Így befolyásolhatja az amerikai infláció a bitcoin árfolyamát

Az amerikai személyi fogyasztási kiadások index (PCE) – ami az amerikai jegybank által preferált inflációs mérőszám – tavaly decemberben 2,9%-kal emelkedett éves szinten és 0,2%-kal havi szinten.

A PCE még mindig a 2%-os célérték felett van, amelyet az amerikai jegybank a megszorítások hatásának mérésére használ. A központi bank 2022 márciusa óta 5,25 és 5,5% között tartja a kamatlábat, ami a legtöbb szektorban jelentős árcsökkenést eredményezett.

Az emberek alapvetően akkor adják el a kockázatos eszközöket, amikor úgy érzik, hogy a központi bank recessziót idézhet elő azzal, hogy túl agresszívan szigorítja a fiat valutapolitikát. A befektetők ilyenkor stabilabb befektetésekbe, például az államkötvényekbe menekülnek, amelyekre maga a kormány nyújt fedezetet. Azonban amikor a bank elkezdi csökkenteni a kamatlábakat, a kockázatosnak tartott eszközök, például a bitcoin BTC Price BTC Price ára emelkedhet, mivel nő a kockázatvállalási kedv.

Az amerikai államkincstár 2024. január 31-én tervezi bejelenteni a 2024. évi hitelfelvételi terveit. A magasabb kormányzati hitelfelvétel azt jelezheti, hogy a kormány hajlandó nagyobb kockázatot vállalni, és csökkentheti az államkötvények vonzerejét, mivel a több adósság növeli a fizetésképtelenség esélyét. Ennek következtében még több befektető fordulhat a bitcoin felé.

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy az amerikai inflációs hírek előtt a bitcoin 41 122 dolláron kereskedett, majd minimálisan csökkent az árfolyama, mielőtt elérte volna a cikk írásakor aktuális 42 100 dolláros árat.

A bitcoin árfolyamának emelkedésére számít az első arany ETF társalapítója

A BTC árfolyamát közvetlenül követő tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) jóváhagyása azt jelenti, hogy az eszköznek esélye van arra, hogy érett befektetési eszközzé váljon. Egy ETF lehetővé teszi a befektető számára, hogy közvetlen kitettséget szerezzen a BTC árfolyamváltozásainak anélkül, hogy valódi bitcoint kellene vásárolnia. Az már más kérdés, hogy a bitcoin alapvetően sokkal többre hivatott, mint hogy az ETF-eken keresztül a Wall Street játékszere legyen.

Mindenesetre az első arany ETF társalapítója, Hector McNeil szerint a bitcoin ETF-ek növelni fogják az elfogadottságot. McNeil elmondta:

“Az ETF-ek akkor a legerősebbek, amikor a nehezen kereskedhető eszközosztályokhoz biztosítanak piaci hozzáférést. Az ETF-ek demokratizálják a tulajdonjogot. Az, hogy olyan vagyonkezelőkkel rendelkezünk, mint a BlackRock, az Invesco és a Fidelity, garanciát jelent a jóváhagyásokra.”

McNeil egyébként arra számít, hogy a BTC véges kínálata fokozatosan felfelé fogja nyomni az árfolyamot. Az első arany ETF társalapítója azt is elmondta, hogy még ha a legtöbb befektető nem is használja valutaként, a bitcoint mégis értékálló eszköznek tekintik, emellett pedig olyan technológiai tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy a jövőben a szélesebb elfogadást követően valutaként működjön.