Kamatemelés: túl kevés, túl későn

Az Egyesült Államok központi bankja, a FED, múlt héten emelte az irányadó kamatlábat 0,25%-kal, de az elnök Jerome Powell utalt arra, hogy ez lehet az utolsó ilyen emelés. Az Egyesült Államok bankrendszere ugyanis továbbra is gyenge lábakon áll, és a Fed hitelprogramjai és szigorítási politikája kockáztatja a készpénzlikviditás teljes kiszáradását.

A Bitcoin árfolyama eközben ismét emelkedésnek indult. Elképzelhető, hogy visszatérnek a 70-es évekbeli “aranyévek”, ez volt az utolsó időszak amikor a központi bank nem tudta kontroll alatt tartani az inflációt. Ez alapján pedig akár 700%-os emelkedést hozhat a bitcoin a jövőben.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

Úgy tűnik, hogy lassan fordulni látszik végre a trend a kripto piacon. A héten a bitcoin árfolyama 28 ezer dollár felett járt, ami egyben azt is jelenti, a bitcoin birtokosok 72%-a már profitban van. Ráadásul nem csak a hosszútávú, kitartó hodlerek, hanem a rövidtávú befektetők is. A Santiment kriptoelemző cég elemzése szerint egy éves intervallumot figyelembe véve most először került a kedvező zónába a bitcoin birtokosok átlagos megtérülése.

A jelenlegi makrofejlemények mellett egyre többször kerül elő, hogy a Bitcoin árfolyama potenciálisan az 1970-es évekbeli arany fraktálját követheti.  Ez volt az utolsó olyan időszak, amikor az Egyesült Államokban az infláció kicsúszott a Fed keze közül. Ekkor a nemesfém több mint 700%-os ralit produkált.

Miután hat hónapig menekülésben élt, nagy valószínűséggel letartóztatták a Terra rendszer atyját, Do Kwont Montenegróban. Legalábbis a montenegrói rendőrség elfogott egy személyt, akiről azt feltételezik, hogy ő. A podgoricai repülőtéren tartóztatták le, hamisított okmányokkal. Az ujjlenyomat-vizsgálatra még várnak.

A világ egyik legismertebb üzenetküldő alkalmazása, a Telegram kibővítette a kriptotárca robotját. Mostantól már az USDT coin is hozzáadásra került a @wallet bothoz. Ez azt jelenti, hogy a Telegram kriptok eladására és vételére használható funkciójában már USDT stabilcoin is elérhető.

Vége a kamatemeléseknek?

Jerome Powell Fed-elnök kamatemeléssel kapcsolatos sajtótájékoztatóján úgy tűnt, hogy lekicsinyli a folyamatban lévő amerikai bankválságot és annak utóhatásait, miközben utalt arra, hogy ez a kamatemelés lehet az utolsó a sorban. Azon túl, hogy ezen a héten 0,25%-kal emelték meg a kamatlábat, konkrétan a kamatemelések kapcsán kijelentette, hogy a jövőbeni kamatemelési politika lecsengőben lehet. Erre a szavak elemzésével jutottak az elemzők, mivel Powell a „lehet” és a „néhány” kifejezéseket használta most korábbi a „folyamatban lévő” kifejezéssel szemben.

A Bitcoin tehát nem érte el a 30 000 dolláros emelkedést, amelyet egyes elemzők a kamatemelési döntés előtt reméltek

A BTC/USD kezdetben árfolyampár először  27 800 dolláros lokális mélypontra süllyedt az emelés következtében, majd visszatért a 28 000 dollár feletti kereskedéshez. De nem tartott ki sokáig az árfolyam a helyi csúcson, mert ismét visszaesett a 27 ezres tartományba. A hír felszámolta a teljes piacot: shortokat és a long pozíciókat is szinte egyszerre zárták. Így kerültünk vissza szinte ugyanarra az árra, mint egy órával ezelőtt, a bejelentés előtt volt az árfolyam.

A Bitcoin tehát nem érte el a 30 000 dolláros emelkedést, amelyet egyes elemzők a kamatemelési döntés előtt reméltek.

Kérdéses meddig bírja a bankrendszer

A Fed március 23-án tette közzé az adatokat, ami egybeesett a Bitcoin volatilis mozgásával is.

A BTC ára 5%-kal 29 000 dollár fölé emelkedett azon feltételezések közepette, hogy a Fed bővülő mérlege valójában a mennyiségi lazítás (QE) következménye.

Összességében az Egyesült Államok központi bankjának kötelezettségei közel 400 milliárd dollárral, 8700 ezer milliárd dollárra nőttek az elmúlt két hétben. Ez közelebb áll az egy évvel ezelőtti 8950 ezer milliár dollár történelmi csúcshoz, amikor a Fed megkezdte mennyiségi szigorítási programját, és 600 milliárd dollárral csökkentette az eszközállományát.

az Egyesült Államok központi bankjának kötelezettségei közel 400 milliárd dollárral, 8700 ezer milliárd dollárra nőttek az elmúlt két hétben

A Fed azonban nem használt új dollárkibocsátást. A Fed mérlege azért nőtt, mert rövid lejáratú hiteleket nyújtott a gyengélkedő bankszektor számára.

Mennyiségi szigorítás politikája és a regionális és offshore bankoknak nyújtott hitelezési lehetőség azonban a készpénzlikviditás kiszáradásához vezethet. Ez növelheti a dollár értékelését a többi vezető külföldi valutához képest, ami viszont rövid távon lejjebb tolhatja a Bitcoin árfolyamát. Az amerikai dollár index már 1,5%-ot erősödött a Fed mérlegének frissítése óta.

Hitelválság a csúcson

A jelenleg is zajló hitelválság talán még nem is érte el csúcspontját annak ellenére, hogy a FED 393 milliárd dolláros sürgősségi hitelt nyújtott a bankoknak.

Az Egyesült Államok pénzügyminisztere először megerősítette a 250 000 dollár feletti biztosítással nem rendelkező betétesek védelmét. Janet Yellet úgy fogalmazott, megvédik a betéteseket,  ha a kisebb intézmények szenvednek. De aztán Yellen másnap fordulatot tett a Szenátusnak tett nyilatkozataiban, miszerint szó sincsen átfogó, minden bankra kiterjedő betétgaranciáról. Nyilván ez utóbbi kijelentésére az összes nagybank részvényárfolyama újabb mélységekbe zuhant.

Úgy tűnik a piacnak meg kell várnia a jövő héten a FED mérlegadatokat, hogy megállapítsa, csökkennek-e a Fed kötelezettségei jelenleg vagy sem.

Úgy tűnik a piacnak meg kell várnia a jövő héten a FED mérlegadatokat, hogy megállapítsa, csökkennek-e a Fed kötelezettségei jelenleg vagy sem

Ha ezek a sürgősségi hitelezési lehetőségek a bankok újabb összeomlását követően folyamatosan emelkednek, akkor a QE elkerülhetetlen lesz, hasonlóan ahhoz, ami a 2008-as globális pénzügyi válság után történt.

A bővülő mérleg pedig mennyiségi könnyítés (QE) ide vagy oda, a Bitcoin esetében optimista képet vetít előre. A múltban a felduzzasztott FED mérleg ugyanis idővel a Bitcoin árának növekedéséhez vezetett. A FED mérleg bővülése ugyanis egyenes arányban van a fiat valuták elértéktelenedésével, ami a bitcoin malmára hajtja a vizet.

A fordított fej-váll alakzat kitörést jelez

Technikai szempontból a Bitcoin ára jó helyzetben van ahhoz, hogy júniusra 40 000 dollár felé emelkedjen. Ez további 50%-os emelkedést hozhat magával a mai árhoz képest.

a felfelé irányuló cél a Bitcoin inverz fej és váll (IH&S) kitörési alakzatából vezethető le a heti grafikonon

Ahogy fentebb is látható, a felfelé irányuló cél a Bitcoin inverz fej és váll (IH&S) kitörési alakzatából vezethető le a heti grafikonon.

Az inverz fej és váll alakzat egy olyan technikai elemzési eszköz, amely lehetővé teszi az árfolyamok előrejelzését. Az IH&S alakzat három szintből áll: a bal vállból, a fejből és a jobb vállból. Az árfolyam előrejelzése az alapján történik, hogy az árfolyam milyen magasságban éri el az egyes szinteket. Az IH&S alakzat egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a fej szintjén van egy átmeneti, magasabb árfolyam, ami azt jelzi, hogy a befektetők nagyobb összeget fektettek itt be. Az IH&S minta esetében a kitörési pont nagyon fontos szerepet játszik a további árfolyam alakulásában. Ha az ár kitör az IH&S mintából, akkor további emelkedést jelezhet, ami nagyobb profitot hozhat a befektetőknek.

A piac azonban nem tudta elérni a jelentős, 30 000 dolláros ellenállási tartományt.

A napi grafikonon a bitcoin árfolyam először a Fibonacci belépőszintjének 61,8%-os szintjére húzódott vissza 19600 dollárnál. Eztuán az árfolyam hatalmas emelkedést produkált, ami 28 000 dollár feletti csúcsra vitte az árfolyamot. A piac azonban nem tudta elérni a jelentős, 30 000 dolláros ellenállási tartományt.

Ez az árterület ugyanis pszichológiai ellenállási zónaként is működik, mivel sok kereskedő úgy gondolja, hogy amint az ár meghaladja a 30 000 dolláros szintet, a medvepiac hivatalosan is megszűnik. Mindazonáltal az ár és az RSI mutató között egyértelmű eltérés azonosítható, ami rövid távú korrekciót vagy konszolidációs szakaszt vetít előre mielőtt valóban megfordulna a trend.