24 óra alatt 50%-ot ugrott a Myro – Melyik SOL kriptó lehet a következő?

A hetek óta tartó Solana mém rally során ezúttal a Myro értéke indult meg, a befektetők legnagyobb örömére. A kutyás kriptó új csúcsokat hódított meg, amivel novembertől kezdve mostanra 50-szeres profitot tudtak realizálni azok, akik még időben csatlakoztak.

Ezzel a kutyás kriptó jelenleg egyike a legjobban teljesítő midcap altcoinoknak a teljes szektorban.

A Myro megállíthatatlan

Írásunk idején némi csökkenés tapasztalható a teljes kriptoszektorban, erről azonban a jelek szerint a Myro befektetőit nem értesítették. Pénteken ugyanis egy 50 százalékos ugrás után a héten közel 150 százalékos növekedést értek el a MYRO tokenek.

Pénteken már 0.24 dolláros áron volt elérhető az altcoin, amihez hasonlót még nem lehetett látni a token novemberi fennállása óta.

Ezért érthető módon az elképesztő futam következményeként jelenleg az egyik leginkább felkapott kriptó a CoinMarketCap kínálatában a Myro.

myro-price-chart

A futam január első napjaiban vette kezdetét, és mostanáig gyakorlatilag megállás nélkül haladt előre.

Január másodikán még mindössze 0.018 dollárért volt elérhető a token, vagyis mostanra több mint 1000 százalék hozamot lehetett realizálni. Ráadásul ami talán még ennél is lenyűgözőbb, hogy a projekt mérete meghaladta a 250 millió dollárt.

Amennyiben még a bikák kicsit kitartanak, azzal a Myro bekerülhet a 200 legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező kriptopénz közé.

Ahogy megszokhattuk a siker mögötti okok ködösek, az azonban biztos, hogy a Solana alacsony díjainak kiugró szerep jut a futamban.

Szemben ugyanis az Ethereum hálózatával, a SOL esetében elenyésző, sokszor 1 dollár alatti gázdíjakról beszélhetünk. Ezzel szemben az ETH-nál egy leterheltebb időszak alatt akár 50 dollárig is felkúszhat a gázdíj mértéke.

Természetesen az egymást követő SOL mémfutamok a hálózatra is hatással voltak, aminek aktivitása 2022 óta nem volt ilyen szinten.

Korábban olyan emblematikus kriptók tudtak döbbenetes eredményeket elérni amilyen a Dogwifhat, a Bonk vagy éppen a Joe on Sol.

A Myro további növekedése nem zárható ki, azonban a legtöbben már arra kíváncsiak, melyik altcoin lehet képes a következő 10-50-szeres növekedésre.

Melyik Solana mém token lesz a következő?

A három legnagyobb mém tokent követően a Solana hálózatán (BONK, WIF, MYRO) a soron következő nyertes a Samoyedcoin lehet.

A nehezen kimondható nevű SOL altcoin egyike a legidősebb mém tokeneknek, hála 2021-es listázásának.

A legmagasabb értékét 2021-es rally idején érte el, ekkor a projekt teljes mérete 718 millió dollár volt. Bár azóta néhány rövid időszakot leszámítva túl nagy mozgást nem lehetett látni, az előző hetekben ismét mocorognak a SAMO bikák.

A SAMO elsősorban azzal a céllal született meg, hogy népszerűsítse a Solana hálózatát.

myro-meme-kombat

Azt figyelembe véve, hogy a token korábban milyen mértékű növekedést ért el, sokan abban bíznak, hogy ismét a korábbi csúcsérték közelébe kerülhet a Samoyedcoin.

Szintén érdemes lehet még megfontolni az előző napok sztárját, a Popcat tokent.

Bár jelenleg némi megtorpanást lehet látni a Popcat értékében, ennek ellenére csupán két hét alatt 500 százalékos növekedésen esett át az altcoin. Ennek ellenére továbbra is 30 millió dollár alatti méretről beszélhetünk, így még bőven jut hely növekedésre.

Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a felsorolt projektekkel szemben a Myro felhasználási móddal is rendelkezik. A fejlesztők egy saját kereskedési botot mutattak be, aminek használatához a MYRO tokenekre van szükség.

Ez a tulajdonsága pedig lehetővé teszi, hogy a legtöbb mém tokennel szemben, képes legyen a tartós növekedésre.

Amennyiben a MYRO mellett olyan projektekre vadászol, amelyek kevésbé spekulatívak mégis a mém tokenek virális jellegével rendelkeznek, abban az esetben érdemes lehet megfontolni a Meme Kombatot.

A Meme Kombat készítői ugyanis egy egyedi ökoszisztéma megalkotásával képesek voltak több szektort is ötvözni. Ennek hála az MK listázását követően 2024 egyik legnagyobb sikersztorija lehet a projektből.

Megnézem a Meme Kombat oldalát

A Meme Kombat hódításra készül

A játékok, a virális mémek és a fogadások ötvözésével egy eddig teljesen ismeretlen élményt nyújt a Meme Kombat.

Az előértékesítési szakaszában lévő kriptó ennek köszönhetően hatalmas sikereket tudott elérni, így hamarosan az ERC-20 MK forgalomba is kerülhet.

A csapat tervei szerint akár már január utolsó napjaiban elindulhat a Meme Kombat, amivel párhuzamosan a harcok első évada is kezdetét fogja venni.

memekombat-fooldal

A csaták különböző mém tokenek kabalái között zajlanak le, egy fejlett mesterséges intelligencia asszisztálásával. A felhasználók ezekre az összecsapásokra köthetnek különböző fogadásokat, amivel magas jutalomban részesülhetnek.

Ami még ennél is jobb, hogy eközben lehetőség nyílik a rendelkezésedre álló MK-t stakelni is. Amennyiben így teszel, úgy éves szinten 133 százalék feletti jutalom ütheti a markod.

Ráadásul ha ez még nem lenne elég, a megszerzett jutalmad off-chain veheted majd fel. Ez azt jelenti, hogy semmilyen gázdíj megfizetésére nem lesz szükség.

A token várható értéke kapcsán a népszerű, 310,000 feliratkozóval rendelkező youtuber, Michael Wrubel készített izgalmas videót. Ebből kiderül, hogy az elemző véleménye szerint a listázás után akár az 1000 százalékos értéknövekedés sem elképzelhetetlen.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a projekt, úgy látogass el a Meme Kombat magyar nyelven is elérhető weboldalára.

Érdekel a Meme Kombat

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**