A japán központi bank ETF vásárlással próbálja ellensúlyozni a zuhanást

Tavaly október óta több mint két billió jen robbant be az ETF nyílt piacára, amellyel Japán gazdaságát kívánták megtámogatni. A piacokat a Bank of Japan spekulációja befolyásolja. A japán központi bank (BoJ) ígéretet tehet arra a következő héten, hogy még többet önt az ETF piacokra. Ez évente körülbelül 6 billió jent (58,12 milliárd dollár) extra befektetést jelentene.

„A piacok ideges mozgásokat mutatnak a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság miatt. A G7 és a G20 nemzetek között létrejött megállapodások alapján a kormány szorosan együttműködik a japán központi bankkal és más országok hatóságaival a megfelelő reagálás érdekében”, mondta Shinzo Abe miniszterelnök a kormánypárt vezetőinek egy keddi megbeszélésen.

Egy ilyen jellegű lépés esetén a központi bank mérlegelhet, ha agresszív vásárlások eredményeként eléri a felső határt, vélik a Bank of Japan szakértői.

A japán központi bank kormányzója Haruhiko Kuroda azt mondta a parlamentben, hogy a BoJ tavaly október óta vásárolt kumulatív, 2,04 billió jen értékű ETF-et.

Kuroda azt is felfedte, hogy a BoJ saját becslése szerint az ETF-k birtokában részvény veszteségek léphetnek fel, ha a Nikkei részvényindexe 19 000 – 19 500 pont alá esik. A Nikkei kedden ~19,400 körül állt, miután a reggeli kereskedéskor gyorsan 19 000 alá süllyedt.

Abe kívánságainak megfelelően, a BoJ március 2-án vészhelyzeti nyilatkozatot adott ki, melyben vállalta, hogy piaci likviditással és eszközvásárlással egyenértékű extra likviditást kínál, így Kuroda felgyorsította a ETF vásárlás folyamatát.

A BoJ hétfőn 100,2 milliárd jen (979 millió dollár) értékben vásárolt, ami megegyezett a múlt héten kétszer indított vásárlások ütemével.

Értelmetlen terv

Eiji Maeda, a BoJ ügyvezető igazgatója szerint a központi bank megvizsgálta a napi ármozgásokat és megfelelő lépéseket tett a piacok stabilizálása érdekében. “Természetesen nem fogunk habozni, szükség esetén további intézkedéseket hozzunk, a jövőbeni piaci fejlemények függvényében”, nyilatkozta.

Az egyértelmű, hogy a japán központi bank terve kapásból kudarcra van ítélve. Ez ugyanis semmit sem jelent a gazdaságra vagy az emberek vagyonára nézve, viszont a bank feléli a saját tőkéjét. A vezetők viszont úgy vélik, hogy még ennél is több pénzt kellene részvényvásárlásokra fordítani. A japán központi bank gyakorlatilag pont azt az elhibázott monetáris politikát folytatja, mint amiről az amerikai központi bank épp latolgat vagy az EKB már évek óta folytat. A falkához csatlakozik lassan a BoE is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.