Mesterséges intelligenciával ráznák fel az OTC bitcoin kereskedést

Az AiX londoni startup mesterséges intelligenciával fejlesztené az OTC bitcoin kereskedést. 

A broker-dílerek rendszerét szeretné 100%-ba kiváltani az AiX által tervezett mesterséges intelligencia rendszer, ami a héten kötötte meg az első élő ügyletét. Ezzel véget vetnének a közvetítők által birtokolt piacnak, mely jelentős tranzakciós költséget takaríthat majd meg az ügyfeleknek.

Az AiX első ügyletében a GSR Markets és a DV Chain intézményi partnerek vettek részt február 4-én. A mesterséges intelligencia összeköti azokat a kereskedőket, akik venni szeretnének, azokkal, akik eladnának. Közvetlenül levelezik és köti meg az ügyletek, akár csak egy bróker a kereskedési teremben.

Az ügylet BTC USD kereskedési párban zajlott, de ha bejönnek a cég számításai és megkapják az angol felügyelettől a hozzájárulást, akkor más eszközcsoportokra is szeretnék kiterjeszteni a technológiát.

“Célunk, hogy teljes mértékben lecseréljük az emberi közvetítőket a kereskedésben” szerepel az AiX legfontosabb céljai között.

A cég működésért felelős igazgatója elmondta, hogy az általuk szabadalmaztatott technológia sokkal jobb ügyfél élményt eredményez, olcsóbb és gyorsabb is. A természetes nyelvfeldolgozó mesterséges intelligencia sokkal gyorsabban tudja ugyanis az ügyleteket értékelni, árazni és párosítani, mintha azt egy ember tenné.

A tőzsdén kívüli OTC kereskedésben még a mai napig nagyon fontos szerepet töltenek be a közvetítő brókerek. Bár az elektronikus platformok elterjedésével tevékenységük fokozatosan visszaszorul, a nagy intézményi ügyletek esetében ma még jellemzően szükség van egy harmadik félre aki az ügyletet lebonyolítja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük