Jelentős piaci változást mutat a BlackRock spot Bitcoin ETF kérelme
Sokak meglepetésére nemrégiben a BlackRock, a világ legnagyobb eszközkezelője kérelmet nyújtott be egy spot Bitcoin tőzsdén kereskedett alap (ETF) elindítására. Ez azért elég nagy meglepetés a cégtől, főleg annak tükrében, ahogyan korábban nyilatkoztak a kriptovalutákról. Először még 2018-ban kavart nagy vihart a BlackRock vezérigazgatója, Larry Fink, aki azt nyilatkozta, hogy a cég ügyfeleit nem érdeklik a kriptovaluták.
A BlackRock csak alkalmazkodik a piaci változásokhoz
Azt is hangsúlyozta Fink az interjúban, hogy nem látják értelmét kriptohoz köthető termékek indításának. Azt viszont elismerte, hogy a blokklánc technológia önmagában kifejezetten fontos és értékes. 2018 óta azért sok minden történt a kriptovilágban és nagy számban szálltak be a szektorba intézményi befektetők. Mindezt annak ellenére, hogy Fink 2018-as elvárásaival ellentétben annyira nem tisztult a szabályozói környezet. Persze öt év nem telt el teljesen eseménytelenül a BlackRock számára sem a kriptovaluták világában. 2022. márciusában a cég bejelentette, hogy aktívan vizsgálódik a digitális pénzek, stabilcoinok és mögöttes technológiák világában a növekvő vevői igények miatt.
2022. augusztusában a BlackRock aztán partnerségre lépett a Coinbase kriptotőzsdéjével, hogy bizonyos ügyfeleik számára hozzáférést biztosítsanak bitcoinhoz. A most kérelmezett Bitcoin ETF valószínűleg jóváhagyást kap, hiszen az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) az eddig benyújtott 576 ETF kérelméből 575-öt jóváhagyott a BlackRocknak. Ez mondjuk más történet lesz, hiszen a SEC még sosem hagyott jóvá spot Bitcoin ETF-et, csak Bitcoin futures ügyleteken alapuló ETF-eket. Egy spot termék megjelenése bennfentesek szerint kifejezetten jó hatással lenne a kriptopiacok értékére.
Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!
MI A TEENDŐD?- Regelj a Bitpandára
- Hitelesítsd a fiókod
- Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
- Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
- Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 12. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
