Tőzsdei bevezetést tervez Justin Sun és a Tron

Amióta Donald Trump az amerikai elnök, egyértelműen javul a kriptók megítélése az Egyesült Államokban és egyre kriptobarátabb a jogi környezet is. Mi sem igazolja jobban ezt, mint az, hogy a milliárdos kriptovállalkozó, Justin Sun azt tervezi, hogy digitális eszközplatformját, az egyre jobban szárnyaló Tront tőzsdére viszi. Alig pár hónappal azután teheti meg azt, hogy a szabályozó hatóságok beleegyeztek, hogy szüneteltetik a vele és cégeivel szemben indított vizsgálatokat.
A Tron nem teljesen hagyományos módon, a Nasdaqon jegyzett SRM Entertainmenttel való fordított fúzió keretében akar tőzsdére lépni. Ez egy olyan vállalati pénzügyi művelet, amikor egy magáncég úgy lép a tőzsdére, hogy összeolvad egy már tőzsdén jegyzett, de jellemzően inaktív céggel. Így meg tudja spórolni a költséges bevezetést, egyszerűen csak átveszi a már tőzsdén lévő cég felett az irányítást. A lépést a Dominari Securities, egy New York-i székhelyű, Donald Trump Jr-hez és Eric Trumphoz kötődő befektetési bank bonyolítja majd le.
A Sun és a Trump-család közötti kapcsolat egyre szorosabb
Az új, fúzióval létrejövő cég a Tron tokenre építi majd stratégiáját, pont, mint a Strategy, amelyet az alapító Michael Saylor egy tőkeáttételes bitcoin-eszközzé alakított. Eric Trump várhatóan szerepet vállal a cégnél, amely a Tron Inc. nevet viseli majd. Ezek bennfentes információk elvileg, tehát megerősítés még nincs és könnyedén lehet a tervekben változás is. Az ügylet során a Tron akár 210 millió dollárnyi tokent is pumpálhat új vállalatba. A Trump-család részvétele az ügyletben csak egy újabb azon kriptós projektek sorában, amelyeket Donald Trump második amerikai elnöki ciklusának kezdete óta felkarolt. Az SRM Entertainment részvényeinek ára a hír hallatán kilőtt. Egy napon belül 300%-os emelkedést produkált, de az elmúlt 5 napban már 600% körül van az emelkedés mértéke.
2023-ban Sun és három cége, köztük a Tron ellen vádat emelt az amerikai piacfelügyeleti hatóság, az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC), mivel azt állították, hogy Sun cégei be nem jegyzett értékpapírokat értékesítettek és manipulálták a piacot. Miután Trump megérkezett az ovális irodába és jelezte, hogy enyhébb szabályozási megközelítést szeretne a kriptovalutákhoz kapcsolódóan, a SEC és Sun februárban bírósági indítványt nyújtott be a per szüneteltetésére, hogy megpróbálja lezárni az ügyet.
De Sun nagyon igyekszik, hogy fejlessze és szorosabbra fűzze kapcsolatait a Trump-családdal. Még májusban résztvett azon a banketten a virginiai Trump National Golf Clubban, ahol az elnök a Trump mémcoin 24 legnagyobb tulajdonosával találkozott. Sun emellett 75 millió dollárt fektetett a World Liberty Financialbe, a Trump család kriptovállalatába, amelyből az elnök 57 millió dollárnyi jövedelmet szerzett. A World Liberty a múlt héten bocsátotta ki az első stabilcoinjait, egyfajta digitális dollárt, a Sun által alapított Tron blokkláncon. A mostani ügyletet bonyolító Dominari Securities egyébként pont a Trump-toronyban, két emelettel a Trump Organization irodái alatt székel. A Financial Times korábban arról számolt be, hogy az anyavállalat, a Dominari Holdings részvényei 580 százalékkal emelkedtek azt a február 11-i bejelentést megelőző hat hétben, amikor kiderült, hogy Donald Trump Jr. és Eric Trump csatlakozik a tanácsadói tanácshoz. Az American Bitcoin, a Donald Trump Jr. és Eric Trump által támogatott amerikai kriptobányász eredetileg a Dominari Holdings százszázalékos tulajdonú leányvállalata volt.