Jóindulatú hacker? – A DeFi támadás visszhangja és a visszaszolgáltatott milliók

A napokban bekövetkezett DeFi hackertámadás rendkívüli módon megrengette a kriptovilágot, s az azt követő történések csak még tovább szítják a kedélyeket. 

Ahogy a futótűzként terjedő hírről már korábban beszámoltunk, a Poly Network decentralizált pénzügyi szolgáltató meghökkentő támadás áldozatául esett. A nagyközönség megdöbbenése érthető, hiszen ez a valaha volt legnagyobb méretű hack a DeFi fennállása óta.

A hackerek összesen körülbelül 600 millió dollárt emeltek el, amelyet Ethereum, Binance Smart Chain és Polygon tokenek formájában utaltak át tárcáikra. Az összeg megoszlik a címek között, ugyanis az ETH tárcán 266 milliót helyeztek el, míg a BNB tárcán 252 millió dollárt. A Polygon számlán pedig “csupán” csak 85 millió pihen.

Egy kis korrigálás, a fent említett információk egészen szerda reggelig voltak helytállóak. Mivelhogy a támadó a tegnapi nap folyamán a 600 milliós zsákmányából 342 millió dollárnyit visszaszolgáltatott. Ezzel azonban még több kérdésre és gyanakvásra adott okot az egész DeFi hálózatnak. Mi lesz így a feketelistázott tokenekkel? A kibocsátók a fennmaradt tokeneket fagyasszák be? Inkább mondjanak köszönetet a hackernek?

Az incidens morális kérdéseket ébresztett a kriptoközösség berkein belül. A legtöbb arra irányult, hogy a centralizált felek -vagyis a Binance és a Circle például – miként járjanak el hasonló helyzetekben. Milyen mértékben szóljanak vajon bele a DeFi világát érintő pénzügyi károk megakadályozásába, illetve azok orvoslásába?

Többeket emellett az a kérdés izgatja, hogy a Poly Network esetéhez hasonló támadásokat kivitelező hackerek bűnbocsánatot nyerjenek vagy egyenesen dicsőítve legyenek tetteikért? Vagyis azért, hogy apránként visszajuttatják az ellopott forrásokat tulajdonosaiknak és felhívják a figyelmet a rendszerben jelen lévő résekre.

ETH theft

Centralizáció kontra decentralizáció

Túllépve a médiafelhajtáson, amit a szóban forgó perpatvar generált, néhány piaci megfigyelő szerint tökéletesen rávilágított valamire. Konkrétan arra, hogy valamiféle centralizációra lenne szükség a DeFi szisztémájára vonatkozóan.

Paolo Ardoino, a Tether vezérigazgatója, rögtön reagált Twitteren a felháborodásra és biztosította követőit arról, hogy cége befagyasztotta mind a 33 milliónyi tokenjét, amit eltulajdonítottak. Sokan ezzel szemben kérdőre vonták tétlenségéért a Binance Smart Chain-t (BSC), amelyet a Binance centralizált kriptotőzsde és a USDC-t kibocsátó Circle irányít.

A BSC szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a platform „egy decentralizált ökoszisztéma, amit mindenki és bárki használatba vehet”. Ezzel arra utalva, hogy nem áll módjukban visszaszorítani a DeFi támadásokat.

Fehérkalapos hacker? A DeFi hálás lehet?

Mialatt a támadó visszautalta az elsajátított eszközöket, még arra is jutott ideje, hogy néhány kérdésre válaszoljon az Ethereum blokkláncán. Állítólag egyik válaszában azt írta, hogy miután felfedezte a Poly hibáját úgy döntött, hogy megtámadja azt, mivel „senkiben sem lehet megbízni.”

„Vállalom a felelősséget és felfedem a rendszer sebezhető pontját, ezzel megakadályozom, hogy bármelyik bennfentes elhallgassa azt vagy hasznot húzzon belőle.”

Továbbá azt is állította, hogy értesíteni akarta a Poly csapatát a problémáról, viszont tartott egy lehetséges “áruló” beavatkozásától, akit meg lehetett volna vesztegetni.

Ari Redbord, a TRM Labs jogi és kormányzati ügyeiért felelős vezetője, gyanúsnak találta az affért és kétesnek titulálta a támadók törekvéseit.

„Ha bebizonyosodik, hogy a támadókat a jó szándék vezérelte és mindössze tesztelték a hálózatot, az még nem mentség. Nem efféle módon kellett volna eljárniuk. Rengeteg ember veszítette el a DeFi rendszerébe fektetett hitét. A több száz millió dollárnyi beruházásról és megtakarításról már nem is beszélve.”

Jótett helyébe jót ne várj avagy alkalom szüli a tolvajt?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.