Terra Luna: Mi a helyzet most?

A Terra Luna összeomlása a 2022-es kriptotélben jelentős szerepet töltött be. Miután az érméről májusban bebizonyosodott, hogy nem képes megőrizni az értékét a dollárral szemben, az árfolyam a padlóra került. Ennek következményeként rengeteg befektető vesztette el a teljes megtakarítás.

Do Kwon, a Terraform Labs társalapítója nyíltan vállalta, hogy őt terheli azért dominóeffektusért a felelősség, ami végül 45 milliárd dollár elpárolgásához vezetett.

Mi volt az összeomlás oka?

A Terra Luna egy stablecoin volt. Ez azt jelenti, hogy az érme árfolyama egy valuta értékéhez volt kötve, jelen esetben a dollárhoz.

A Luna ökoszisztémája egyszerűen fogalmazva úgy működött, hogy két különböző kriptopénz átváltásával (UST, LUNA) a fejlesztők képesek voltak fenntartani a dollárral szemben 1:1-es váltóarányt. Vagyis amikor a dollár értéke változott, az egyik érméből eladtak, amiből a másik érmét megvásárolták. A profitot a fejlesztők ezekből a tranzakciókból szerezték.

A problémákat először tavaly márciusban lehetett érzékelni, amikor egyre több nagybefektető jelentette ki a Terra Lunáról, hogy átverés. Sőt, sokan több millió dolláros short pozíciókat nyitottak a Terrával szemben.

2022 május 8-án reggel, a Twitteren a Curve Whale Watching, kriptokereskedéseket figyelő bot posztolta, hogy 85 millió dollárnyi UST eladás történt.

A Terra Luna kimozdul az 1:1 arányból, de még egészen május 11-ig, – hála számtalan belső tranzakciónak és kölcsönnek – képes volt közel maradni a dolláros értékhez. Ezt követően viszont 12-én elszabadult a pokol, az egyensúly felborult és az árfolyam 96%-ot esett.

Válaszul a Binance és az OKX kriptotőzsdék leállították a kereskedésta Terra Lunával, aminek hatására további 99%-os zuhanás következett be. A szabadesés alatt a Terra Luna által létrehozott Luna Fundation Guard közölte a befektetőkkel, hogy az általuk birtokolt 80,000 Bitcoinból csupán 313 maradt.

A háttérben zajló események pontos menetét hosszadalmas lenne leírni, azonban mindennek a középpontjában egy hackertámadás állt. A behatolók hozzáfértek az UST tartalékhoz, ezt elkezdték eladni, amivel kizökkentették az árfolyamot az addigi egyensúlyból.

Mi van most a Terra Lunával?

A megmentésre május 25-én Do Kwon elindította a Terra 2.0 stablecoint. Azok a befektetők, akik korábban rendelkeztek LUNA vagy UST érmékkel, jelentős mennyiségű airdroppban részesülhettek.

Ezzel párhuzamosan a dél-koreai hatóságok bevonták Kwon útlevelét, illetve felvették az Interpollal a kapcsolatot. Az Interpol vörös körözési listára tette Kwont, amivel végleg bebizonyosodott, hogy vége a Terra Luna korábbi sikerszériájának.

Kwon azóta is szökésben van, jelenleg a pletykák szerint éppen Szerbiában, egészen pontosan az Interpol hatásköre alól kieső Koszovóban húzza meg magát, ezzel kapcsolatban viszont biztosat nem lehet tudni.

Kwon korábban ártatlannak vallotta magát, ennek ellenére mégsem hajlandó feladni magát.

A Terra Luna (LUNA) illetve a Terra Luna Classic (LUNC) hihetetlenül problémás hátterük, illetve magas volatilitásuk ellenére az elmúlt napok során jelentős erősödést mutattak.

A LUNA 30 nap alatt 80.5, míg a LUNC 30.5%-ot erősödött.

Az erősödésben szerepet játszhat, hogy a LUNC érméknél a fejlesztők korábban bevezettek egy égetési mechanizmust. A LUNC-ból összesen közel 7 billió áll rendelkezésre. Többek között ennek is köszönhető a jelenlegi alacsony árfolyamszint.

A korában bevezetett égetés célja, hogy minden tranzakciót követően a bevétel egy részét érmék égetésére fogják fordítani.

A kezdeti sikereket követően az égetés mértéke visszaesett. Ez érthető is, hiszen ekkora kínálat mellett, egy ennyire rossz háttérrel rendelkező token esetében nehéz meggyőzni a befektetőket a Terra használatáról.

Bár lehetett látni jeleket, amik arra engednek következtetni, hogy a Terra fejlesztői nem adták fel, összességében a mostani erősödés mögött elsősorban a kriptopiac átfogó lendülete látható. Sokan valószínűleg (egyelőre helyesen) úgy spekuláltak, hogy a hatalmas zuhanás után, a kisebb piaci kapitalizációval rendelkező érmék jelentősen tudnak majd erősödni.

