15 milliárd dolláros kárt okozott a SEC eljárása az XRP tulajdonosoknak

Hónapokkal azután, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) eljárást indított a Ripple Labs-szal szemben, a vállalat most hivatalosan is válaszolt a SEC kifogásaira. 

A Ripple azt állítja, hogy a SEC kivételezik és önkényesen eldönti, hogy mely virtuális valuta a nyerő és melyik a vesztes. Az amerikai cég szerint a bitcoint és az Ethereumot soha nem fogja az XRP-hez hasonlóképpen vizsgálni. A Ripple kijelentette, hogy már pusztán a SEC panaszának benyújtása óriási kárt okozott az XRP tulajdonosoknak, hiszen számos tőzsde delistázta a kriptovalutát, több vezető piaci szereplő pedig felfüggesztett mindenféle XRP-vel kapcsolatos kereskedelmi tevékenységet.

Lásd: A MoneyGram visszalép a Ripple-lel kötött partnerségtől

A blokklánc vállalat azzal érvelt, hogy egy 1,3 milliárd dollárnyi, nyilvántartásba nem vett értékpapír ügyében folytatott eljárással a SEC már nagyjából 15 milliárd dolláros kárt okozott azoknak, akiket kiállnak a digitális eszköz mellett.

A 100 oldalas dokumentumban a Ripple emellett azzal vádolta a SEC-et, hogy a jelentésében több elemet tévesen jellemzett, többek között azt állítva, hogy a Ripple XRP eladásai az XRP piac „jelentős részét” képezik. A Ripple szerint ezek az eladások az összes XRP tranzakció mennyiségének kevesebb mint 0,4%-át tették ki az összes vizsgált időszakban.

Végezetül a Ripple egyértelműen minden vádat elutasított, amit a SEC ellene felhozott.

Stuart Alderoty, a Ripple főtanácsadója a Twitteren azt írta: “Örömmel várjuk, hogy többet megtudhassunk a SEC találkozóiról az XRP jelentős piaci szereplőivel, akik útmutatást kértek, de soha nem mondták nekik, hogy az XRP ügyletekre a szövetségi értékpapír törvények vonatkoznak.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük