Igaz, hogy a legtöbb kriptovaluta már születéskor halálra van ítélve?

Az elmúlt bő tíz év új érmekibocsátásai önmagukban is meg tudnának tölteni pár évadnyi Netflix sorozatot: semmiből lett milliomosok, átvert befektetők, kibertámadások, és rengeteg fordulat jellemezné a produkciót. A Visual Capitalist két elemzője a CoinKickoff adatai alapján utánajárt, hogy mi történt ezekkel az új coinokkal.

A Bitcoin hálózat 2009-es indulásakor a BTC egy elvont gazdasági koncepció volt, aminek a használatához komoly technikai tudás kellett. A korai bitcoin-hívők sokszor furcsa csodabogarak voltak, akiknek a világról alkotott képük és víziójuk nem feltétlenül egyezett egymással, így ahogy a BTC egyre népszerűbb lett, szép lassan elkezdett a BTC közösség is szétszakadozni. Bitcoin forkok és új blokkláncok jelentek meg, majd az évek során egyre kevesebb technikai tudás szükségeltetett egy új érme kibocsátásához. Míg a 2010-es évek első felében hatalmas kihívás volt egy új kriptodevizát létrehozni, az Ethereum 2015-ös indulása óta szinte bárkinek lehet saját tokenje.

Ez a technikai fejlődés egyfelől elavulttá tett számos régi kriptodevizát, másfelől pedig rengeteg új projektnek adott lehetőséget a megszületésre. Ezt az átalakulást jól mutatja az alábbi ábra is, mely azt veszi sorra, hogy az adott évben hány token futott zátonyra. Kékkel a scameket jelölik, sárgával a haszontalan, vagy poénból készült coinokat, lilával a bukott ICO-kat, rózsaszínnel pedig azokat a tokeneket, amiket már senki sem használ, vagy rendkívül alacsony rajta a kereskedési volumen:

 

Forrás: CoinKickoff 

A kutatás szerint 2013 és 2022 között összesen 2383 érme állt a földbe. Ezek közül 1,584 (66.5%) került a használaton kívüli, alacsony forgalmú tokenek kategóriájába, 22% esetében csalás volt a bukás oka, 10%-ban pedig nem sikerült az ICO keretében piacra vinni a projektet.

Nem meglepő módon a 2017-es nagy kriptoőrület után a 2018-as év járt a legtöbb áldozattal, jelesül  751 bukott coint sikerült összeszámolni ebből az évből. Ekkor történt többek közt a BitConnect csalás emlékezetes lelepleződése is, és mivel az év hatalmas BTC lejtmenetet hozott, nem csoda, hogy sok gyenge lábakon álló új kriptodevizának egyszerűen elengedték a kezét a befektetők. Sok projekt alapítói körül elfogyott a levegő, és pár hónap után teljesen abbamaradt az aktivitás. A 2017-ben forgalomba hozott több száz érmének több mint a fele “csődölt be” 2022 végéig.

Az alábbi ábrán az látható, hogy az adott évben indított új kriptovaluták hány százaléka tekinthető megszűntnek 2022 végére:

Forrás: CoinKickoff

Részben a kutatás módszertanának köszönhetően, részben pedig a piac jellegzetességei miatt 2018 után elképesztően megnőtt a kriptók túlélési esélye. A 2018-as trendfordulót követően 2019-ben és 2020-ban a bukási arány előbb 4,74%-ra, majd 1,03%-ra csökkent, azóta pedig 1% alatt van. Nehéz elképzelni, hogy a rengeteg Uniswapra és Pancakeswapra szánt mémérme születésével továbbra is csökkenne a halálraítélt új kibocsátások száma, de az biztos, hogy ahogy a piac is egyre érettebb státuszba ér, úgy a látványos bukások esélye is egyre csökken.

Cikk forrása: Visual Capitalist