Általános igazság, hogy a kriptoszekor volatilis, azonban a Terra még ehhez képest is kimagaslóan rizikós befektetésnek számít. Azok, akik egy megbízhatóbb és izgalmasabb befektetést keresnek, azoknak jobb választás lehet a Meta Masters Guild.

Meta Masters Guild (MEMAG)

A Meta Master Guild (röviden MMG) fejlesztői, egy úgynevezett „játékcéh” létrehozásával kívánják meghódítani a play-to-earn (P2E) szektort.

Az MMG teret fog biztosítani különböző izgalmas, mobileszközökre optimalizált játékoknak.

A P2E játékok legnagyobb hibája, hogy nem rendelkeznek kellően izgalmas játékmenettel, mivel a készítők sokszor maguk sem ismerik a játékfejlesztést, kellő mélységekben.

Ezt a jelenséget ismerték fel helyesen az MMG fejlesztői. A csapat úgy döntött, hogy kísérletezést helyett profikra bízzak a játékok elkészítését, és szerződést kötnek különböző játékfejlesztő csapatokkal.

memag token fooldal

MEMAG token vásárlása

Mivel az összes játékot profik fogják készíteni, így az eddig ismert play-to-earn rendszert leváltja a fejlesztők által csak „play AND earn” -nek nevezett filozófia. Ennek célja, hogy minden játék szórakoztató és izgalmas legyen, a kereseti lehetőség pedig másodlagos faktorként jelenik csak meg.

A felhasználók már azzal profithoz fognak tudni jutni, ha rendszeresen használják a platformon elérhető, különböző stílusú izgalmas játékokat.

Az ökoszisztémán belül összesen két, különböző digitális fizetőeszköz lesz elérhető. Egyrészt a jelenlegi előértékesítésben is megvásárolható MEMAG, illetve a GEMS névre keresztelt, láncon kívüli digitális valuta.

A MEMAG az Ethereum blokkláncon található, ERC-20 érme. Segítségével lehetőség nyílik a platform piacterén keresztül a vásárlásra, az ökoszisztémát érintő kérdésekben a szavazásra, illetve passzív jutalomért cserébe stakelni is lehet őket.

Drágakövek

A GEMS gyakorlatilag a jutalmazási rendszere lesz az MMG-nek. Mivel ez nem egy blokklánc-alapú digitális fizetőeszköz, ezért a Meta Masters Guild játékai elérhetők lesznek IOS, illetve Android eszközökön is. Az összegyűjtött GEMS-eket az MMG platformon keresztül lehetőség lesz átváltani a natív MEMAG érmére, de át lehet váltani őket akár más kriptopénzre is.

Jelenleg három, különböző játék van előkészületben, azonban a fejlesztők tervei szerint további játékok érkezése várható az idei év során.

memag kriptojatek

A Meta Kart Racers nem kizárólag az autóversenyzős játékok szerelmeseinek szolgálhat izgalmakkal. A felhasználók bárkivel képesek lesznek összemérni tudásukat, a legjobbak pedig tetemes mennyiségű GEMS-ben részesülhetnek majd.

A Raid NFT egy körökre osztott fantasy stratégiai játék lesz, amiben különböző attribútumokkal rendelkező hősök segítségével vehetünk részt különböző küldetéseken. A sikeresen végrehajtott küldetéseket követően nem csupán GEMS lesz a jutalmunk, hanem később akár el is adható, NFT-kártyák is a birtokunkba kerülhetnek majd.

Végezetül a felhasználók részt vehetnek majd a Meta Masters World által kínált, metaverzum kalandokban. A változatos világban kedvünkre fedezhetünk majd fel új tájakat, és vehetünk részt egyedül, vagy akár közösen különböző izgalmakban.

MEMAG token vásárlása

Az érmék gyorsan fogynak, ne maradj le!

Az előértékesítés még csak pár hete kezdődött el, ennek ellenére viszont az összesen 7 előértékesítési szakaszból az első hamarosan le is zárul. A MEMAG jelenlegi ára csupán 0.007 dollár, azonban az előértékesítés végére már csak 0.023 dollárért lehet hozzájutni a tokenhez.

Ahogy az látható, a most csatlakozók kényelmesen meg fogják tudni háromszorozni a befektetett pénzüket, ami még azok számára is csábítóvá teszi a MMG-t, akik nem feltétlenül érdekeltek a P2E világában.

További érv a csatlakozás mellett, hogy aki most vásárol, az előértékesítés lezárását követően 100,000 dollár értékű MEMAG érmét nyerhet. Nyerési esélyeinket tovább növelhetjük, ha olyan egyszerű feladatok végrehajtunk, mint az MMG követése Twitteren, vagy a projekt Facebook oldalának likeolása.

Fontold meg, és csatlakozz a Meta Master Guild előértékesítéséhez!