Itt a Binance 2023-as évértékelője

Egy nemrégiben a Binance által közzétett jelentéséből kiderült, hogy a láncadatok a játékok, a játéktevékenység jelentős fellendülését mutatták 2023-ban. A Binance a kereskedési volumen alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje és nem is olyan régen tette közzé éves jelentését 2023-ról és jóslatait 2024-re. Január 15-én jelent meg egy blogposztban az elemzésa, amely szerint a turbulens 2022-es év után 2023-ra 109%-os növekedést ért el a kriptoszektor a teljes piaci kapitalizációt illetően. A piaci felívelést leginkább 2023 első és utolsó negyedéve hajtotta.

A Binance néhány nagyon optimista pont mellett egy-két lassuló szektorra is rávilágított

A 2023 negyedik negyedévében tapasztalt optimizmus és fellendülés hátterében egyértelműen a Bitcoin spot ETF amerikai jóváhagyása állt. Plusz nagyon sokat játszhatott benne az is, hogy az áprilisban érkező bitcoin felezés szintén jó befektetési megtérülést vetít előre. Továbbá a Binance szerint a teljes pénzügyi piac, amelyet a meginduló globális GDP-növekedés és a mérsékelt inflációs ráták jellemeztek, nagyban befolyásolta a kockázatos eszközök, például a kriptovaluták piaci növekedését. A szegmenseket tekintve a decentralizált pénzügyi (DeFi) szektorban 38,9%-os erőteljes növekedés volt tapasztalható éves („YoY”) összehasonlításban, a nem pénzügyi tokenekhez (NFT) képest. A likvid stakelési tokenek növekedése is nagyban hozzájárult a DeFi pozitív teljesítményéhez 2023-ban.

Az NFT-k esetében az ágazat az év vége felé kezdett ismét fellendülni. A piac decemberben 1,7 milliárd dolláros kereskedési volument regisztrált, a leglátványosabb növekedést a Bitcoin NFT-k mutatták. Ami a SocialFi-t illeti, a friend.tech 2023. augusztusi bevezetése reflektorfénybe helyezte a kriptopiac ezen szegmensét. Rengeteg, a tartalom pénzzé tételére törekvő alkotó számára jelentett nagy lehetőséget a SocialFi. Viszont aktivitásuk az elmúlt időszakban csökkent, a „hogyan tovább” a következő hónapokban fog eldőlni.

A játékok nagy érdeklődésre tartottak számot 2023-ban is

A Binance jelentéséből kiderült, hogy a láncadatok szerint a játéktevékenység figyelemre méltó növekedést mutattak 2023-ban. Az év utolsó hetében megugrásnak lehettünk tanúi, 12,6 millió heti egyedi aktív tárcával – ez több mint kétszerese az év eleji 5,8 milliós számnak. A neves játékóriások több játékának közelgő megjelenésével 2024 izgalmas évnek ígérkezik a játékosok számára világszerte. 2024-re vonatkozóan a Binance úgy véli, hogy a kriptopiac jelentős növekedést fog tapasztalni, amelyet nyolc kulcsfontosságú téma hajt majd, mint például a Bitcoin ökoszisztéma, a mesterséges intelligencia (AI), a láncon belüli likviditás és az intézményi elfogadás.