Zuckerberg újra próbálkozik: stabilcoin fizetések jöhetnek a Metánál

Évekig úgy tűnt, hogy a Meta végleg maga mögött hagyta a saját digitális fizetőeszköz bevezetésének tervét. Most azonban ismét napirendre került a stabilcoinok integrációja, méghozzá egy óvatosabb, külső partnerekre építő konstrukcióban. A sajtóértesülések szerint a vállalat 2026 második felében indíthatja el az új megoldást.

Külső partnerrel, új pénztárcával

A Meta – amelyhez a Facebook, a WhatsApp és az Instagram is tartozik, és világszerte több mint hárommilliárd felhasználót ér el – a tervek szerint stabilcoin alapú fizetési rendszert építene be alkalmazásaiba. A konstrukció középpontjában egy dollárhoz kötött token állna, amelyet mindennapi tranzakciók lebonyolítására lehetne használni a platformokon belül.

A korábbi elképzelésekkel ellentétben a cég ezúttal nem feltétlenül saját kibocsátású digitális pénzt vezetne be. A jelenlegi információk szerint egy harmadik fél szolgáltató segítene a stabilcoin kifizetések adminisztrációjában és technikai működtetésében. Emellett a Meta egy új digitális pénztárca bevezetését is tervezi, amely összekapcsolná a felhasználókat a fizetési infrastruktúrával.

Felmerült a Stripe neve is mint lehetséges partner egy kísérleti indulás során. A Stripe régóta együttműködik a Metával, és 2025 áprilisában vezérigazgatója, Patrick Collison csatlakozott a vállalat igazgatótanácsához. A pénzügyi technológiai cég korábban felvásárolta a stabilcoinokra specializálódott Bridge vállalatot is, ami technológiai és szabályozási szempontból egyaránt előnyt jelenthet. A konstrukció lehetőséget adhat arra, hogy a Meta gyorsabban piacra lépjen, miközben a háttérfolyamatok megfelelőségét és pénzügyi elszámolását egy már tapasztalt szolgáltató biztosítja.

Patrick Collison

Patrick Collison, a Stripe vezérigazgatója

Verseny a szuperalkalmazások piacán

A stabilcoinok integrálása stratégiai jelentőségű lépés lehet a Meta számára. A saját fizetési infrastruktúra lehetővé tenné, hogy a vállalat részben megkerülje a hagyományos banki rendszerek költségeit, különösen a nemzetközi utalások és kisebb összegű tranzakciók esetében. Emellett erősítheti a közösségi alapú kereskedelmet, ahol a termékfelfedezés, az üzenetváltás és a fizetés egyetlen alkalmazáson belül történik.

Egy ilyen rendszer a tartalomkészítők és a kisvállalkozások számára is új lehetőségeket nyithat. Az azonnali, alacsony költségű kifizetések egyszerűbbé tehetik az előfizetések, digitális termékek vagy akár nemzetközi szolgáltatások ellenértékének rendezését, ami hosszabb távon átalakíthatja az online üzleti modelleket a platformon belül.

A lépés egyben élesebb versenyt is jelenthet más nagy technológiai platformokkal. Az X (korábban Twitter), amely Elon Musk irányítása alatt működik, szintén dolgozik saját fizetési megoldásokon és a közeljövőben a felhasználók számára is elérhetővé válhat a részvényekkel és kriptovalutákkal való kereskedés. Hasonló törekvések figyelhetők meg a Telegram esetében is, amely a pénzügyi funkciók házon belüli integrálására törekszik. A cél mindkét esetben egy olyan összetett alkalmazás létrehozása, amely a kommunikációt, a kereskedelmet és a pénzügyeket egyesíti.

Tanulságok a Libra-korszakból

A Meta korábbi próbálkozása, a Libra Association által kezdeményezett Libra projekt 2019-ben indult, de erős politikai és szabályozói ellenállásba ütközött az Egyesült Államokban. A kezdeményezést később Diem névre keresztelték, azonban a koncepció többszöri átalakítása sem volt elegendő a bizalom helyreállításához. A projektet végül 2022 elején lezárták, az eszközöket pedig értékesítették.

Azóta a szabályozási környezet jelentősen változott. Az Egyesült Államokban új keretrendszerek formálódnak a stabilcoin-kibocsátás szabályozására, köztük a GENIUS Act, amely jogi alapot teremt a dollárhoz kötött tokenek kibocsátása számára. Bár a részletszabályok kidolgozása még folyamatban van, a piac ma kiszámíthatóbbnak tűnik, mint a Libra indulásának idején.

A korábbi tapasztalatok hatására a Meta most láthatóan óvatosabb stratégiát választ. A külső szolgáltató bevonása csökkentheti a közvetlen szabályozói és reputációs kockázatokat, miközben lehetőséget ad arra, hogy a vállalat ismét szereplővé váljon a digitális fizetések gyorsan fejlődő piacán.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