Jönnek a digitális babák – a túlnépesedés problémája megoldódott?

A mesterséges intelligencia egy elismert szakértője szerint 50 éven belül az emberek valódi utódok nemzése helyett metaverzumban élő „digitális babák” mellett döntenek majd. „Gondoljunk csak az előnyökre – minimális költség és kevesebb aggodalom.

Catriona Campbell szerint a szülők ugyanannál az okból kifolyólag döntenek majd a digitális babák, avagy a digitális kisállatjátékok frissített változata mellett, mint amiért már manapság is a valódi babák ellen döntenek: nevezetesen „a környezettel kapcsolatos aggodalmak, a túlnépesedés és a gyermeknevelés növekvő költségei” miatt. Hozzátette továbbá, hogy a kibertéri babák végül megkülönböztethetetlenek lesznek a valódiaktól: ugyanúgy fognak kinézni, képesek lesznek szimulált érzelmi reakciók kiváltására, beszédre és játszásra is, a potenciális szülők „fizikai kapcsolatba” léphetnek majd velük, megölelgetheik őket és kiélhetik majd rajtuk a gondoskodás öszönét. És mi történik, ha megunják a digitális utódaik gondozását? Nos, ha úgy tetszik, egyszerűen lemondhatják majd őket, mint egy havi Netflix-előfizetést.

virtuális utód

Azt mindenkinek a saját fantáziájára bízzuk, hogy régimódinak minősül-e az aggodalom, miszerint a digitális babák „hátborzongató disztópikus gyermekek” lennének. Felfoghatjuk mindezt egy újabb születésellenes propagandaként is, mely elsősorban a nyugati országokat célozza, hogy eltántorítsák a helyieket a gyermekvállalástól. Az Egyesült Államokban egyébként már most is rohamosan csökken a születési arány, és az utóbbi időben konkrétan a mélypontra zuhant az amerikaiak gyermekvállalási kedve. A túlnépesedéstől való félelem tehát pusztán egy kitalált mítosz, hiszen a zuhanó népességszám 50 év múlva sokkal nagyobb problémát fog jelenteni. A termékenység csökkenése pedig már nemcsak a fejlett világra jellemző, ami azt jelenti, hogy hamarosan a társadalmak elöregedésének problémája kerülhet porondra.