Holttestek között vezet fel az út csúcsra, állítja a világrekorder serpa

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Az Everest megmászása nem olcsó mulatság, mely rengeteg pénzt, időt, energiát és bátorságot követel meg. A világon mindenki csodálja azokat, akiknek sikerül meghódítaniuk a világ legmagasabb csúcsát, a Csomolungmát. Az igazi hősök azonban a serpák, akik életükben többször is megjárják az életveszélyes utat. 

Azok, akik megpróbálják megmászni a hegyet, általában több mint 25 000 dollárt költenek erre az élményre. 850 dolláros oxigénpalackokat vásárolnak, 11 000 dollárt fizetnek a különböző engedélyekért (ha Nepálból másznak), és helyi vezetőket, úgynevezett serpákat bérelnek fel, akik segítenek a felszerelés cipelésében és a tájékozódásban. Ezután a túrázók általában több hétig maradnak az Everest alaptáborában, hogy akklimatizálódjanak a ritka levegőhöz, mielőtt megpróbálnák elérni a csúcsot. Ha ez sikerül a pénzes hegymászóknak, akkor a világ úgy tekint rájuk, mint valami hősökre, pedig a serpák a nyilvánosság tudta nélkül életük során többször is megmásszák a hegyet.

Lhakpa Sherpa egy három gyermekes asszony, akinél jobban nem sokan ismerik az Everestet, mivel számtalanszor jutott fel a világ legmagasabb hegyére. 2018-ban az ügyfeleivel kilencedik alkalommal mászott fel a csúcsra, megdöntve ezzel korábbi rekordját. Lhakpa szerint a mászás utolsó napja a legnehezebb.

“Halálzónának hívjuk, hiszen ez a hegymászás utolsó 850 méteres szakasza. Ekkor a túrázók már 8000 méter felett járnak.”

A kemény munka sötétedés után, 10 óra körül kezdődik, amikor a serpa és ügyfelei elkezdik megmászni az utolsó szakaszt a sötétben. Az éjszakai indulás lehetővé teszi a csapatok számára, hogy hajnalban érjenek fel a csúcsra, ezáltal leereszkedéskor jobbak lesznek a látási viszonyok. A csúcsra vezető út körülbelül hét órát vesz igénybe. A serpa elmondta, hogy a hegymászás ezen szakaszán már nem eszik és nem iszik vizet, annak ellenére, hogy a testét sziklákon keresztül vonszolja át, és egyre ritkább levegőt lélegzik.

banner

Állítása szerint itt az emberek már oxigénhiányos delíriumba eshetnek, amit egyes szakértők a magaslati pszichózis egyik formájának tartanak. A hegymászókról köztudott, hogy furcsa dolgokat tesznek, például elkezdenek a fogcsikorgató hidegben levetkőzni vagy képzeletbeli barátokkal beszélgetnek.

“Az életük a mi kezünkben van, és meg kell védenünk őket az őrülettől” – jelentette ki Lhakpa.

A hegymászók mindeközben egyfajta ösvényt követnek, amelyet hátborzongató módon az elhunyt hegymászók holttestei köveznek ki. A hegy halálzónájában áldozatul esett emberek megfagyott tetemei emlékeztetőül szolgálnak arra, hogy az Everest még hosszas felkészülés, szakértő vezetők és drága felszerelés mellett is halálos. A serpa hölgy, aki 2000 óta rendszeresen megmássza a hegyet elmondta, hogy hét holttestet látott a 2018-as hegymászás utolsó szakaszán. Az egyik holttest különösen hátborzongató volt.

“Úgy tűnt, hogy él, mert a szél a haját az arcába fújta” – mondta. Közelebbről megvizsgálva azonban észrevette, hogy a férfi arca megfagyott és teljesen eltorzult.

Halálesetek az Everesten

A Himalája adatbázis szerint, amelyet legutóbb 2018-ban frissítettek, eddig 295 halálesetet jegyeztek fel az Everesten. Ha ehhez hozzávesszük azt a 11 embert, akik a jelentések szerint tavasszal haltak meg, amikor megpróbálták megmászni a hegyet, akkor a halálos áldozatok száma 306-ra emelkedik. Ez igen magas halálozási arány egy olyan hegy esetében, amelyet eddig körülbelül 5000 ember mászott csak meg.

Sok holttest hever az Everesten, mert levitelük ilyen magasságból halálos feladat lenne. A BBC 2015-ös becslése szerint több mint 200 tartósan fagyott holttest van a hegyen. Az Everesten a legtöbbször említett halálozási ok a lavina. 2014-ben egy ilyen esemény 16 serpát ölt meg, ami miatt az Everestet akkor egy időre le is zárták.

Más emberek a brutális magasságban való túrázás különböző egészségügyi következményeibe vesztették az életüket.

“A levegőben itt már olyan kevés az oxigén, hogy még palackkal is olyan érzés, mintha futópadon futnánk és szívószálon keresztül lélegeznénk” – mondta egyszer David Breashears amerikai hegymászó és filmrendező.

Sok hegymászó olyan heves köhögést tapasztalhat, amely bordatörést, illetve veszélyes duzzanatot okozhat az agyban és a tüdőben.

Egy rövid pillanat a csúcson, majd indulás visszafelé

Az oxigénhiány okozta nehézségek ellenére a túrázóknak nagyon gyorsan kell mászniuk ahhoz, hogy az ütemtervnek megfelelően reggel 5 óra körül elérjék a csúcsot.

A serpa szerint a csúcsra érve páratlan érzés fogja el. “Úgy érzem magam, mint egy zombi, aki a mennyországba jutott, a csúcson tényleg a világ legtetején érzem magam. Olyan eufória, amit sehol máshol nem találok.”

Bár sok hegymászó szívesen elidőzne a csúcson, a serpa tisztában van azzal, hogy csak 20 percig maradhatnak fent. Ez az idő elég néhány fénykép elkészítésére, mielőtt elindulnának lefelé és elhagynák a halálzónát. A 3 km-es ereszkedés a biztonságos alaptáborig 12 órát vesz igénybe. A serpa csapatok általában éppen akkor érnek a táborba, amikor a nap lenyugszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.