Nem tanultak az FTX-ből: A top 60 kriptocégek csak fele auditáltat

Úgy tűnik, hogy a piac nem tanult az FTX megkérdőjelezhető üzleti gyakorlatából, és továbbra is sok kriptocég zárkózik el az átláthatóságtól, és attól hogy könyvvizsgálókat engedjen a vállalat közelébe.

Az elmúlt évben több kijózanító pofont is kapott a kriptós közösség, melyek közül talán az FTX csődje, és az ezt követően napvilágot látott üzleti stiklik megmutatták, hogy ebben az iparágban is szükség van valamiféle minőségbiztosításra. A Bloomberg felmérése azonban arra jutott, hogy a 60 legnagyobb kriptocég közül mindössze 31 vetette alá magát teljes pénzügyi auditnak, vagy igényelt külső tanúsítást a kriptodeviza tartalékainak hitelesítésére.

Az érmének azonban két oldala van: amikor a Bloomberg felvette a kapcsolatot a cégekkel, akkor kiderült, hogy többen is azért nem tudták hiteles és komoly auditnak alávetni magukat, mert a nagy könyvvizsgálók egyszerűen elzárkóztak az együttműködéstől. Ez részben annak köszönhető, hogy még a nagy auditorok sem rendelkeznek elég olyan képzett munkaerővel, akik ismerik a blokklánc technológiát és a kriptók szabályozásait, másfelől érthetően egy cég sem szeretne a részese lenni a már-már szokásosnak mondható nagy botrányoknak és átveréseknek. Ezeket a kifogásokat kapta többek között a Binance és a Bitfinex is.

A Bloomberg felmérésében részt vettek az iparág több területének prominens szereplői is: a tőzsdék (pl. Binance, Coinbase Global), az érmekibocsátók (pl. Tether), a bányászcégek, és az analitikai cégek (Chainalysis), viszont a 60 megkeresett vállalatból 17 visszautasította a részvételt, 8 pedig egyáltalán nem válaszolt. A felmérésbe azok a cégek kerülhettek be, akiknek legalább 1 milliárd dollár feletti cégértéket állapítottak meg korábbi tőkebevonás során, vagy már tőzsdén vannak, esetleg a felmérés készítésének időpontjában (2023 januárjában) jelentős befolyással rendelkeztek az iparágra.

A 24 együttműködő cég 46%-a dolgozik Big Four (KPMG, PwC, EY, Deloitte) auditorokkal: a Coinbase, a Circle és a Ripple a Deloitte ügyfele, míg a Chainalysis, a Ledger és az Anchorage Digital az EY (Ernst&Young) könyvvizsgálóival dolgozik. A Bloomberg az auditok hiánya mellett egy másik problémát is azonosított: a vizsgált cégek jelentős részénél nem volt független igazgatóság, aki valamifajta kontrolt tudna gyakorolni a vállalat vezetői, és üzletviteli gyakorlata felett. 

Az igazgatóság hiánya kisebb cégeknél még teljesen normális, ám ahogy a cég növekedik, úgy egyre inkább szükség van legalább egy külső félre, aki időről időre áttekinti a társaság működését. Az igazgatóságba általában a befektetők is szoktak tagokat delegálni, hogy befolyásuk legyen a stratégiai kérdésekben, illetve bizonyos nagyobb beruházások csak az igazgatóság engedélyével történhetnek meg. A Bloomberg azt találta, hogy a 60 vizsgált cégből 38-nak van legalább egy független taggal kiegészülő (tehát nem a cég operatív vezetőiből álló) igazgatósága. Tíz cég elismerte, hogy nem rendelkezik ilyen szervezeti egységgel, 12 cég esetében pedig nem derült ki a válaszokból és a nyilvános adatokból, vagy egyáltalán nem válaszoltak a kérdésre.

A Tether, a Huobi, és a Magic Eden is egyike azoknak a cégeknek, ahol az igazgatóság kizárólag a cég vezetőiből áll. Van olyan eset is, ahol a cég is érzi a problémát, és már dolgozik a megoldáson. Noah Perlman, a Binance jogi megfelelőségért felelős vezetője azt válaszolta, a Binance dolgozik egy független igazgatóság (vagy felügyelőbizottság) felállításán, mely várhatóan 2023 végén kezdhet el működni. A Crypto.com, a Kraken, az OpenSea és az Uniswap Labs azt mondták, hogy bár van igazgatótanácsuk, de nem szeretnék elárulni a tagok névsorát.