4 millió dollár tőkét biztosított egy innovatív Bitcoin bankolási alkalmazás

A Galoy a frissen szerzett tőkét – többek között – egy szatosihoz (a bitcoin legkisebb egysége) kötött szintetikus dollár fejlesztésére és kibocsátásra használja fel.

A nyílt forráskódú Galoy BTC bankolási platform áll a salvadori Bitcoin Beach Wallet mögött, és az új Stablesats terméke a bitcoin egyik legkomolyabb problémáját kívánja orvosolni: a rövid távú volatilitási kockázatot. Ezt úgy éri el, hogy minden fiókhoz automatikusan rendel egy szintetikus USD számlát is, ami egy az egyben az amerikai dollár árfolyamához van kötve. A felhasználók szabadon konvertálhatnak a szatosi és a szintetikus dollár fiókjaik között, ahogy ezt a demó videó is elmagyarázza:

A Stablesats célja, hogy alternatívát kínáljon a jelenlegi stabilcoin-infrastruktúrával és a hagyományos banki integrációval szemben azáltal, hogy származékos szerződéseket használ egy bitcoin-alapú szintetikus dollár létrehozására.

A cég szerint ha a dolláráramlást a bitcoin lightningon keresztül lehetővé teszik, azzal sikerül orvosolni a rövid távú volatilitási árkockázatot, amely jelenleg az egyik legnagyobb akadálya a bitcoin, mint fizetőeszköz terjedésének. Egy másik előnye, hogy elméletben nem fog igényelni ügyfélazonosítást, hiszen a hagyományos dollárrendszerrel nincs interakcióban és ezzel emberek millió számára tud harmadik világbeli országokban (szintetikus) dollár és bitcoin megtakarítást elérhető közelségbe hozni anélkül, hogy végig kellene menniük a bankszámla nyitás adminisztratív procedúráján.

“[Bitcoin] Volatilitása azonban megnehezíti a pénzügyi kötelezettségek kezelését. A Stablesats által támogatott Lightning pénztárcákkal a felhasználók az alapértelmezett BTC számlájukon kívül egy [amerikai dollár] számláról is küldhetnek, fogadhatnak és tarthatnak pénzt rajta. Míg a BTC számlájuk dollárértéke ingadozik, addig az USD számlán lévő 1 dollár a bitcoin árfolyamától függetlenül 1 dollár marad.” – magyarázta Nicolas Burtey alapító egy blogbejegyzésben.

A Stablesats alapjául szolgáló kód a GitHubon és a saját weboldalán is megtekinthető, szabadon felhasználható.

A szintetikus USD generálásra a Stablesats a BitMEX kriptopénz-derivatív tőzsde által kitalált pénzügyi instrumentumot, az úgynevezett folytonos inverz swap-ot (perpetual inverse swap) használja. A határidős szerződések olyan típusú kontraktusok, amelyek egy adott eszköz (például bitcoin) egy meghatározott jövőbeli időpontban történő vételére vagy eladására irányulnak egy meghatározott árfolyamon. Az folytonos határidős szerződések abban különböznek, hogy perpetuálisak, tehát nincs lejárati idejük.

Az ötlet egyébként Arthur Hayes BitMEX társalapító egy 2015-ben publikált esszéjén alapul, amelyben azt magyarázza, hogy miként lehetne használni a BitMEX akkor még innovatívnak és egyedinek számító folytonos határidős ügyleteit egy szintetikus USD működtetésére. Ez magában foglalja a 1) bitcoin vásárlást 2) egy olyan határidős szerződés értékesítését, amely rögzíti az adott bitcoin aktuális dollárértékét, és 3) annyi határidős ügylet vásárlását, hogy az egyensúly fenntartása érdekében ugyanannak a bitcoinnak egy részét elkölti.

A lényege, hogy ha megfelelő számú határidős ügyleteket vásárol vagy ad el, amelyek értéke tökéletesen ellentétes irányban változik, a tulajdonos fedezni tudja az áringadozások kockázatát, és garantálni tudja a pozíciója értékét amerikai dollárban kifejezve. Hayes az év elején azt is felvázolta, hogyan működhetne egy bitcoin-alapú stabilcoin a Luna fiaskóra reagálva.

A Terra Luna miatt a befektetők körében szkepticizmus érezhető az algoritmikus stabilcoinok iránt, de ne feledjük, egy bitcoin-alapú stabilcoin kibocsátása nem egy újabb kaszinóérme és DeFi marketing-maszlag megjelenését szolgálja, ahol úgy is csak a profit a lényeg a sok szerencsevadásznak, hanem hogy előtérbe kerüljön a bitcoin, mint fizetőeszköz globális terjedése.

Borítókép: Cryptonoticias