Libanonban 90%-kal értékelték le a helyi fizetőeszközt

Ha felmegyünk most a Wikipédiára és megnézzük a hivatalos libanoni fizetőeszköz, a font szócikkét, akkor azt láthatjuk még, hogy árfolyamát 1507 fontos árfolyamon az amerikai dollárhoz rögzítik. De ez nem sokáig marad így. Hiszen február elsejétől a libanoni központi bank döntése alapján 15000 font lesz majd egy amerikai dollár. Ez azt jelenti, hogy 90%-kal értékelték le a valutát.

Libanonban nem látszik még mindig az alagút vége

Persze az árfolyam így sem fogja tükrözni a piaci helyzetet. Hiszen a párhuzamos, nem hivatalos piacokon jelenleg akár 60 ezer fontot is elkérnek egy dollárért. Természetesen a bejelentésnek ennek megfelelően nem is lesz túl nagy hatása a teljes gazdaságra és a mindennapi életre. Ott ugyanis már minden szinte teljesen dollarizált. A legtöbb ügylet a nemhivatalos árfolyam szerint bonyolódik. A libanoni központi bank kormányzója, Riad Salameh elmondta, hogy a döntés a bankokat célozta meg, hogy ezzel is csökkentsék a tőkéjüket.

Libanonban a helyzet 2019-ben vált kritikussá, ekkor vált el a font árfolyama is a dollárhoz kötésétől. A bankok mindenesetre öt év alatt írhatják le a leértékelésből származó veszteséget, ezzel próbál segíteni nekik a központi bank. A lépés egyébként nem teljesen önhatalmúlag született. Része annak a keretszerződésnek, amelyet Libanon és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hozott össze tavaly, hogy az ország hozzájusson egy 3 milliárd dolláros hitelhez. Az ilyen döntések egyébként csak erősítik azt, amiről korábban már írtunk. A libanoniak számára ugyanis a hiperinfláció és a túl nehezen megszerezhető dollár mellett a bitcoin kifejezetten jó opciónak és alternatívának tűnik.