Rangadók az angol és a német bajnokságban – mire fogadjunk?

Habár az Európa bajnoki selejtezők mostani köre lezárult, ez egy cseppet sem jelenti azt, hogy nincs más mérkőzés, amire érdemes lenne fogadni. Az angol és német bajnokságok is tovább folytatódnak, ráadásul nem is akármilyen mérkőzésekkel.

Akár áprilisi tréfának is lehetne gondolni, hogy egymást követően láthatunk majd két, legendásnak ígérkező derbit is.

Először magyar idő szerint 13:30-kor méri össze az erejét a Manchester City a Liverpoollal, majd ezt követően 18:30-kor lép pályára a Bayern München a Dortmund ellen.

Ha fontolgatod, hogy fogadást kötsz valamelyik csapatra, vagy csak érdekelnek a mérkőzések esélyei, esetleg nem tudod milyen oldalon érdemes fogadni, akkor cikkünket mindenképpen érdemes elolvasnod!

Fogadj a Lucky Blockon

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!

Manchester City – Liverpool: tippek esélyek

Két hét pihenő után a Manchester City és a Liverpool fogja összeakasztani a szarvát szombaton az Etihad stadion gyepén.

Az előző szezon legjobb két csapata most viszont többnyire nem egymással volt elfoglalva: míg a City az Arsenalhoz próbál felzárkózni, addig a Liverpool a legjobb négy közé igyekszik bekerülni.

A Man Citynek az előző hat mérkőzésüket a bajnokságban kivétel nélkül megnyerték, ráadásul nem is akármilyen eredménnyel. Szoboszlaiékat és a teljes Lipcsét is lemosta a pályáról a csapat miután egy megalázó 7:0-ás győzelmet arattak. Szintén említésre méltó, hogy a Burnley ellen pedig 6 gólt tudtak lőni.

man city liverpool angol bajnoki

Ennek ellenére azért nem szabad leírni a Liverpoolt, hiszen a két csapat előző 3 találkozója közül kettőt a Vörösök nyertek. Pontosan ezért Pep Guardiolán rettenetes nagy nyomás van, mivel a Manchester City 8 ponttal van lemaradva az első helyről. Egy esetleges vereség szóba sem jöhet.

A Liverpool már csak azért sem szabad leírni, mert március elején könyörtelenül leszámoltak a Manchester Uniteddel: összesen 7 gólt tudtak becsavarni a hálóba úgy, hogy közben egyetlen gólt sem kaptak.

A Liverpool számára nem idegen a Manchester City legyőzése. A múltban a Vörösök összesen 23-szor tudtak nyerni a Kékek ellen, és lehet, hogy a mostani lesz a 24. alkalom.

Egyes értesülések szerint Haaland nem vett részt a mostani edzéseken, ami alapján jogosan lehet arra következtetni, hogy továbbra is lábadozik. Ha ez még nem lenne elég, Phil Fodennek is ki kell hagynia a szombati mérkőzést: a City által kiadott közleményből kiderül, hogy műtétjét követően még hetekig tart a felépülése.

Arról azért nem érdemes megfeledkezni, hogy a City nem véletlenül került a tabella második helyére, míg a Vörösök a hatodikra.

Esélyes, hogy a Manchester City fog nyerni, gólt viszont szinte biztosan mindkét csapat lőni fog. Érdemes lehet megfontolni az első góllövő csapatot, ami szintén valószínű, hogy a Manchester City lesz.

Fogadj a Lucky Blockon

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!

Bayern München – Dortmund: tippek esélyek

Nem csak a Premier League, hanem a Bundesliga is tartogat izgalmakat. Szintén szombaton az Allianz Arénában néz farkasszemet egymással a Bayern München és a Dortmund.

Jelen pillanatban a tabella első helyén, mindössze egyetlen ponttal vezet a Dortmund a Bajorok előtt. Mivel a szezonból mindössze 9 mérkőzés van hátra, ezért a szombati találkozó mindkét csapat számára rendkívül fontos.

