Szorul a hurok Jeff Bezos nyaka körül? 400 törvényhozó fenyegette meg

A világ 34 országából több mint 400 törvényhozó fogott össze és írt levelet a világ leggazdagabb emberének Jeff Bezos-nak. Az Amazon vezérigazgatóját arra kérték, hogy emelje meg a dolgozók bérét és fizessen rendesen adót. 

A törvényhozók azt írták, nyílt levelük célja az, hogy értesítsék Bezos-t arról, hogy az Amazon büntetlen napjai megvannak számlálva. A törvényhozók csoportja képviselőkből és köztisztviselőkből áll, akik már nem bírják tovább nézni az Amazon portyázását. November 27-én munkások, aktivisták és szimpatizánsok fogtak össze azért, hogy igazságot követeljenek az internetes behemóttól. A most alakult törvényhozói mozgalom és a mögötte álló dolgozók azt akarják, hogy az Amazon nyissa ki végre a pénztárcáját és fizessen. A mozgalomnak már saját hashtagje is van, a #MakeAmazonPay. A törvényalkotók a levélben azt állítják, hogy a mozgalom felkarolja a világ összes Amazon munkavállalóját és együtt arra kérik a e-kereskedelmi céget, hogy adózzon rendesen, illetve fedezze az üzleti tevékenységéhez kapcsolódó egyéb kiadásait is.

A cég nem tartja be a járványügyi előírásokat sem

Az Amazonnal szemben már évek óta küzdenek a dolgozói, eddig nem sok sikerrel. A cég híresen rossz munkaadó, hiszen a raktáraiban több mint félmillióan dolgoznak éhbérért 10-12 órás műszakokban. A munkavállalókat lelkileg terrorizálják, ha pedig szakszervezeti összefogást kérnek az alkalmazottak a vállalat azonnal megfélemlíti őket. A koronavírus-járvány első hulláma idején sok dolgozó panaszkodott arra, hogy a vállalat egyáltalán nem követte a járványügyi hatóságok előírásait, ami következtében rengetegen megbetegedtek. Erre is utalva az olvasható a tövényhozók levelében:

… az Ön személyes vagyona 2020-ban óránként körülbelül 13 millió dollárral nő, míg ezek a munkavállalók veszélyes munkakörülmények között dolgoznak, a fizetésük alig vagy egyáltalán nem emelkedik, és megtorlással kell szembenézniük, ha megakarják védeni saját magukat.

A levélre és annak állításaira válaszolva az Amazon képviselője elmondta, hogy a vállalat elfogadja a döntéshozók ellenőrzését, de a levél egyes részeit határozottan visszautasítja. A cég képviselője kijelentette, hogy “globálisan az Amazon dollármilliárdokat fizet adók formájában; nagy tapasztalattal rendelkezik a munkatársak, az ügyfelek és a közösségek támogatásában. A vállalat biztonságos munkakörülményeket, versenyképes béreket és nagyszerű bérenkívüli juttatásokat biztosít a dolgozói számára.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük