Nvidia kártyák pörögtek a piacon, de a lebukott góré még kriptobányászni sem tud rendesen
Cikk meghallgatása
Az óbudai korrupciós botrányok és szövevényes hátterük az elmúlt évek egyik legbizarrabb, szinte krimibe illő bűnügyi történetévé álltak össze, ahol a politikai összefonódások, a belső árulások és a technológiai visszaélések kéz a kézben járnak. Az egész ügy látványos lavinája még 2024 nyarán indult el, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség nagyszabású akció keretében őrizetbe vette a III. kerület alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt. A gyanú szerint egy kiterjedt, százmilliós vesztegetési hálózat működött a háttérben, amely fiktív szerződéseken és túlárazott óriásplakátos kampányokon keresztül csapolta meg a közpénzeket. Bár a városvezetés kezdetben politikai boszorkányüldözésről beszélt, hamar kiderült, hogy a nyomozók rendkívül pontos belső információk birtokában csaptak le. A sajtóértesülések szerint a sokszereplős korrupciós gépezet egyik kulcsfontosságú bűntársa vádalkut köthetett, és borította a bilit, terhelő vallomást téve az alpolgármesterre, miközben a nyomozati anyagokban már ekkor felbukkant Kiss László polgármester neve is.
A nyomozás szálai gyorsan elérték a kerület első emberét is, akit végül 2024-ben szintén bilincsben vittek el a hatóságok. Az ügy pikantériáját fokozta, hogy a letartóztatott politikusok a rácsok mögül, a fogdából tették le az esküjüket a következő önkormányzati ciklusra, miután a fideszes ellenzék felszólításai ellenére sem voltak hajlandók lemondani a mandátumukról. Hosszú hónapokig tartó kényszerintézkedés után végül 2025 tavaszán történt érdemi fordulat: Czeglédyt márciusban, míg a kampányfőnöke Krébesz Dániel, valamint a polgármesteri tisztséget betöltő Kiss Lászlót májusban engedték ki a börtönből, így azóta mindketten szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott súlyos vádakkal szemben, miközben az ügyészség továbbra is fenntartja a gyanúsítást.
És Krébesz neve ismét előkerült…
A szövevényes óbudai hálózat legsúlyosabb fejezetei után aztán néhány nappal ezelőtt egy egészen elképesztő, már-már művészeti magasságokba emelkedő újabb visszaélésre derült fény a kerületben. Az Óbudai Vagyonkezelő munkatársai ugyanis egy teljesen szürreális jelenségre, furcsa, színes és villódzó fényekre lettek figyelmesek a békásmegyeri piac igazgatósági épületében. A gyanús jelek nyomán elindított vizsgálat és a rendőrségi nyomozás döbbenetes eredményt hozott: a piac igazgatója, Krébesz Dániel – aki mint fentebb írtuk maga is érintettként szerepel a korábbi óbudai korrupciós eljárásban – a gyanú szerint egy illegális bitcoinbányászatot üzemeltetett közvetlenül az önkormányzat kontójára. A hardverek működtetéséhez és a próbaüzem elindításához szükséges hatalmas mennyiségű elektromos áramot egyszerűen a helyi önkormányzati hálózatból lopta el. Az illegális szerverparkot nemcsak a fények leplezték le, hanem az is, hogy a klímaberendezés egyik napról a másikra eltűnt – mivel azzal hűtötte a nagy teljesítményű gépeket. Krébesz a nyomozás során mereven tagadta, hogy személyes köze lett volna a kriptobizniszhez. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított eljárást az ügyben, amely tökéletesen megkoronázza azt a morális és gazdasági fertőt, ami az elmúlt években a kerületi intézményrendszert jellemezte.
Bitcoint GPU-val bányászni?
A lefoglalt eszközökkel kapcsolatban azonban felmerül egy komoly technológiai ellentmondás: az önkormányzat által közzétett fényképek és a leírások alapján a sufnituningolt rendszerben Nvidia videókártyákat (GPU-kat) használt az elkövető. A kriptovaluták világában némileg jártasabbak számára azonban a hatósági kommunikációban szereplő „bitcoinbánya” kifejezés szakmailag nem megfelelő, ugyanis bitcoint már hosszú évek óta nem lehet gazdaságosan – sőt, a hálózat felépítése miatt gyakorlatilag egyáltalán nem – videókártyákkal bányászni, ahhoz speciális berendezésekre van szükség. A piacon zümmögő Nvidia hardverekkel sokkal valószínűbb, hogy valamilyen más, GPU-alapú kriptovalutát (például Kaspát, Ravencoincot vagy egyéb altcoint) próbáltak termelni a lopott árammal, amit aztán a tőzsdéken válthattak át bitcoinra vagy készpénzre. Tehát vagy a hatósági kommunikáció volt abszolút pontatlan, vagy az elkövetőnek gőze nincs mit mivel lehet profitábilisan bányászni. Krébesz mindenesetre technológiailag is jobban járt volna, ha a gyanús és hangos videókártya-dzsungel helyett inkább egy valódi bitcoinbányászatra tervezett, kompakt hardvert – például egy Bitaxe Gammát – szerez be a barkácsolás helyett.
Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!
MI A TEENDŐD?- Regelj a Bitpandára
- Hitelesítsd a fiókod
- Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
- Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
- Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 12. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!

