Közel 1 millió eurót kíván behajtani a svéd adóhatóság egy traderen

Linus Dunker svéd kriptotradernél vastagon fogott a svéd adóhatóság (STA) tolla miután közel 1 millió eurós adótartozás befizetését követelik rajta a kereskedési ügyletei után. Szerinte az adóhatóság követelése alaptalan. A svéd trader esete egy újabb példa a helyi adóhivatal kriptovalutákat érintő szigorítására, ahol a kereskedők több millió koronás adók befizetéséről kapnak értesítést.

Az STA azóta ‘szereti’ ennyire a kriptokereskedőket, mióta 2017 során megnőtt a kriptopénzek iránti érdeklődés az országban. 2018-ban 400 trader ügyében rendelt el vizsgálatot, a szám 10-szer több mint 2017-ben. Az STA vezetője, Henrik Kisterud szerint a múlt évben több kétes tevékenységre is fényt derített hatóság és pontosan ezért veszi az idei évben is szigorúan a kriptókhoz kapcsolódó tevékenységek ellenőrzését.

Alaptalan követelések

Dunkers az STA adókövetelését alaptalannak véli mivel a teljes nyereségének 300%-át kell befizetnie. 2014 és 2016 között 25 million svéd koronát kereskedett (775 millió forint) és mérsékelt nyereséget ért el. Viszont a svéd adóhatóság egy magasabb rátán adóztatja, mert nem vonta le a kezdeti bitcoin vásárlásának árát, amit anno még készpénzért vásárolt. Az STA értelmezése és a törvény szerint emiatt magasabb adót kell fizetnie.

Szerinte 2014-ben még nem volt pontos szabályozás a kriptokereskedésre Svédországban, és úgy gondolta, őt a ‘hobbitevékenységet’ űzők kategóriájába esik. 2016-ban kopogtatott először az adóhatóság arra utasítva, hogy a kriptokereskedésből származó jövedelmét a tőkejövedelem kategóriába kell átsorolni.

Az értesítés után Dunkers minden évben feltüntette az adóbevallásán a kereskedési aktivitását, de mivel nem volt tisztában hogyan kell elszámolni az ügyleteket, ezért egy oldaljegyzetben beleegyezett a helyesbítésbe akkor, ha a jelentései hibásak. Állítása szerint 2018-ig nem is hallott az adóhatóságról amikor a hatóság auditálta bevallásait és 300%-os adót vetett ki a nyereségére az általános 30% helyett.

Dunker szerint az STA üzleti tevékenységként kezeli a kereskedési aktivitását személyes helyett, ami problémás. Ahelyett, hogy befizetné a 30%-os személyi jövedelemadót, helyette többet kell fizetnie mivel üzleti tevékenységként kategorizálja a hatóság. Ez potenciális veszélyt jelent több ezer svéd kriptotraderre, akik egy napon akár ugyanilyen értesítést vehetnek kézbe a svéd adóhatóságtól.

Dunker meg van győződve róla, hogy az STA vele akar precedents teremteni Svédországban. Az adótartozását hitel felvételéből és a vállalkozása egy részének értékesítéséből tervezi befizetni a január 28-ai határidő előtt. A következő években viszont az igazának bizonyítására jogi lépéseket tervez, melyhez a kriptoközösség segítségét szeretné kérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük