Kiemelt figyelmet kap a blockchain és a fintech technológia Kína ötéves tervében

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A kínai nemzeti törvényhozás március 5.-e pénteken kezdte meg éves gyűlését Pekingben, melynek során kiemelt figyelmet szentelnek az olyan újszerű technológiáknak, mint a blockchain, a felhő alapú megoldások, a dolgok internete, a big data, a mesterséges intelligencia, illetve a virtuális valóság. Az ország vezetője, Hszi Csin-ping, aki egyben a Kínai Kommunista Párt elnöke is 2019-ben beszélt először arról nagy nyilvánosság előtt, hogy Kína semmiképp sem maradhat le ezeknek az úttörő technológiáknak a területén. A tárgyalt tervezet szorosabbra húzott szabályozói környezetet is felvázol, valamint olyan lépéseket, amelyekkel ezen technológiák könnyebben felügyelet alatt tarthatóak.

A tervben olyan részleteket lehet felfedezni, amelyek amellett, hogy az említett technológiákat támogatják, kifejezetten a Jack Ma irányította Ant Group gazdasági befolyását kívánhatják csökkenteni. A kínai törvényhozók utasították a kereskedelmi bankokat, hogy 30 százalékkal növeljék a magánembereknek és minivállalkozásoknak nyújtott kis összegű hitelek mennyiségét, ezzel visszaszorítva a különböző fintech vállalatok által nyújtott pénzügyi megoldásokat. Számos elemző szerint ez a lépés célzottan az Ant Group ellen irányul, melynek legfontosabb bevételi forrása pont az ilyen kis összegű hitelek nyújtása.

A terv továbbá olyan törvénytervezeteket vázol fel, amelyek széleskörű rálátást és fokozott ellenőrzést tesznek lehetővé a pénzügyi holding típusú kínai vállalatok felett. Bár az Ant Group korábban nem ilyen struktúrában működött, a közelmúltban hónapokra nyomtalanul eltűnt Jack Ma előkerülése után nem sokkal váratlanul bejelentette, hogy a vállalat pénzügyi holdinggá válik.

Természetesen a Kína által régóta építgetett digitális jüanról is szó esik a tervben. A napokban annak a lehetősége is felmerült, hogy egy pekingi székhelyű vállalat megvizsgálja a digitális jüan blokklánc alapú integrálásának lehetőségét. Ez különösen érdekes fejlemény tekintettel arra, hogy az elosztott főkönyvi technológiák pénzvetületének, mint a bitcoinnak és az egyéb kriptovalutáknak, meglehetősen ellentmondásos a megítélése a pekingi törvényhozók körében. Kína mindenesetre garasát blokkláncra teszi, hiszen többször egyértelműen állást foglalt amellett, hogy vezető szerepet kíván betölteni a digitális pénznemek globális szintű integrálásában és az ezekre vonatkozó szabályrendszerek és működési mechanizmusok kialakításában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.