Oroszországot a kriptopénzek húzhatják ki a bajból?

Egyre többet foglalkoznak az orosz államvezetésben azzal, hogy a kriptovalutákat miként kellene használni. Hónapok óta folyik a vita arról, hogy milyen formában kerüljenek elfogadásra a digitális pénzek. Az országot sújtó szankciók egyre jobban megszorongatják a gazdaságot, ezért Oroszország azt fontolgatja, hogy engedélyezi a kriptovaluták használatát a nemzetközi fizetésekhez – írta az Interfax hírügynökség egy kormányzati tisztviselőre hivatkozva.

“Aktívan tárgyalják a digitális valuták nemzetközi elszámolásokban való használatának ötletét” – jelentette ki Ivan Chebeskovot, a pénzügyminisztérium pénzügyi politikai osztályának vezetőjét.

Az orosz tisztviselők azon törik a fejüket, hogyan szabályozzák az ország kriptopiacát és a digitális valuták használatát. Bár a központi bank hónapokkal ezelőtt azzal állt elő, hogy tiltsák be az országban a kriptopénzeket, a pénzügyminisztérium kifejezetten ellenzi az általános tilalmat.

A megbeszélések már hónapok óta folynak, és bár a kormány arra számít, hogy a kriptovalutákat előbb vagy utóbb legalizálják fizetőeszközként, még nem sikerült megegyezniük.

A pénzügyminisztérium tárgyalja, hogy a nemzetközi fizetésekről szóló legújabb javaslatot hogyan illessze be egy új törvénytervezet frissített változatába – jelentette a Vedomosztyi című újság kormányzati tisztviselőkre hivatkozva.

A kriptovaluta, mint a nemzetközi kereskedelem elszámolási eszközének engedélyezése segítene ellensúlyozni a nyugati szankciók hatását, ami miatt Oroszország hozzáférése a hagyományos határokon átnyúló fizetési mechanizmusokhoz korlátozott, mondta Chebeskov.

Egyre durvábbak a szankciók

Oroszország központi bankjának eszközeit befagyasztották. Ennek következtében a rubel 22%-ot veszített értékéből, ami az importált áruk árát felhajtotta, és az orosz inflációs ráta 14%-ra emelkedett. A rubel azóta magához tért, de ez főként a Moszkva által hozott, a rubel árfolyamát támogató intézkedéseknek köszönhetően.

Az Egyesült Államok megtiltotta Oroszországnak, hogy az amerikai bankokban tartott 600 millió dollárból adósságot fizessen, ami megnehezíti Oroszország számára a nemzetközi hitelek törlesztését. A nagy orosz bankokat kitiltották a SWIFT nemzetközi pénzügyi rendszerből. Ez késlelteti az Oroszországnak az energiaexportért küldött utalásokat.

Az Egyesült Királyság kizárta a kulcsfontosságú orosz bankokat a brit pénzügyi rendszerből, befagyasztotta az összes orosz bank eszközeit, megtiltotta az orosz cégeknek, hogy pénzt vegyenek fel, és korlátozásokat vezetett be az oroszok által a brit bankoknál elhelyezhető betétekre.

Az USA betiltotta az orosz olaj- és gázimportot, az Egyesült Királyság pedig 2022 végéig fokozatosan leáll az orosz olaj vásárlásával. Németország befagyasztotta az Oroszországból érkező Északi Áramlat-2 gázvezeték megnyitására vonatkozó terveket. Az EU közölte, hogy augusztusig leállítja az orosz szénimportot.

Az USA, az EU, az Egyesült Királyság és más országok együttesen már több mint 1000 orosz magánszemélyt és vállalkozást szankcionáltak.