Irán jegybankja betiltja a külföldön bányászott bitcoinnal való kereskedést

Irán Központi Bankja megtiltja a külföldön bányászott bitcoinnal való kereskedést. A végső célja az lehet, hogy megakadályozza a tőke kivándorlását a szankciókkal sújtott országból.

Irán jegybankja, a CBI megtiltotta a bitcoin és más, az országon kívül bányászott kriptovaluták kereskedelmét az Iran International hírportál jelentése szerint.

Első pillantásra a lépés formalitásnak tűnik, hiszen az arab ország már korábban is betiltotta a kriptopénzek nyílt kereskedelmét. Ugyanakkor az iráni szabályozók azon szándékára utalhat, miszerint így próbálják megakadályozni a tőke kiáramlását az országból.

Minden kibányászott bitcoinra szüksége van Iránnak

Az olaj- és földgázlelőhelyek viszonylag olcsóvá és jövedelmezővé teszik a bitcoin bányászatot az energiában bővelkedő Iránban. Mióta 2019-ben legalizálták a kriptopénz bányászatot (na nem a kereskedést), azóta Irán igyekszik az iparágat a maga javára szabályozni.

Tavaly októberben, amikor Irán el akarta kerülni a Trump-adminisztráció alatt kezdeményezett bénító amerikai szankciókat, a központi bank előírta, hogy az Iránon belül regisztrált bitcoin bányászoknak a kibányászott kriptopénzt csak és kizárólag a CBI-nak adhatják el.

Ezzel a lépés egy alternatív fizetési mód került az ország kezébe, hiszen könnyedén használhatja a kriptovalutákat az import kifizetésére, megkerülve a korlátozásokat. Az e heti tiltás nyilvánvaló logisztikai akadályokkal jár, hiszen hogyan is lehet megakadályozni azt, hogy valaki az országban úgynevezett “külföldi” BTC-vel kereskedhessen.

Fatemah Fannizadeh ügyvédnő szerint nem biztos, hogy ez a tiltás a valóságban is kivitelezhető.

“Nem hiszem, hogy egyéni szinten érvényesíthető lesz” – tweetelte. “A tőzsdék platformjai alapvetően nem működhetnek. De az általános tiltás helyett a bankok az iráni kriptót nemzetközi átutalásokra használhatják.”

Ez utóbbi kulcsfontosságú, mivel Irán azon kevés országok egyike, amelyek ki vannak zárva a SWIFT rendszerből, azaz a pénzátutalások nemzetközi hálózatából, csakúgy, mint Kuba, Észak-Korea, Szíria, Szudán és az ukrajnai Krím.

Fannizadeh szerint Irán azért ösztönzi a kriptovaluta bányászatot, mert így akar minél több digitális pénzhez jutni, amit majd importra fog fordítani. Az amerikai szankciók és az értékét vesztett riál miatt nem sok lehetőség maradt a tarsolyában.

A riál 2017 januárja és 2021 januárja között 80%-ot veszített az értékéből a dollárral szemben. Ugyanezen időszak alatt a bitcoin értéke több mint 3800%-kal nőtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük