A Coinbase a világ 100 legbefolyásosabb vállalata közé lépett

A Coinbase kriptotőzsde ún. „disruptorként”, azaz „megváltoztató tényezőként” került fel a TIME magazin „100 legbefolyásosabb vállalat 2025-ben” című listájára, miután a vállalat 2024-ben a kriptoszektor egyik vezető politikai szószólója lett. A Coinbase részvényárfolyama körülbelül 42%-ot emelkedett az év eddigi részében, és nemrégiben kilőtt, miután az amerikai szenátus június 17-én elfogadta a GENIUS stabilcoin törvényjavaslatot.

Most ugyan némi visszaesést tapasztalt a részvény ára, de az év elején látott 255 dollár körüli árhoz képest a friss 353 dolláros ár jelentős profitot jelent a befektetőknek. Pár napja egyébként csúcson volt még az ár, 382 dollár környékén.

A Coinbase az Egyesült Államokban a kriptoszektor egyik legfontosabb szereplője

A TIME magazin leírása szerint a vállalat, amely májusban az első kriptotőzsdei részvény lett, amely bekerült az S&P 500-as indexbe, az iparág politikai erőfeszítéseinek egyik fő mozgatórugója Washingtonban. Ha az iparágat támogató törvények elfogadásra kerülnek, a Coinbase tényleg a szíve lehet az amerikai kriptoszektornak. Ráadásul a Coinbase iránti megnövekedett intézményi, befektetői és médiaérdeklődés a kriptók tartós bikapiacát jelezheti előre a következő hónapokra. És a cég nyomul előre tovább, állítólag engedélyt kért az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletétől (SEC), hogy tokenizált részvényeket kínáljon az ügyfeleinek a platformon. Ha a kriptotőzsde integrálja a tokenizált részvénykereskedelmet, akkor a vállalatot a Robinhood, a WeBull és más, vegyes eszközkereskedési szolgáltatásokat kínáló brókeri alkalmazások közvetlen versenytársává tenné.

Június 20-án a Coinbase azt is bejelentette, hogy az Európai Unióban (EU) engedélyt szerzett digitális eszközszolgáltatások nyújtására a Markets in Crypto-Assets (MiCA) szabályozási keretrendszer keretében. Az engedélyt az EU-tagállam Luxemburg pénzügyi szabályozó hatósága adta meg, és a Coinbase Luxemburgban fogja felállítani uniós központját. A TIME 100-as listáján a „disruptorok” közé került még például a Polymarket, a DeepSeek vagy éppen a UFC is.

De a Leaders, azaz Vezetők kategóriában is feltűnnek ismerős nevek, ide került a hatalmas befektetési gigász, a BlackRock, az Aldi, a GoFundMe vagy éppen a Cloudflare.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo