Véget ért az Apple és az Epic Games közötti jogi csatározás

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság véget vetett az Apple és az Epic Games még 2020-ban kezdődő pereskedésének, miután a hatóság már egyik felet sem hajlandó meghallgatni.

Az Apple rendszerét régóta éri kritika amiatt, hogy az óriásvállalat nem hajlandó tájékoztatni a felhasználókat az alternatív fizetési lehetőségekről, amelyekkel pénzt takaríthatnának meg. Az Apple eddig ugyanis nem engedélyezte, hogy a külső felek – mint például az Epic – a saját boltjukban tegyék lehetővé az alkalmazásaik megvásárlását. Sőt, Tim Cook vállalata amellett, hogy az appok megvásárlását kizárólag az App Store-ban tette lehetővé, még 27%-os jutalékot is kért a külső felektől minden egyes vásárlásért.

A Legfelsőbb Bíróság döntése valamilyen szinten felborította ezt a rendszert, azonban az Epic problémáját nem oldotta meg teljesen. A bíróság ugyanis egyetértett azzal, hogy az Epic Games-hez hasonló fejlesztőknek engedélyezni kell, hogy az alkalmazásaikban külső fizetési rendszerekre mutató linkeket adjanak meg, azonban az Apple-nek továbbra is részesedést kell fizetniük.

Megnehezíti a fejlesztők dolgát az Apple

Bár a fejlesztők mostantól felvilágosíthatják felhasználóikat az alternatív fizetési módokról, az Apple úgy döntött, hogy egy sor olyan új korlátozást vezet be, amelyek visszatarthatják a cégeket attól, hogy kilépjenek az Apple fizetési ökoszisztémájából. Emellett az óriásvállalat hozzáférést követel a partnerek könyveléséhez is, így meggyőződve arról, hogy a jutalékok valóban kifizetésre kerültek.

És bár az Apple betartja a bíróság által megszabott feltételeket, az új intézkedések mindenképpen azt jelzik, hogy a vállalat agresszívan lép fel a külső fejlesztők ellen. Egyrészt a fejlesztőknek mostantól az Apple jóváhagyási folyamatán kell végigmenniük, ha külső linkeket használnak a kifizetésekhez. Másrészt az App Store-ban nem engedélyezettek a külső fizetési lehetőségekre vonatkozó információk vagy hivatkozások. Továbbá a cégek nem beszélhetik le a felhasználókat az App Store-ban történő vásárlásokról, emellett pedig rendszeresen jelenteniük kell az alkalmazáson kívüli vásárlásokat, amelyek az Apple ellenőrzése alá tartoznak, hogy biztosítsák a jutalékok kifizetését. A jutalékok aránya egyébként kisebb fejlesztőknél 12%, míg a nagyobbaknál 27%.

Az Apple tehát egyértelműen úgy alakította ki az új feltételeket, hogy a külső fizetési módok használata nehézkesebbé váljon a fejlesztők számára, ezzel pedig biztosítja, hogy a tranzakciók többsége továbbra is a saját rendszerén keresztül menjen végbe.