Binance – kriptopénz kereskedési platform haladóknak és profiknak

A Binance egy viszonylag új kriptodeviza kereskedői felület, amit egy Zhao Changpeng  nevű fejlesztő indított útjára 2017 júliusában. Zhao hong kongi székhelyű cége a Beiji Technology korábban már sikeresen indított egy ICO-t, aminek értéke a $15 milliót is elérte.

A Beiji Technology és az alapítója Zhao igen jelentős szereplővé vált mára ebben az iparágban. Zhao több magas pozíciót is betöltött hasonló körökben köztük volt a blockchain.info technikai szerkesztője is. A Binance kereskedési rendszere több mint 30 platformon keresztül használható.

A kínai kormánnyal többször akadt problémája a cégnek mivel az ország kormánya nem tekint pozitívan a kriptodevizákra és velük kapcsolatos ügyletekre. Ezért a Binance zavartalan működése érdekében más országokból működtetik azt. A kínai kormány döntései miatt egy offshore zónába költöztették át a céget. Ezzel kívánják elkerülni az esetleges negatív szabályozást, amivel a kínai kormány sújtaná a céget. A Binance nyári indulása óta lenyűgöző sikereket ért el a piacon: a Coinmarketcap adatai alapján a legnagyobb 10 platform között van a 24 órás forgalom alapján.

Hogyan működik a Binance?

Aki meglátogatja a Binance oldalát, annak hamar feltűnik, hogy ha kereskedni szeretne kriptodevizákkal, akkor két lehetőség közül választhat. Kereskedhet basic vagy advanced verzióban.

Nézzük meg miért olyan jó platform a Binance és miért hasznos a kriptodeviza kereskedőknek. Akinek van egy alaptudása kriptodevizákról és a kereskedés működéséről az könnyen fog a Binance mindkét verziójával boldogulni.

A lényeges különbség a két verzió között az, hogy az advanced mód egy mélyebbre ható technikai elemzésre ad lehetőséget a kereskedőnek a kriptodevizákról, amíg a basic verzió felülete több fajta grafikont és chartot mutat az aktuális kriptodeviza párhoz amit épp nézünk, emellett láthatjuk a kereskedési előzményeinket, többi kriptodeviza párt ugyanazon felületen.

Basic verzió

Advanced verzió

Regisztráció és bejelentkezés

A Binance használatához létre kell hoznunk egy fiókot. A felhasználói fiókoknak több szintjük van. Az egyes szinthez nem kell azonosítást csinálnunk és napi 2 bitcoin a maximális kriptodeviza felvétel limitje. A kettes szintű felhasználói fiókhoz személyigazolvánnyal vagy útlevéllel kell igazolnunk magunkat, itt már napi 100 Bitcoin a napi felvételi limit. Ennél magasabb szint is lehetséges, de ehhez személyesen kell felvenni a kapcsolatot a céggel és velük megtárgyalni a részleteket.

Sikeres regisztráció után már is feltölthetjük kriptodeviza egyenlegünket és kezdhetjük a kereskedést. Rengeteg kriptodeviza érhető el az oldalon, de az oldal ajánlja, hogy bitcoinban vagy ethereumban vezessük a számlánkat.

Letételhelyezést a Funds —> Deposits / Withdrawals menüpont alatt találjuk. Itt kiválaszthatjuk, hogy melyik kriptopénzből szeretnénk feltölteni és mennyit. Az oldal alján megadhatjuk a wallet címünket és a Deposit gombra kattintva megtörténik a letételhelyezés.

Amint feltöltöttük a számlánkat, már el is kezdhetünk kereskedni, átváltani vagy befektetni. Az oldalon a kriptodevizák mellett ICO-kat is találhatunk. Jelenleg csak limit és piaci megbízást adhatunk le. Valaki számára ez hátrány lehet, de ennek ellenére is nagyszerű oldal a kereskedéshez.

Kriptodeviza támogatás

A Binance a kriptodevizák közötti átváltásra fókuszál (crypto-to-crypto) ezért normál deviza kereskedésre nem használható ezen a platformon. Ez lehetőséget ad a Binancenak, hogy szabadon működhessen mindenféle pénzügyi szervezet vagy kormány szabályozása nélkül.

Egy egészen lenyűgöző kriptodeviza kínálat áll a kereskedők rendelkezésére. Legfőképp a bitcoin, ethereum, tether és bread kriptodeviza párokra épülve. Az elérhető kriptodevizák száma 100 körül van és az összes fontosabb altcoin megtalálható a listán. Litecoin, ripple és bitcoin cash szintén megtalálható a listán.

Díjjak és költségek

Hasonló platformok esetében nagyon fontos a díjak és költségek alakulása, ami a kereskedőket terheli. A Binance által megalkotott díjszabás nagyon modern és kereskedőbarát, ami igen csak feladja a leckét a többi hasonló platformnak és nehéz lesz lépést tartaniuk a Binance-al.

A kereskedési díj 0.1%, ami a kereskedők nagy része számára igen csábító, mivel a 0.1%-al jóval olcsóbb a többi nagy kereskedési felület díjszabásánál. Azoknak akik nagy mennyiségű kriptodevizával kereskednek ez rendkívül kedvez. Sok másik kerekedési platformnál 0.2% az alap kereskedési díj és akárhogy is csűrjük-csavarjuk ez fele a piaci szabvány 0.2%-nak.

Amit érdemes lehet a kereskedőknek tudni, hogy a Binancenak van saját coinja. Ez a Binance Coin (BNB) és aki a Binance-on keresztül kereskedik vele annak 50%-os kedvezménye van a kereskedési díjból.

