Itt a következő nagyvállalat, amely a bitcoinban látja a jövőt?

Egyre több intézményi tőke áramlik a digitális valutákba, ugyanakkor a MicroStrategy az egyik úttörője a Bitcoin vállalati eszközként való tartásának. A felhőszolgáltató cég 2020 óta vásárolt bitcoint, a cég alapítója és korábbi vezérigazgatója, Michael Saylor pedig az egyik legnagyobb bitcoin-maximalista.

A MicroStrategy példáját követte a japán Metaplanet is, akik 1 milliárd japán jent fektettek be bitcoinba, és elfogadták a „digitális aranyat” a cég számára központi kincstári eszközként. A japán cég víziója a kriptovalutákat illetően rendkívül innovatív, céljuk a web3 integráció elősegítése.

A Metaplanet bejelentése a bitcoinba való befektetést illetően

A Tokiói Értéktőzsdén jegyzett Metaplanet befektetési és tanácsadó cég április 8-án, hétfőn jelentette be, hogy 1 milliárd japán jenért (nagyjából 6,5 millió amerikai dollár) vásárolnak bitcoint, melyet a vállalati kincstár számára eszközként könyvelnek le. Michael Saylor nyomdokait követve a cég az X-felületén (korábban: Twitter) bejelentette, hogy a bitcoin a vállalat számára központi kincstári eszközként kerül nyilvántartásra, ez a stratégiai fordulat pedig nemcsak a digitális eszközök felkarolásáról szól, hanem a pénzügyi innováció előmozdításáról is.

Híd a Web3 integráció elősegítésére

A Metaplanet hivatalos weboldala szerint a japán cég elsődleges célja hidat képezni Japán és a világ többi része között a Web2 és Web3 integráció terén. A jelenlegi internet újratervezése következtében megszületett Web3 kifejezés arra utal, hogy az internetet átveszik a jelenlegi uralkodóktól, a központosított vállalatoktól. A jelenleg még csak épülőfélben lévő projekt a decentralizációt helyezi előtérbe, innovációi közé tartozik az érték vagy pénz átruházása peer-to-peer módon.

A Web3-mal szemben a Web1 első sorban a passzív tartalomfogyasztásról, olvasásról szólt. Az internetnek ez a passzív verziója leginkább a tájékozódásról, információgyűjtésről szólt. Ezt váltotta fel az internet következő nagy fázisa, a Web2, mely az interaktivitásról és a felhasználók megérkezéséről szólt. Ebben a fázisban jelentek meg olyan platformok, mint a YouTube vagy a Facebook, ahol egy együttműködő, szociális közösség alakult ki. A Web3 célja ezen óriások által épített falak lebontása, és az irányítás visszaadása a „közösségnek”.

A MicroStrategy és a Metaplanet összehasonlítása

A MicroStrategy a világ egyik vezető cége, amennyiben a bitcoinról beszélünk. Az üzleti intelligenciával foglalkozó amerikai cég jelenleg nagyjából 215 ezer BTC-t birtokol, piaci kapitalizációja a NASDAQ szerint 25,67 milliárd dollár, MSTR részvénye pedig 1510 dollár, mely idén 120%-ot emelkedett. A MicroStrategy olcsó kötvénykibocsátási, adósságkibocsátási és részvény-felaprózási stratégiájának köszönhetően könnyedén tud tőkét bevonni, hogy több BTC-t halmozzon fel. Ez egyfajta tőkeáttételes lehetőséget nyújtott a vállalat befektetői számára, hogy bitcoint tarthassanak közvetve, jóval a Bitcoin azonnali ETF-ek megjelenése előtt.

A Metaplanet ezzel szemben egy rendkívül új és kis cégnek számít a maga 14,35 millió dolláros (2,18 milliárd japán jen) piaci kapitalizációjával. A tanácsadó cég Web3- és blokklánc-integrációját többek között a sora Ventures, az UTXO Management és a Morgan Creek Capital társalapítója, Mark Yusko is támogatta – aki szerint egyébként a bitcoin még idén eléri a 150 000 dollárt. A japán cég a befektetés és tanácsadás mellett ingatlanügyletekkel és kiváló minőségű japán termékek világszerte történő szállítmányozásával, értékesítésével is foglalkozik.

Habár a kriptovaluták felhalmozásában újnak számítanak, bizakodásra ad okot az, hogy egy japán piacvezető cég is letette a voksát a digitális valuták mellett.