól elszigetelten működő tokenizációs platform kapott engedélyt, ami a likviditás szétszóródásához vezetett. Ennek következményeként a legtöbb DFA rövid lejáratú, gyakran csupán három-hat hónapos eszköz, amelyet lejárat után újra kibocsátanak. Így a hivatalos statisztikákban megjelenő havi másfél milliárd dolláros volumen jelentős része nem új tőkét jelent, hanem korábbi eszközök technikai megújítását, ami felfelé torzítja a piac méretéről alkotott képet.
Jogszabályi fordulat és új szerep
A valódi töréspont 2024 elején következett be, amikor az orosz törvényhozás módosította a digitális pénzügyi eszközökre vonatkozó szabályozást. Eredetileg a DFA-k nem voltak használhatók fizetési eszközként, a módosítás azonban kifejezetten lehetővé tette alkalmazásukat nemzetközi tranzakciókban. Ez a lépés közvetlen válasz volt arra, hogy Oroszországot részben leválasztották a nyugati pénzügyi infrastruktúráról, elsősorban a SWIFT rendszerről. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre arról, hogy a DFA-kibocsátások mekkora része szolgál ténylegesen határon átnyúló fizetéseket, egyre több jel utal arra, hogy a szankciók megkerülése az egyik fő felhasználási területté vált.
Egy működőképes alternatíva határai
Az orosz DFA-piac egyszerre mutatja az alkalmazkodóképességet és a korlátokat. Egyfelől képes volt gyorsan alternatív finanszírozási és elszámolási csatornákat létrehozni egy szankciók által szorított gazdasági környezetben, másfelől a töredezett piac, az alacsony likviditás és az eszközök folyamatos újraforgatása komoly kérdéseket vet fel a hosszú távú fenntarthatósággal kapcsolatban. Más országok számára fontos tanulság, hogy a tokenizáció önmagában nem teremt működő piacot, ha nincs mögötte megfelelő likviditás és integrált infrastruktúra.
Több mint technológiai kísérlet
Összességében az orosz digitális pénzügyi eszközök története messze nem egy klasszikus technológiai sikersztori. A DFA-k nem önmagukban érdekesek, hanem azért, mert jól mutatják, hogyan reagál egy nagy gazdaság akkor, amikor tartósan kiszorul a globális pénzügyi rendszer kulcsfontosságú csatornáiból. Oroszország esetében a tokenizáció nem innovációs divathullám, hanem kényszerű stratégiai válasz, amelynek elsődleges célja az, hogy működőképes alternatívát nyújtson a nyugati bankrendszer és elszámolási hálózatok helyett.
Egy párhuzamos pénzügyi világ körvonalai
A DFA-k ebben az értelemben egy szélesebb pénzügyi átalakulás első, még tökéletlen elemei. Bár jelenleg a piac töredezett, alacsony likviditású és technikailag sokszor nehézkes, az orosz állam egyértelműen egy olyan infrastruktúrát épít, amely felett saját szabályozási és politikai kontrollt gyakorolhat. Ez rövid távon korlátozott hatékonyságot jelent, hosszabb távon azonban csökkentheti az ország kiszolgáltatottságát a nyugati pénzügyi intézményeknek és szankciós mechanizmusoknak.
A lényeg tehát nem az, hogy egy-egy hónapban mekkora DFA-kibocsátás jelenik meg a statisztikákban, hanem az, hogy ezek az eszközök mennyire tudnak beépülni a nemzetközi kereskedelem mindennapi működésébe. Ha a tokenizált eszközök, a szankciók alól kevésbé sebezhető elszámolási rendszerek és a digitális jegybankpénz fokozatosan összeérnek, akkor egy párhuzamos pénzügyi ökoszisztéma körvonalazódhat, amely már nem csupán túlélési mechanizmus, hanem geopolitikai súllyal bíró alternatíva lehet.
Ebben az összefüggésben az orosz DFA-piac nem egy lezárult történet, hanem egy hosszabb folyamat nyitánya. A következő években eldől, hogy ezek az államilag vezérelt digitális pénzügyi megoldások megmaradnak-e egy belső, korlátozott körben használt eszközrendszerknek, vagy valóban képesek lesznek átalakítani Oroszország nemzetközi pénzügyi mozgásterét. Akárhogy is alakul, az biztos, hogy a tokenizáció ebben az esetben egy olyan gazdasági és geopolitikai eszköz, amelynek hatásait a globális pénzügyi rendszer szereplői sem hagyhatják figyelmen kívül.