A letét elhelyezése vagyis a walletból való kriptodeviza feltöltés ingyenes, a kriptodeviza felvétele pedig az aktuális blokklánc díjakhoz igazodik. Ezt folyamatosan frissítik, hogy az aktuális piachoz igazodjon és elfogadható legyen a kereskedők számara. Jelenleg a bitcoin felvételi díj $10 körül mozog, a Dash esetében ez $1.20 körüli összeg. Ilyenkor érdemes lehet a kereskedők számára nem mozgatni a magas költséggel párosuló kriptodevizákat és inkább az olcsóbbakkal machinálni.

Ügyfélszolgálat

A Binance egész jó munkát végzett az ügyfélszolgálat megszervezésekor, de van még hova fejlődni. A legtöbb kérdést vagy problémát legegyszerűbben az oldalon keresztül e-mailben közölhetjük a Binance-al, utána már csak várnunk kell a válaszra. Bár, mint a többi nagy platform esetében, itt is várnunk kell a válasszal mivel rövid idő alatt rengeteg új felhasználó regelt az odalra, többségük teljesen kezdő és ők nagyon igénylik a “törődést”. Már elérthető egy élő chat support is, ami néha a rendszer leterheltsége miatt csak automatikus válasszal szolgál és az ügyfélszolgálati oldalra irányít át. De amint van elérhető munkatárs azonnal felveszi velünk a kapcsolatot.

Az oldal több nyelven érhető el, ami segíti abban, hogy igazán globálissá váljon. Jelenleg angol, német, francia, spanyol, orosz, japán, kínai és koreai nyelven érhető el az oldal.

Kereskedők és felhasználók véleménye az oldalról

Nagyon sok pozitív megnyilvánulást olvashatunk az interneten a Binanceról, sok kereskedő ad jó értékelést a Binance által kínált szolgáltatásról. A Binance alacsony költségekkel operál és mára egy elismert kereskedői oldal lett, a fejlesztők remek munkát végeznek, ami egyre több embert vonz az oldalra. Rövid idő alatt értek el széleskörű sikert, ami mindenképp figyelemre méltó.

A Cryptocompare oldalon a Binance 238 szavazat után 3.6-os értékelésen áll, ami kifejezetten jónak mondható az egyébként lehúzós értékelések sűrűjében, ami inkább jellemzi a kriptoközösséget.

Érdemes figyelmesen olvasni az értékeléseket, mert a Binancenek van egy úgynevezett partner programja, ami sok embert arra késztet, hogy pozitívan nyilatkozzon az oldalról némi jutalékért cserébe. Szóval minden pozitív leírást az oldallal kapcsolatban fentartásokkal kezeljünk akkor, ha referralos linket láttok a kommentben.

Egy probléma van az oldallal, ami kicsit szúrja a szemem. Ez pedig a 2FA/SMS azonosítással kapcsolatos hiba, ami időközönként fellép. Online kommentek alapján sok felhasználónak nehezíti meg a kifizetést. Páran emiatt azt hiszik, hogy az oldal egy átverés.

Az ehhez hasonló hibák az egész iparra jellemzőek tehát nem csalásról hanem technikai problémáról van szó. Valószínűleg még ebben az évben kezdenek valamit vele.

Binance versenyek

A Binance-nak egy igen érdekes sajátossága, hogy időközönként szokott versenyeket szervezni, amelyek nyertesei értékes díjakat kapnak. Két múltbéli versenyt említenék meg. Ezek a Waves és a Tron kriptodevizákkal voltak kapcsolatosak. A Waves versenyen 20 000 Waves-t osztottak szét a kereskedők között az alapján, hogy ki mennyi kereskedést hajtott végre az adott kriptodevizával.

A Tron-nal kapcsolatos verseny talán érdekesebb mivel itt a díjak is értékesebbek voltak. Itt a versenyzők értékes autókat és különböző Apple termékeket nyerhettek. A helyezéseket a lekereskedett Tron mennyiség alapján kapták.

Ilyen versenyek megnyeréséhez igazi nagy halnak lenni mivel aki megnyerte az első díjat az több mit 360 bitcoin értékben kereskedett az adott kriptodevizával és még csak nem is biztos hogy többet keresett az ügyletein mint bukott. Új versenyek folyamatosan jönnek érdemes figyelni őket.

Jó kereskedési platform a Binance?

Ha mindent egy kalap alá veszünk és objektívan megvizsgáljuk, a pozitívumok bőven fölülmúlják a negatívumokat az oldallal kapcsolatban. A Binance alacsony költségei és a fejlesztők hozzáértése, ahogy összeállították az oldalt, már bőven elég lenne ahhoz, hogy a legjobb kereskedői oldalak közé tartozzon. Ezért sem meglepő, hogy pár hónap alatt sikeres lett az oldal.

Világszerte magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak és most, hogy kínai kormány nem tudja különböző regulációkkal sújtani, már nincs ami akadályozza a Beiji Technology expanzióját. Kissé zavaró lehet, hogy nincs fiat alapű kereskedés az oldalon, de azok akik nem tökéletes kezdők a kriptogazdaságban, nekik ideális platform. Ha sikerül fejleszteni az ügyfélszolgálaton, megoldani a fellépő technikai problémákat, később bevezetni a hagyományos devizákat, akkor a Binance könnyen válhat a világ legjobb kriptodeviza kereskedési platformjává kezdőknek és profiknak egyaránt.

Kashim

"Money is a terrible master but an excellent servant."

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.