1 év alatt 1000% hozam – Melyik kriptó lehet a következő BONK?

Az előző hetekben ismét egy mém kriptorally vette kezdetét, azonban mindenki legnagyobb meglepetésére ezúttal a Solana hálózata került a figyelem középpontjába.

Bár nehéz lenne megmondani pontosan miért lett a SOL ennyire népszerű, egy dolog biztos: szemben az Ethereummal, a Solana hálózatát minimális gázdíjak megfizetése mellett lehet használni.

Ahogy azt mostanra már megszokhattuk, a futam hirtelen és elemi erővel indult meg, szokás szerint mém kriptóknál.

Az utat ezúttal azonban a 2023 elején létrehozott BONK törte olyan tokenek számáram, amilyen a Joe On Sol (SOL )vagy a Dogwifhat (WIF).

A BONK az indulását követően kisebb kiugrásokat leszámítva oldalirányú mozgást mutatott. Lényegében januártól októberig a mém altcoin mérete 10 és 20 millió dollár között mozgott folyamatosan.

Azonban az október végén látott beszakadást követően a BONK értéke emelkedni kezdett, és meg sem állt egészen az 1.5 milliárd dolláros méretig.

Vagyis akik jól időzítettek, azok egészen döbbenetes vagyont realizálhattak a futam végére.

Kérdés azonban, hogy ezt követően van-e még lendület mindenki kedvenc SOL kutyusában.

Ezért mostani írásunkban megnézzük mire lehet számítani a jövőben a BONK háza táján. Továbbá mutatunk egy izgalmas alternatívát, amivel talán még a kutyás kriptó sikereit is kenterbe lehet verni.

BONK előrejelzés – Megjelent a halálkereszt

November 8-án szinte a semmiből erősödni kezdett a BONK és a tempó egészen december 15-ig fokozódott.

Ekkor a BONK értéke 0.00003416 dolláron állt, amihez hasonló mostanáig nem lehetett látni.

Itt viszont megtorpantak a bikák, majd napok alatt beszakadt az árfolyam. Nagyjából 3 hét leforgása alatt közel 1 milliárd dollárral lett karcsúbb a BONK, és technikai oldalról nem zárható ki, hogy a valódi fájdalmak még hátravannak.

1 órás bontásban január 16-án egy halálkereszt alakult ki, ráadásul a jelek szerint 4 órás bontásban is erre lehet számítani.

Nagyon egyszerűen összefoglalva a halálkereszt az a jelenség, amikor az 50 napos mozgóátlag felülről töri meg a 200 napos mozgóátlagot.

Ezért a legtöbb esetben a halálkereszt egy eladási hullámot jelez előre.

bonk-price-chart-1801

Szintén nem kifejezetten bíztató, hogy folyamatos zuhanást lehet látni az RSI (relatív erősségi index) esetében.

Az RSI azt mutatja meg, hogy egy termék a túladott vagy a túlvett kategóriába tartozik e.

A csökkenő trend egyértelműen azt mutatja, hogy a Bonk kapcsán egyre alacsonyabb az érdeklődés. Ezt igazolja az is, hogy az előző hónapokhoz képest minimálisra csökkent a napi kereskedési volumen.

Míg korábban 2-300 millió dolláros napi kereskedést lehetett látni, addig egyre gyakrabban fordul elő 100 millió dollár alatti szint.

Vagyis úgy tűnik a BONK követni fogja a legtöbb mém kriptó útját, és szépen lassan a feledés homályába merül.

Ugyan a jelenlegi, 800 millió dolláros mérete a projektnek nem elhanyagolható, a csökkenést látva várhatóan egyre több kereskedő dönt majd az eladás mellett.

Ennek egyik oka, hogy bár a BONK rendelkezik felhasználási módokkal, ezek várhatóan nem lesznek képesek tömegeket meggyőzni a további növekedéssel kapcsolatban.

Továbbá a hatalmas mérete miatt már minimális az esély arra, hogy az első bevételekhez hasonlót lehessen elérni.

Azonban néhány hónapja felbukkant egy új projekt, a Meme Kombat, ami könnyen lehet, hogy még a BONK sikereit is túlszárnyalhatja.

Új lehetőségeket teremt a Meme Kombat a kriptovilágban

Képzeld el, hogy egyetlen befektetéssel egyszerre juthatsz aktív és passzív bevételekhez. Miközben a stakelésnek köszönhetően folyamatosan érkezik hozamod, azt bármikor fel fogod tudni venni teljesen ingyenesen, bármilyen gázdíj kifizetése nélkül.

Ráadásul az elért profittal akár játszhatsz is.

memekombat-fooldal

A harcok első évadában összesen 11 különböző mém token kabalája mérheti majd össze erejét, amelyek között megtalálható a Pepe, a Wojak és a Sponge. A csatákat egy mesterséges intelligencia fogja levezényelni, így izgalmakban és váratlan fordulatokban nem lesz hiány.

Bár pontos részletek még nem ismertek annyit lehet tudni, hogy különböző harci szekvenciák lesznek vegyítve, amiket akár élőben is lehet majd nézni.

MK vásárlás itt

A csatákra fogadásokat lehet majd kötni a natív MK tokenekkel, és a sikeres tippeket követően további MK lesz a jutalmad.

Az MK-t le is tudod kötni, amivel éves szinten magas jutalmakhoz férhetsz hozzá. A jutalom mértéke ugyan dinamikusan változik, azonban jelenleg egy év alatt 134 százalék profitot érhetsz el.

Beszédes, hogy az előértékesítéshez csatlakozók közel 80 százaléka azonnal le is kötötte a megvásárolt MK-t.

Vagyis a legtöbben elsősorban hosszú távú befektetésként gondolnak a Meme Kombatra.

Ennek köszönhetően pedig okkal lehet azt feltételezni, hogy szemben a Bonkkal, a Meme Kombat növekedése folyamatos lesz.

meme-kombat-hogyan-mukodik

Hamarosan listázzák a Meme Kombatot

Matt Whiteman és csapata sikeres hónapokat tudhatnak a hátuk mögött, hiszen mostanra több mint 7 millió dollárt tudtak gyűjteni. Ennek köszönhetően akár már januárban listázásra kerülhetnek az MK tokenek több kriptotőzsdén is.

Mivel kezdetben alacsony mérettel fog rendelkezni az MK, ezért a korai befektetők könnyen lehet, hogy csillagászati profitra tudnak majd szert tenni.

Bár előre nem lehet tudni pontosan meddig tarthat a futam, számos népszerű elemző szerint a 100-szoros bevétel sem zárható ki.

Például a 310,000 feliratkozóval rendelkező Michael Wrubel úgy látja, az egyedi felhasználási módja, illetve a virális jellege miatt a Meme Kombat lehet 2024 egyik legnagyobb sikertörténete.

Ha nem szeretnél lemaradni erről a páratlan lehetőségről, a csatlakozást ETH, USDT és BNB segítségével is el tudod végezni.

Amennyiben szeretnéd a Meme Kombatot alaposabban is megismerni, abban az esetben látogass el a projekt magyar nyelven is elérhető weboldalára, még ma!

Megnézem a Meme Kombat oldalát

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**