Mágikus aszfalt készült Olaszországban, mely az elektromos autókat menet közben feltölti

Speciális aszfalt készült Olaszországban, amelyen haladva az elektromos autók akkumulátorai feltöltődnek. A mérnökök ezzel a megoldással próbálnák növelni az elektromos autók iránti vásárlási kedvet.

A vezető vállalatok és közlekedési ügynökségek folyamatosan azon dolgoznak, hogy megkönnyítsék az elektromos járművek számára a töltést, így növelve a hatótávolságukat. Most az olaszországi Bresciát és Milánót összekötő A35-ös autópálya mentén a “Jövő arénája” elnevezésű projekt látott napvilágot, amelyet olyan multinacionális vállalatok finanszíroztak, mint például az Iveco, a Mapei, és a Stellantis. Az érintett útszakasz körülbelül 1 km hosszú, a Chiari Ovest kijárat közelében található, és valódi elkerülő úttá alakul át. Az ElectReon vállalat által biztosított vezeték nélküli töltés révén lehetővé teszi, hogy az álló és mozgó járművek egyaránt feltöltődjenek az adott útszakaszon közlekedve.

A technológia minden olyan járműre adaptálható, amely speciális “vevővel” van felszerelve, amely az aszfaltról közvetlenül a motorba továbbítja az energiát, így növelve a jármű autonómiáját.

Az elektromos járművek ilyen módon minden bizonnyal energiatakarékosabbak lesznek, csökken az utazási idő (nem kell állandóan órákra megállni a töltéshez). A fejlett technológiának és a mesterséges intelligenciának köszönhetően a közúti biztonság is nő.

Az elektromos autók esetében a nagy dilemma mindig az, hogy hogyan töltsük a járművet, mely hatótávolsága még mindig elég csekély. Városban kiválóan használhatóak, a nagyobb távolságok megtételére viszont még mindig a belső égésű motorral felszerelt kocsik a legmegfelelőbbek. Ezért több vállalat és szervezet is azon dolgozik, hogy a töltési időt csökkentsék, a módját pedig megkönnyítsék.

Az új technológia lehetővé teszi, hogy az elektromos járművek feltöltsék magukat a kijelölt sávban haladva, az aszfalt alatt elhelyezett innovatív hurokrendszernek köszönhetően, amely közvetlenül továbbítja a szükséges energiát az elhaladó járműveknek. A technológiát egyébként nemcsak az autópályán használnák, hanem repülőtereken, kikötőkben és más nagy parkolókban is.