Érkezik az instant eurós fizetés a gyors Bitcoin vásárlásokhoz

A kizárólag Bitcoinra épülő svájci székhelyű befektetési alkalmazás, a Relai frissítette alkalmazását, hogy lehetővé tegye az azonnali, éjjel-nappal működő SEPA (Single European Payment Area) fizetéseket – derül ki a kiadott közleményből.

Jellemzően például egy hagyományos svájci bankban megvalósuló kriptokereskedés feldolgozása akár négy napot is igénybe vehet. A Relai európai ügyfelei azonban mostantól öt perc alatt vagy annál is rövidebb idő alatt vásárolhatnak Bitcoint. Általában körülbelül 10 másodpercig tart egy tranzakció lebonyolítása.

“Az azonnali fizetési funkció nagy pluszt jelent majd az európai ügyfeleink számára. Hiszen így extra kontrollt kapnak, hogy mikor teszik be és mikor veszik ki a pénzüket. Így valóban a legtöbbet hozhatják ki a gyakran változó piaci folyamatokból.” – mondta Julian Liniger, a Relai vezérigazgatója és társalapítója a közlemény szerint. “Végső soron a befektetésnek a kontrollról kellene szólnia – és mi a lehető legtöbbet adjuk a felhasználóinknak ebből.”

Relai

Azok az ügyfelek, akik ismétlődő Bitcoin-vásárlásokat kívánnak beállítani, egy egyszeri 10 eurós (EUR) vagy svájci frankos (CHF) promóciót is kapnak most, amely az új és meglévő ügyfelek számára egyaránt érvényes.

A Relai alkalmazás kizárólag nem letétkezelő (non-custodial) tárcákkal működik, ami azt jelenti, hogy ügyfelei mindig megtartják a privát kulcsaik feletti ellenőrzést. A közleményben a vállalat azt is kiemeli, hogy ez a funkció egyre inkább követelmény lesz az ökoszisztémában. Ugyanis a kriptofelhasználók bánatára egyre több pénzeszközt és eszközt fagyasztanak be a kriptotőzsdék a piaci visszaesések és felszámolások miatt. Gondoljunk csak bele a legutóbbi Celsius okozta helyzetre.

“Valami, amiért igazán szenvedélyesen küzdünk itt a Relainál, az a Bitcoin megtakarítások és -befektetések előtt az akadályok elhárítása, nem csak az oktatás és a megértés szempontjából, hanem abból a szempontból is, hogy ténylegesen egyszerűen és hatékonyan tudjunk Bitcoint vásárolni és tárolni” – mondta Liniger.

A Relai terjeszkedése egy sikeres 2,1 millió eurós értékű Crowdcube-os tőkebevonás után folytatódik. A vállalat más régiókban is terjeszkedni szeretne a közeljövőben.