A fordulatok viszont már a mérkőzés előtt elkezdődtek, mivel a Bajorok néhány hete felmentették a vezetőedzői posztjából Julian Nagelsmannt. Helyére pedig az a Thomas Tuchel került, aki korábban a Dortmund edzője is volt.

bayern munchen dortmund nemet bajnoki

A német labdarúgás szerelmeseinek ezért a szombati mérkőzés igazi csemege, amit bűn lenne kihagyni.

A Bajorok teljesítménye egészen meglepő volt az elmúlt időszakban. Míg a PSG-t viszonylag egyszerűen le tudták győzni, addig március közepén 2:1 alulmaradtak a Leverkusen ellen.

A nyertes csapatot nagyon nehéz lenne megmondani, hiszen a német labdarúgás két legjobbjáról beszélünk. Némileg a Bajorok felé billen a mérleg abban az esetben, ha két csapat múltbéli találkozóját vizsgáljuk meg: 10 mérkőzésből a Dortmund mindössze egyszer tudott nyerni, egy döntetlen volt, a többit pedig a Bayern nyerte.

A két csapat bőven ad munkát az ellenfelük kapusának, ezért gólokban biztosan nem lesz hiány. Ennek fényében egy 2.5 fölötti, vagy akár 3.5 fölötti összesített fogadás is szóba jöhet.

Fogadj a Lucky Blockon

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!

Lucky Block kaszinó – a legjobb online kriptokaszinó és fogadóiroda

Felkeltette az érdeklődésedet valamelyik fogadás, esetleg úgy érzed, te biztosan tudod, hogy a Bayern Dortmund találkozón ki fog nyerni? Ha a válaszod igen, akkor érdemes megfontolni, hogy a Lucky Block online casinóban váltsd pénzre a tippedet.

A regisztráció a Lucky Block kaszinóban alig néhány pillanatot vesz igénybe, míg a befizetés minimális összege csupán 1 euró.

giga jar kaszinojatek a lucky blockon

Ugyan a befizetési összeglimit alacsony, mégis érdemes lehet megfontolni, hogy legalább 20 eurót befizetsz. Amennyiben így teszel, abban az esetben a befizetésed mellé kapsz 200% üdvözlő bónuszt, továbbá 50 ingyenes pörgetést a Wanted Dead or a Wild játékban.

A befizetés során nem szükséges semmilyen kriptopénzzel rendelkezned. Az utalást akár bankkártyáddal is el tudod végezni. Amennyiben így teszel, abban az esetben a Lucky Block automatikusan át fogja váltani az utalásod Bitcoinra, majd a profilodon az elérhető összeget dollárban fogja mutatni.

A sportfogadásokat a Lucky Block földalon keresztül a „Sport” menüben találhatod meg. Itt közel 50 sportág összes ismert eseményére köthetsz fogadásokat. Természetesen nem kizárólag a nyertes csapatot játszhatod meg, hanem köthetsz hendikep, ázsiai hendikep fogadást, vagy akár a kapura rúgások számát is meg tudod tippelni.

sportfogadas apr1

Mivel mérkőzések nincsenek állandóan, ezért ha két találkozó között elütnéd valamivel az idődet, mindenképpen nézd meg a Lucky Block nyerőgépeit és élő asztalait.

Előbbiben olyan népszerű játékokkal töltheted az időd, mint a GIGA Jar, a Sweet Bonanza vagy a Gates of Olympus.

Az élő kaszinóban pedig kedvedre válogathatsz az olyan közismert asztalok közül, amilyen a Infinite Blackjack, az XXXtreme Lightning Roulette vagy a Peek Baccarat.

Ne késlekedj, a meccsek hamarosan kezdődnek, ezért köss minél hamarabb fogadást a Lucky Block oldalán keresztül!

Fogadj a Lucky Blockon

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**