10 millió dollárt égetett el egy kattintással – most visszafizette mindenkinek

Egy mémcoin fejlesztő tavaly véletlenül 10 millió dollárnyi befektetői pénzt égetett el egyetlen rossz kattintással, és a hibát az X-en egy olyan üzenettel jelentette be, ami azóta a kriptódegen folklór részévé vált: „Oh fuck.”. Akkor még azt is hozzátette, hogy nagyon sajnálja és már semmit sem tud tenni, hogy helyrehozza a hibát. Gondolta akkor, ugyanis most, 19 hónappal később a Slerf mögött álló fejlesztő javítani tudott a helyzeten és visszatérítette a pénzt mindenkinek, aki részt vett a token előértékesítésében.

Minden más szektorban több millió dollárnyi befektetői pénz eltüntetése hosszú perekhez, munkahelyek elvesztéséhez, nagy médianyilvánossághoz és komoly szenvedéshez vezetne. De a kriptovaluták világában a korábbi helyzet pont egy nagyszerű marketingfogássá vált, ami megerősítette a közösség támogatását, és a DEX Screener szerint a Slerf token piaci kapitalizációját 740 millió dollárra emelte (ez azóta korrigált már).

A Grumpy néven ismert fejlesztő egy friss nyilatkozatában arról beszélt, hogy anno, amikor eltűnt a 10 millió dollár, esélyét sem látta, hogy valaha vissza tudja szerezni az összeget. Akkor és azóta is csak a közösség támogatása tartotta életben. Ahogy a Slerf migrálta szerződését, hogy növelje a teljes tokenkínálatát, a mémcoin hivatalos X-fiókja tegnap bejelentette, hogy végre befejezték az előértékesítésben részt vevők visszatérítését.

A fejlesztő összesen 53359,62 SOL-t, azaz 10,3 millió dollárt küldött el 25 444 tárcába. A visszatérítésekhez szükséges összeget adományokból és a kereskedési díjakból származó bevételekből gyűjtötték össze. A pénzeket fokozatosan utalták vissza a befektetőknek a token elégetése óta, és voltak, akik észre sem vették, hogy már megkapták az összeget. Szóval nem egy egyszeri lépés volt, hanem egy teljes éven át zajlottak a visszatérítések. Grumpy szerint hatalmas elkötelezettséggel a közösséggel együtt tudták elérni ezt az eredményt, ami a mémcoinok világában egyébként kifejezetten ritka és szép történet. A Slerf előértékesítésében résztvevők közül elég sokan posztoltak is az X-en a visszatérítések kapcsán. Az egyikük azt írta, hogy a Slerf az egyetlen mémcoin, amely tényleg betartotta az ígéretét. A coin piaci kapitalizációja a cikk írásának pillanatában alig 20 millió dollár alatt van, jóval a csúcs alatt. Az árfolyama 0,02 dollár körül mozog.

A Slerf egy olyan Solana mémcoin volt, amely előértékesítésével 10 millió dollárt hozott a Solanának egy olyan módszerrel, amelyet a Pump.funhoz hasonló indítóplatformok népszerűvé válása előtt alkalmaztak a tokenekhez szükséges pénz összegyűjtésére. Grumpy pedig a gyűjtés után az összes pénzt elégette, mivel véletlenül egy olyan címre küldte a tokeneket, ahonnan nem lehet visszaszerezni őket. Ezt ő élete legnagyobb hibájának nevezte. Ahogy az várható volt, miután ezt a hatalmas összeget elbukta, rendkívül sok dühös ember támadta be a fejlesztőt. Viszont amikor Grumpy felvállalta a felelősséget és nem tűnt el a sötétben, enyhülni kezdtek a feszültségek. Az idő múlásával az őszintesége a kezdeti felháborodást valami hihetetlenül pozitívvá változtatta: egységet kovácsolt és közös célt adott a közösségnek. A Slerf azóta mélyen beágyazódott a mémcoinok történetébe, a kereskedők az eredeti „oh fuck” bejegyzést mémként használják. Ritka történet a Slerfé a mémcoinok világában. Ugyan bármit hozhat még a jövő, de a korai befektetők közel 2 év után visszakaphatták elveszettnek hitt pénzüket.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