Teljes gőzzel dübörög a decentralizáció: itt a Rumble legújabb partnersége

Nem bír magával a népszerű videómegosztó – az évet bitcoin vásárlással kezdte, majd néhány hónappal később bejelentette, hogy kriptotárcát indít, most pedig a TRON-nal lép partnerségre.  

A tegnapi bejelentés szerint a Rumble – amely nemcsak videómegosztóként, hanem felhőszolgáltatóként is ismert – partnerségre lépett a TRON-nal, az internet decentralizálását zászlajára tűző, közösségi irányítású DAO-val. Az együttműködés első szakaszában a Rumble Cloud hozzáférést biztosít saját infrastruktúrájához, ezzel támogatva a decentralizáltabb és rugalmasabb digitális alapok kiépítését.

„A blokklánc és a kriptovaluták a decentralizált internet jövőjét képviselik, amely az innováció szabadságát ígéri – és ez tökéletesen összhangban áll a Rumble küldetésével: a szólásszabadság előmozdításával és védelmével” – nyilatkozta Chris Pavlovski, a Rumble alapítója és vezérigazgatója. „Megtiszteltetés számunkra, hogy a TRON bennünket választott partneréül, és izgatottan várjuk a hosszú távú együttműködést.”

A Rumble küldetése

A Rumble céljai már korábban is a decentralizáció irányába mutattak. A platform küldetése, hogy egy olyan független infrastruktúrát hozzon létre, amely visszahozza az internet szabadságát és nyitottságát – ahogyan az a kezdetekben megálmodták. Ezen törekvések egyik kulcseleme a Rumble Cloud, amely a Rumble.com videostreaming technológiájára épül, és már most is több millió streamet képes kiszolgálni. A szolgáltatás nagy teljesítményű, skálázható technológiát biztosít, amely ideális alapot nyújt decentralizált alkalmazások (dAppok) működtetéséhez.

A TRON részéről hasonló elkötelezettség látható. „A TRON arra a meggyőződésre épült, hogy az internetnek nyitottnak, cenzúramentesnek és a felhasználók tulajdonában lévőnek kell lennie” – mondta Justin Sun, a cég alapítója. „A Rumble Clouddal való partnerség megerősíti ezt az elkötelezettségünket, és nagyobb szabadságot biztosít számunkra a további építkezéshez.”

A TRON nemrég jelentős elismerést is szerzett: visszavette vezető pozícióját a Tether (USDT) stabilcoin hálózataként. Jelenleg a TRON kezeli a globális USDT forgalom több mint 63 százalékát, több mint 150 milliárd dolláros volumen mellett.